Ezt a titokzatos, kiismerhetetlenül zárkózott állatot hol istenként tisztelték, hol meg üldözték, máglyára vetették, mert az ördög földi megjelenésének vélték. S bár szimbolikus jelentősége mára jelentősen megfakult, azért az ösztönéből fakadó bölcsessége, intelligenciája, hatodik érzéke ugyanúgy működik, mint évezredekkel ezelőtt.
A régészek szerint a macska már tizenkétmillió éve él a földön. A legelterjedtebb álláspont szerint a régi egyiptomiak háziasították a macskát négyezer évvel ezelőtt. A magtárakban tárolt szemes terményt óvta a rágcsálóktól, és az ott menedéket kereső kígyókat is ártalmatlanná tette.
Ám egy újabb felfedezés szerint az egyiptomiak is „örökölték”, ugyanis a legújabb régészeti feltárások alapján az ember és a macska barátsága akár kilenc és fél ezer évre is visszanyúlhat. A Ciprus szigetén, Szillurokambosz településen – egy újkőkorszaki temetkezési helyen – talált leletek ugyanis arra utalnak, hogy a macskát tisztelettel hantolták el, s azért ölhették meg, hogy elkísérje az gazdáját a túlvilágra. Vagyis a macska és az ember között már ekkor is valamiféle spirituális kapcsolat létezhetett.
De vajon mit tiszteltek, mit tartottak szentnek az ősi népek ebben az állatban, amely a kelta hagyomány szerint az oroszlán tüsszentéséből született? Általánosságban a macskák lelkében felemelkedett lelkeket véltek felfedezni, akik a szellemek érzékelésére is képesek, köszönhetően hatodik érzéküknek.
A legtöbb kultúrában a macska egyfajta szerencsehozó, az emberi létet védelmező lény, akit tisztelni kell. Egyiptomban Básztetet, a föld és a termékenység istenasszonyát is macskafejjel ábrázolták.
Időszámításunk előtt ezer körül líbiai eredetű fáraók jutottak Egyiptom trónjára, az egekig emelték a macskakultuszt. A szentként tisztelt állatokat szentélyben tartották, ellátták őket minden jóval, és tetemüket – a fáraókéhoz hasonlóan – bebalzsamozták, s így helyezték örök nyugalomra. A gazdagok macskáinak sírjába balzsamozott egeret is tettek, hogy ha megéheznének, legyen mit enniük. Aki egy macskát megölt, az halállal lakolt tettéért, és nem számíthatott fáraói kegyelemre.
Kr. e. 525-ben a nagy fáraó csapatai nem mertek harcolni Kambyses perzsa király katonái ellen, inkább feladták városaikat, mert a perzsák ördögi hadvezére a katonák sisakjára, pajzsára élő macskákat köttetett. A szent állatra pedig hogyan is támadhatott volna a macskarajongó egyiptomi?
Az Egyiptomból elhurcolt műkincsek múzeumi termei a világ nagyvárosaiban ma is ősmacskákkal vannak tele: papirusztekercseken a szent macskák ájtatos pofácskája látható. Ők ülnek a vitrinek mélyén agyagba égetve, őket faragták elefántagyarból, őket öntötték aranyszobrocskákba. Mert az ókorban úgy hitték, a macska szerencsét és gyermekáldást hoz. Annyi gyermeke lesz a fiatalasszonynak, ahány cicaszobor van a házban. A legnagyobb „kőmacska”, a szfinx máig őrzi Egyiptomban a fáraók titkát.
A buddhizmus szerint a macskalét a jók kiváltsága, a paradicsomba való belépés előszobája. Kínában is természetfölötti képességekkel ruházták fel a bársonytalpú kis négylábúakat: az ártó szellemek, démonok ellenségeinek tartották őket, akik mágikus erővel bírtak.
A kínai asztrológiában helyenként a nyúl évét a macska évének nevezték el, és az év szülötteinek személyiségét a macskáéhoz hasonlítják. Japánban ugyancsak szerencsehozónak tartották – és tartják ma is. A legenda szerint az egyik templom szerzetesének macskája úgy mentette meg egy gazdag és magas rangú ember életét, hogy elcsalta az alól a fa alól, amelybe nem sokkal ezután belecsapott a villám.
Mohamed prófétáról feljegyezték, hogy egy alkalommal inkább óvatosan letépte díszes ünneplőruhája ujját, mintsem megzavarja édes álmukban a köntösén alvó kiscicákat.
Ám nem minden nép tartotta a szerencse hírnökének a macskákat. Míg a mohikán indiánok istenként tisztelték, testvéreik, a kecsua indiánok alapvetően gonosz, félelmetes erőt láttak benne.
„Isten teremté a macskát, az ördög az egeret”- tartották még az időszámítás kezdetén a rómaiak. De aztán jött a kereszténység, és a macskagyűlölő egyházatyák a középkorban már úgy vélték: a démonok, az ártó szellemek, az ördög s a boszorkányok macska képében kísértenek a földön.
Ördögi eredetét részben az éjszakai kóborlásaiban, nesztelen járásában, sötétben világító szemében vélték felfedezni, másrészt viszont különös megérző képességét tartották ördöginek: hiszen a macska
legalább 15 perccel előbb érzékeli a földrengést, és megérzi a földsugárzásokat is.
Azok a pontok a kedvenc pihenőhelyei, ahol az emberre káros földsugárzás legerősebben érvényesül. Szegény állatokat ezerszám vetették máglyára. De teljesen kiirtani nem tudták.
A közhiedelem szerint kilenc élete van, s ebben közrejátszik az a megfigyelés is, hogy a macskák túlélnek akár ötemeletnyi zuhanást is, és élve kerülnek ki olyan helyzetekből, amelyekbe más élőlény már belepusztulna. Arról, hogy mihez kezd egy macska esés közben, a kutatók filmfelvételekkel bizonyosodtak meg. Háton fekve esett ki a magasból, majd a levegőben átfordult négykézláb tartásba. Ehhez farkával kormányzott és lábait – mint a repülő a futóművet – széttárta. Ezután hátát felpúposította, hátsó lábait felhúzta. Földhöz ütközésekor púpos háttal és szétterpesztett elülső mancsain rugózva ért talajra.
S hogy milyen titokzatosnak tűnő tetteik vannak a macskáknak? Nemrégiben az interneten is napvilágot látott a hír, miszerint az Egyesült Államokban a providence-i idősek otthonában élő cica képes megérezni előre az otthon lakóinak halálát. Amikor valamelyik beteg, idős ember ágyához ül Oscar, a cica, és ott időzik jó darabig, azt követően a beteg néhány órán belül eltávozik az élők sorából. A cicának ez a szokása olyannyira megbízható, hogy az ápolók külön figyelik, kihez megy oda. Hogy ezt a különös szokását mi váltja ki, egyelőre nem tudják megmagyarázni, így marad a „hatodik érzék” elmélet.
További érdekességek
A természetgyógyászok szerint a simogatás enyhíti a fájdalmat, oldja a feszültséget. És nemcsak akkor, ha a stressztől vagy fájdalomtól meggyötört embert érintik puhán, hanem ha ő maga simogathat. Egy doromboló cicát.
Az úgynevezett „állatterápiára” az 1970-es években figyeltek fel az orvosok, pszichológusok. Kutatásaik során kiderült, hogy azok az idős emberek, akik macskát tartottak, ritkábban betegedtek meg, és tovább éltek, mint azok, akik magányosan éltek.
Bebizonyosodott, hogy a macska simogatása oldja a gyógyszerekkel nem kezelhető depressziót, sőt műszeres vizsgálatokkal igazolható, hogy a doromboló cica simogatása jelentősen oldja a stresszt. Ha elnézegetjük a macska finom, kecses mozdulatait, a kismacskák játékában is feltűnik, milyen tökéletes oldottsággal képesek ellazulni és milyen rendíthetetlen nyugalommal képesek magukba fordulva szenderegni. Herbert von Karajanról, a világhírű karmesterről mondják, hogy idős korában is megtartott rugalmasságát és életerejét a macskáitól ellesett és gyakorolt mélyrelaxációnak köszönhette.
Az a babona, miszerint a fekete macska balszerencsét hoz, alighanem a középkori boszorkányüldözéssel egyidős. Amerikai génkutatók szerint viszont épp a fordítottja igaz: a fekete macska az egészséget jelképezi. Ezt az állításukat arra a megfigyelésükre alapozták, hogy a macska színét adó gének megakadályozzák, hogy bizonyos vírusok és baktériumok átjussanak a sejtfalon. Ha ezt a hatást mesterségesen is ki lehet váltani, akkor egy sor fertőző betegségtől menekülhetne meg az emberiség.
