Rejtélyek

A nő, aki egy alternatív valóságban ébredt fel

Mit szólnál, ha reggel egy alternatív valóságban ébrednél? Nos, a spanyol Lerina Garciával valami ilyesmi történt. Elmondása szerint egy olyan univerzumba csöppent, ami bár látszólag hasonlított az övére, mégsem egészen olyan volt.

A 41 éves nő története néhány évvel ezelőtt, a Tendencias21 nevű spanyol weboldalon bukkant fel először. A portál a párhuzamos életekről közölt egy cikket, Lerina pedig leírta tapasztalatait a kommentszekcióba.

Nézzük, hogy mi történt pontosan.

2008 egyik reggelén Lerina arra ébredt, hogy a dolgok „kissé” megváltoztak körülötte. Más színű volt a lepedője, másképp nézett ki a szobája, és más volt a levegő illata.

Lakása többi részét is megvizsgálta, de ott is ez volt a helyzet. Kedvenc festménye eltűnt a falról, bútorai pedig máshol álltak, mint korábban.

Később a szokásos útvonalon ment a munkahelyére. Az utcák és a házak változatlannak tűntek, csakúgy mint az épület, ahová dolgozni járt, odabent azonban egy egészen más hely fogadta.

„Beléptem az irodámba, de az nem az én irodám volt. Az íróasztalom rossz helyen állt, és az ajtómon is más név szerepelt. Azt hittem, talán eltévesztettem az emeletet, de nem, azzal semmi gond nem volt. A szünetben egy gyors nyomozást végeztem a neten, melyből kiderült, hogy még mindig ennél a cégnél dolgoztam, de már egy másik osztályon, a főnököm pedig egy olyan személy volt, akit korábban nem ismertem”. – mondta Lerina

A nő úgy érezte, mintha addigi életét kitörölték volna, míg ő aludt, ám a legnagyobb meglepetés csak ezután következett. Élettársa helyett – akivel már 4 éve együtt voltak – egy korábbi párját találta otthon.

„Egy olyan férfi várt a házamban, akivel már évek óta szakítottam, a mostani páromnak meg nyoma sem volt”. – mondta csalódottan.

A nő még egy magánnyomozót is felfogadott, hogy kiderítse eredeti párja hollétét, s a kutatás végül megdöbbentő eredményt hozott.

A férfinek nyoma sem volt. Egyetlen apró jel sem utalt arra, hogy valaha is létezett volna ebben az univerzumban!

Lerina végtelenül elveszettnek érezte magát. Helyzetét már nem csak nyugtalanítónak, hanem egyenesen ijesztőnek találta. Arra gondolt, talán egy komolyabb betegség előjele mindez, esetleg a „fejével nem stimmel valami”.

Hogy megszabaduljon kétségeitől, felkeresett egy orvosi intézetet, ahol többek között neurológusok, pszichiáterek, és alvásspecialisták vizsgálták meg alaposan, de semmi rendelleneset nem találtak nála. Fizikailag és szellemileg is rendben volt.

Az orvosi eredmények ugyan megnyugtatták, ám alapbroblémája ezzel még nem oldódott meg. Továbbra is számkivetettnek érezte magát abban világban, mely csak nyomokban hasonlított az övéhez.

Lerina öt hónapnyi elmélyült kutatásba kezdett, hogy jobban megértse, mi történt vele, s így botlott a párhuzamos/elágazó világok elméletébe.

A teória szerint végtelen számú Föld létezik, de a múlt, a jelen és a jövő mindegyikben más és más. Az egyikben talán autószerelők vagyunk, míg a másikban híres színészek.

Egyes kutatók szerint léteznek olyan pontok a bolygónkon, melyek átjárót képeznek egy másik világba. Lehet, hogy Lerina is épp egy ilyen „kapun” ment át tudtán kívül?

Miközben megpróbált alkalmazkodni új életéhez, továbbra is válaszokat keresett. Tudni akarta, hogy mások is rendelkeznek-e hasonló tapasztalatokkal, ezért idővel megosztotta különös történetét egy weboldalon. Meglepetésére mások is beszámoltak ilyen élményekről, emellet számos támogató kommentet is kapott.

Sokan talán legyintenek Lerina Garcia beszámolójára, mondván, hogy mindez csupán képzelete szüleménye. De mi van, ha mégsem az? Hisz oly keveset tudunk a mindenségről, s a benne elfoglalt helyünkről. Mi van, ha mégis képesek vagyunk valamilyen úton-módon átkerülni egy párhuzamos világba?

forrás:

strangerdimensions.com / YouTube

Legújabb cikkek

You cannot copy content of this page

Send this to a friend