Mindenki, aki valaha élt a Földön, átélt már dimenzióváltást. Át kellett élnünk ahhoz, hogy a Földre jöjjünk. Ez egy kozmikus tény. – írja Drunvalo Melchizedek spirituális szerző és tanító, The Ancient Secret of the Flower of Life (Az Élet virágának Ősi Titka) című művében, majd így folytatja:
Hacsak nem nagyon közelről érkeztünk, bárhonnan is jöttünk, át kellett haladnunk az Ürességen ahhoz, hogy idejöjjünk, tehát dimenziót kellett váltanunk.
Azon a napon, amikor kisbabaként a Földön megszülettünk, dimenzióváltáson mentünk keresztül. Egyik világból egy másikba léptünk át.
Csakis gyenge emberi memóriánk az oka annak, hogy nem emlékszünk rá. Azzal, hogy nem emlékszünk a születésünkre, vagy a másik dimenziókra, hatalmas korlátokat vettünk magunkra.
Először is, nem tudjuk áthidalni a nagy távolságok valóságát. Valóságunk távolságai olyan hatalmasok, hogy nem tudjuk bejárni őket.
Még a Naprendszerünkból sem tudunk kilépni, mert jelenlegi tudatállapotunkban saját otthonunk rabjai vagyunk. Nem igaz?
Nagy távolságok bejárása űrhajóval, a megszokott tér- és időszemlélet szerint nem lehetséges. Tudós elmék már eljutottak erre a következtetésre.
Elég elszomorító kilátás, hogy nem tudjuk elhagyni a Naprendszerünket. A legközelebbi csillagig (Alpha Centauri, körülbelül négy fényévnyi távolságra) sok millió év alatt jutnánk el jelenlegi űrtechnikánkkal. Az emberek nem élnek ennyi ideig, nem beszélve arról, hogy ez még csak a legközelebbi csillag.
Mélyen az űrbe hatolni egyszerűen lehetetlen lenne. Ahhoz, hogy ezt megtegyük, meg kell változtatnunk a térről és időről alkotott felfogásunkat.
Ahogy már említettem, az a probléma, hogy csak a térről és az időről tudunk, a dimenziók valóságáról elvesztettük emlékeinket.
De mivel minden tökéletes, most megkezdődik a visszaemlékezés, pont amikor a legnagyobb szükségünk van rá. Először álmainkban, majd filmjeinkben jelennek meg az emlékek.
Az olyan filmek, mint a Star Trek, a Kapcsolat, vagy a Gömb, mind a dimenziókkal kapcsolatos ideákat vetik fel.
Most elmondom, mi történik normális esetben egy dimenzióugrás alatt. Saját, közvetlen tapasztalatomat írom le, de lehet, hogy ami történni fog, az egy kicsit különbözni fog ettől, hiszen az univerzum állandóan kísérletezik.
A dimenzióugrás átélése
Ne feledjük, hogy amit most fogok elmondani, az olyan, mint egy galaktikus tankönyv anyaga. Csak az általános esetet írja le. Részleteiben sokféle különbség lehet, mert az élet rugalmas, de az alapeset ismeretében az eltéréseket is el tudjuk majd képzelni.
Most elmondom hát mi várható. Mindenki lazítson, senki se aggódjon. Élvezze mindenki az átalakulást. Ahogy az élet tökéletességének szenttanúi leszünk, visszaváltozhatunk azzá a kisbabává, akivé talán akartunk.
Legyen mindenki annak tudatában, hogy vigyáznak ránk, és a tiszta szeretet vezeti az eseményeket.
Ez az energiahullám annyival hatalmasabb nálunk, hogy akár át is adhatjuk magunkat az életnek, hogy csak úgy legyünk.
A mai állás szerint az ugrás előtti periódus nagyon rövid és szinte zavartalan lesz. Szinte semmilyen, vagy alig észlelhető előjelre nem számíthatunk, kivéve az öt-hat órás időszakot.
Több mint valószínű, hogy egy napon felébredünk, és másnap ott találjuk magunkat kisbabaként egy új világban.
Hat órával a dimenzióugrás előtt
Kezdjük hat órával az ugrás előtt. Szép tiszta napra ébredünk, nagyszerű kedvünk van. Ahogy felállunk, nagyon könnyűnek, és egy kicsit furcsán érezzük magunkat.
Úgy döntünk, veszünk egy fürdőt. Ahogy a vizet nézzük, valamit észreveszünk a hátunk mögött.
Hátrafordulunk, és megpillantunk egy nagy ragyogó, különös színű tárgyat kicsivel a föld felett, a fal mellett lebegve.
Amint azon gondolkodunk, mi lehet ez, egy kisebb is megjelenik a semmiből egy kicsivel arrébb.
Lebegni kezdenek a fürdőszobában. Kiugrunk a fürdőkádból, és berohanunk a hálószobába, ahol látjuk, hogy az egész szoba tele van ezekkel a furcsa, elképzelhetetlen tárgyakkal.
Először arra gondolhatunk, hogy valami baj van velünk, talán agytumorunk van, és az változtatja meg az észlelésünket, de nem erről van szó.
Hirtelen megreped a padló, és az egész ház kezd széthullani. Kiszaladunk a természetbe, ahol minden normálisnak tűnik, kivéve, hogy ezek a különös dolgok ott is jelen vannak mindenütt.
Elhatározzuk, hogy leülünk, és nem mozdulunk. Nincs is hová menni. Ez lesz a legnagyszerűbb utazás, amit csak el tudunk képzelni. Ősi dolog ez, mégis vadonatúj és gyönyörű.
Csodálatosan érezzük magunkat. Sokkal élőbbnek, mint valaha a megszokott földi valóságban. Minden lélegzetvétel izgalmasnak tűnik.
Végignézünk a mezőn, ahonnan piros, gomolygó köd áramlik a bennünket körülvevő térbe. Hamarosan teljesen körbevesz minket ez a vörös köd, ami mintha saját fényforrással rendelkezne. Egyáltalán nem hasonlít semmilyen ködre, amit eddig láttunk. Most már mindent betölt. Még be is lélegezzük.
Furcsa érzés uralkodik el a testünkben. Nem kellemetlen, csak szokatlan.
Észrevesszük, hogy a vörös köd lassan narancssárgára vált. Alighogy megállapítjuk, hogy narancssárga, azonnal sárgává válik. A sárgából zöld, majd kék, lila, viola, végül ultraviola lesz. Majd egy erőteljes fehér fényvillanás robban a tudatunkban.
Nemcsak körülvesz ez a fehér fény, de úgy tűnik, mi magunk is fény lettünk. Más már nem létezik számunkra. Ez az érzés sokáig eltart.
Lassan, nagyon lassan a fehér fény átlátszóba vált, és a hely, ahol ülünk, ismét láthatóvá válik. Olyan, mintha minden színaranyból lenne, a fák, a felhők, az állatok, a ház, az emberek — kivéve a testünket, ami lehet, hogy aranynak látszik, lehet, hogy nem.
Szinte észrevétlenül, a fémes arany valóság átlátszóvá válik. Lassan olyan lesz, mintha minden aranyszínű üvegből volna. Képesek leszünk átlátni a falakon, látjuk, ahogy az emberek mozognak mögöttük.
Az üresség – három nap a sötétségben
Végül az aranyos-fémes valóság lassacskán elhalványul. A ragyogó arany szín elsápad, lassan elveszti fényét, míg végül az egész világ sötét és fekete lesz.
A feketeség eláraszt bennünket, régi világunknak örökre vége. Semmit sem látunk, még a testünket sem.
Stabilan ülünk, de ugyanakkor olyan, mintha lebegnénk. Ismerős világunknak örökre vége.
Nem szabad félnünk ebben a szakaszban. Nincs mitől félnünk, ez teljesen természetes jelenség.
Beléptünk a harmadik és a negyedik dimenzió között lévő Ürességbe, abba az Ürességbe, ahonnan minden létező érkezett, és ahová mindennek vissza kell térnie.
Átléptük a két világ közti tér kapuját. Ez minden érzékeléstől való teljes és tökéletes megfosztottságot jelent. Semmi mást nem tehetünk, mint várunk, és hálát érzünk Istennel való összeköttesünkért.
Valószínűleg álmodni fogunk ezen a ponton. Ha nem álmodunk, akkor úgy tűnik majd, hogy hosszú-hosszú idő telik el. Valójában mindössze harom napról van szó. Pontosabban, ez a szakasz két és negyed naptól (a valaha ismert legrövidebb) négy napig (a leghosszabb) tarthat.
Általában három, három es fél napot vesz igenybe. Termeszetesen földi idő szerint, és ez az idő pusztán tapasztalati, nem valóságos, hiszen az általunk ismert idő nem letezik.
Elértük az „idők végét” amiről a mayák, más vallások, es spirituális emberek beszéltek.
Az új születés
A következő tapasztalat meglehetősen sokkoló. Miután vagy három napot lebegtünk a sötét semmiben, énünk egyes szintjein úgy tűnhet, hogy évezredek teltek el.
Aztán teljesen váratlanul, egy pillanat alatt teljes világunk ragyogó fehér fénnyé válik. Vakítóan fehérré.
A legragyogóbb fény ez, amit valaha láttunk, és hosszú időbe telhet, amíg a szemünk hozzászokik, és kezelni tudja az új fény intenzitását.
Minden valószínűség szerint ez teljesen új átélésnek tűnik majd, éppen most születtünk meg kisbabaként egy új világban. Pontosan úgy, mint amikor a földre megszülettünk, nagyon sötét helyről jöttünk ki egy nagyon világos helyre, szinte elvakított a fény, és fogalmunk sem volt róla, hogy mi történik.
Ez a tapasztalat is sok szempontból hasonló. Bravó! Éppen most születtünk meg egy ragyogóan új világban! Amikor kezdjük megszokni a fény erősségét — ami eltarthat egy darabig — olyan színeket kezdünk látni, amit még sosem láttunk, aminek létezéséről nem is tudtunk.
Minden, a valóság teljes érzékelése bizarr és ismeretlen lesz számunkra, csak arra a rövid időszakra hasonlít az ugrás előtt, amikor a lebegő tárgyak megjelentek.
Valójában több ez, mint újjászületés. A Földön, mikor megszületünk, kicsik vagyunk, és folyamatosan növekedünk, amíg el nem érjük a felnőtt kort. Általában úgy gondolunk az emberi felnőtt korra, mint ahol a növekedés véget ér.
Furcsán hangzik, amíg meg nem tapasztaljuk, de a felnőtt test a következő világban kisbabának számít. Ugyanúgy, mint ahogy itt zajlik.
Nőni kezdünk, amíg magasabbak nem leszünk, és el nem érjük a felnőtt kort az új világban is. A felnőttek a négydimenziós világban meglepően magasabbak, mint a Földön.
Egy felnőtt férfi 4-4,5 méter magas, egy felnőtt nő pedig 3-3,5 m magas itt. Testünk anyagszerűnek tűnik, mint a Földön, de a háromdimenziós Földhöz viszonyítva nem az.
Valójában, ha visszatérnénk így a Földre, senki sem látna bennünket. Még mindig rendelkezünk atomi szerkezettel, de az atomok jó része már energiává alakult. Nagy részben energiává, és igen kis részben anyaggá váltunk.
A Földön átsétálhatnánk egy falon, itt mégis anyagszerűnek tűnik a testünk. Ez az életünk lesz az utolsó, a struktúrák világában. Az ötödik dimenzióban, anmi hamarosan következik a negyedik után, nincsenek életformák.
Ez egy forma nélküli tudatállapot. Nem lesz már testünk, mindenhol egyszerre leszünk jelen.
Az idő egészen másmilyen a negyedik dimenzióban. Néhány perc a Földön, több órának felel meg a negyedik dimenzióban, tehát földi idő szerint két év alatt elérjük a felnőtt kort.
Az élet azonban nem egyszerűen a felnövésről szól, ahogy itt a Földön sem. Olyan tudás- és lét-szintek léteznek, amit elképzelni sem tudunk, amikor átlépünk a negyedik dimenzióba, ugyanúgy, ahogy itt a földön egy kisbaba nem tudja felfogni az atomfizikát.
Gondolataink és a túlélés
Itt vagyunk hát, kisbabaként egy új világban. Ebben a világban azonban messze nem vagyunk kiszolgáltatottak.
Hatalommal bíró szellemek vagyunk, akik gondolataik útján az egész valóságot irányítani tudják! Amire csak gondolunk, azonnal megtörténik!
Eleinte lehet, hogy nem ismerjük fel ezt az összefüggést. A legtöbb ember az első pár napban nem hozza összefüggésbe a két dolgot, és ezek az első napok kritikusak.
Ha nem értjük mi zajlik, gondolataink megakadályozhatnak a túlélésben. Néhány perce vagyunk csak itt, de az első nagy próba máris kezdetét veszi.
Amikor megnyílik a negyedik dimenzió kapuja, mindenki átjuthat rajta, de általában nem mindenki képes ott maradni.
Három típusú emberi reakció jellemző ebben a fázisban. Vannak olyan emberek, akik készen állnak, és átmennek a próbán.
Felkészültek még ebben az életben azzal, ahogy itt éltek. Vannak olyanok, is akik még nem készek akik félelemmel vannak tele, olyannyira, hogy nem engedik meg maguknak, hogy elhagyják a háromdimenziós valóságot az Ürességen keresztül, és azonnal visszatérnek a Földre.
A harmadik csoport pedig olyanokból áll, akik átmennek, de még nem teljesen készültek fel erre a tapasztalatra. Készek voltak arra, hogy átlépjenek a negyedik dimenzióba, de nem igazán készültek fel az itt maradásra.
Jézus ezekről az emberekről beszélt, amikor azt mondta: „Sokan vannak a meghívottak. de kevesen a választottak.”
Van egy másik példabeszéd is a földesúrról, akinek szolgái jelentették, hogy rengeteg gaz nő a búzaföldeken, és megkérdezték, mitévők legyenek. A földesúr azt mondta nekik, hogy engedjék a gazt együtt nőni a búzával, és amikor eljön az aratás ideje, akkor arassanak le mindent, majd válasszák szét az ocsút a búzától.
Egy földesúr normális esetben azt mondta volna, hogy szabaduljanak meg a gaztól, mielőtt megnő, de ő nem ezt tanácsolta.
Jézus erre a két embertípusra utalt — azokra akik készen állnak, és azokra, akik nem. Amikor az emberek még nem teljesen készültek fel, akkor magukkal viszik félelmeiket és gyűlöletüket.
Amikor ott találják magukat ebben a nagyon különös világban, félelmeik és haragjuk felerősödik. Mivel nem tudják, hogy minden, amire csak gondolnak alakot ölt, félelmeik megjelennek körülöttük.
Mivel nem értik mi történik, eleinte legtöbben újrateremtik megszokott világuk képeit, azokat a dolgokat, amelyek ismerősek nekik.
Azért tesznek így, hogy értelmet adjanak a történéseknek. Nem tudatosan cselekednek, hanem túlélési ösztönből. Újrateremtik a régi képeket, és érzelmi mintákat. Ez az új világ azonban olyan különös, hogy minden félelmüket valóra váltja.
„Mi történik itt?” — gondolják. „Ez őrültség, nem lehet igaz!” Olyanokkal találkoznak, akik régen meghaltak már. Jeleneteket láthatnak elmúlt életükből, gyerekkorukból. Minden értelmetlennek tűnik.
Az elme azt kutatja, hogyan tudna rendet teremteni. Az emberek úgy érezhetik, hogy hallucinálnak, és ez további félelmeket szül.
Földies gondolkodásuknak úgy tűnhet, hogy valaki direkt teszi ezt velük, és meg kell védeniük magukat.
Az egó úgy érzi, fegyverre van szüksége. A manifesztáció megtörténik, és már ott is van a golyószóró, pont, amire szükségük van.
Felkapják a fegyvert és jön a következő gondolat: „Munícióra van szükségem”. Lábuk elé néznek, és ott áll a muníció, hatalmas dobozokban. Töltenek, és várják. hogy a rossz fiúkra támadjanak, akik szerintük az életükre törnek.
Kik fognak megjelenni a következő pillanatban? A rossz fiúk, teljes fegyverzetben. Legszörnyűbb félelmeik testesültek meg, tehát azonnal lőni kezdenek.
Bármerre fordulnak, mindenütt valaki az életükre tör. Végül valóra válik legnagyobb félelmük. és lelövik őket.
Valamilyen forgatókönyv szerint, kivonódnak ebból a magasabb szintű valóságból, és visszakerülnek oda, ahonnan jöttek.
Erre utalt Jézus, amikor ezt mondta: „Aki kardot ragad az kard által vész el”. De Jézus azt is mondta: „Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld.”
Ami annyit jelent, hogyha ebben az új világban szeretetteljes gondolataink lesznek, békében, harmóniában, bízva Istenben és önmagunkban, akkor pontosan ez az, ami meg fog jelenni körülöttünk.
Harmonikus, gyönyörű világot teremtünk magunk körül. Ha „szelídek” vagyunk, lehetővé tesszük önmagunk számára, hogy fennmaradjunk ebben a magasabb világban, gondolataink, érzéseink, és tetteink által. Életben maradunk.
Ez természetesen csak a kezdet. Tehát megszülettünk az új világban, és túléltük a kritikus első napokat.
Több lehetőség is nyílik innen. Az egyik elkerülhetetlen dolog az, hogy elkezdjük felfedezni ezt a valóságot, és rájövünk, hogy amit gondolunk, az meg is jelenik.
Ezen a ponton, sokan tökéletes testet alkotnak maguknak, olyat, amilyet mindig is szerettek volna. Mindent meggyógyítanak, visszanövesztik az elveszített végtagokat. Miért is ne? Olyan ez, mint egy játékszer.
Mivel ekkor van még az egónak egy kis szerepe, lehet hogy igazán gyönyörűvé, szép magassá varázsoljuk magunkat, vagy ilyesmi. De hamarosan megunjuk testünk tökéletesítését. Felfedezzük az új valóság nyújtotta lehetőségeket.
Egy valami szinte biztosan meg fog történni. Hamarosan hatalmas mozgó fényeket veszünk észre magunk körül. Őket úgy hívják: anya, és apa. Igen, szüleink is lesznek a negyedik dimenzióban.
Most utoljára, mert az ennél magasabb világokban ez már nem lesz így. A negyedik dimenzióban azok a családi problémák, amiket itt a Földön tapasztalunk, nem léteznek.
Ottani anyánk és apánk úgy fog szeretni minket, amiről a Földön valószínűleg csak álmodtunk. Teljes szeretettel és törődéssel vesznek körül bennünket.
Nem engedik, hogy bármi rossz történjen velünk, ha az első pár napon már túljutottunk. Semmiért nem kell aggódnunk. Ez a hatalmas boldogság ideje, ha átadjuk magunkat az eseményeknek, és hagyjuk, hogy ez a szeretet vezessen bennünket.
Olyan, mintha megnyertük volna az élet főnyereményét. Mindannak a szenvedésnek és fájdalomnak vége, amit életünkben tapasztaltunk, és az életnek egy új, gyönyörű és szent szintje jelenik meg.
Az élet értelme és célja újra tudatossá válik. Felfedezzük a létezésnek egy ősi, mégis új módját, ami a sajátunk.
Mindig is a sajátunk volt, de feladtuk.
Visszatérünk arra az éberségi szintre, ahol Isten minden életformában jelen van. Minden lélegzetben jelen van, és átjárja ragyogó fénytestünket.