A „léleklátó” Kele János pszichikus képességeit az amerikai Duke Egyetem kutatói is vizsgálták

A legendás magyar pszichikust, Kele Jánost nemcsak itthon és Európában, de a tengerentúlon is komoly vizsgálatoknak vetették alá.

Hogy a tengerentúli hírnévre hivatkozni mennyire nem túlzás, arra bizonyság az a kísérletsorozat, amelyet Kele János az ötvenes évek elsô harmadában kezdett el az amerikai Duke Egyetem kutatócsoportjával.

Kele János

Dr. Carl Osis, a laboratórium vezetôje arra kérte fel Kele Jánost, hogy vegyen részt az ún. távdiagnózissal kapcsolatos kísérletekben. Ennek lényege az volt,hogy az amerikaiak elôször beteg emberek kézírásos leveleit, majd az általuk megérintett üres papírlapokat küldözgették át Németországba Kelének, akinek ki kellett találni, milyen betegségben szenvednek a kísérleti személyek.

1953-ban kezdődött a hosszú levelezés az észak-karolinai Duke Egyetem és Kele között, s kísérletsorozat több évig tartott.

Eredményéről nincs pontos adatunk, csupán a levelezés egy része vált ismertté Kele János irattárából. Idézzünk fel belőle néhány szemelvényt:

Egy bizonyos E. F. levele Keléhez 1953. november 12-én:

„Kedves M. Kele. Veszem a bátorságot, s küldök önnek néhány kézírást. A minta az észak-karolinai Aschville Missziós Kórház egyik betegének, Mr. L. J.-nek a kézírása.

Arra kérném, hogy legyen kedves látnoki képességeivel a diagnózisra vonatkozó alapvetô benyomásait összegezni. Ha úgy érzi, hogy ez nem megy, megértem, minthogy ez rettenetesen nehéz vállalkozás.

Az esélyek nem olyan jók, mint amikor ön még Budapesten dolgozott. Ennek ellenére kérem, próbálja meg leírni véleményét, benyomásait, még mielôtt kinyitná a kézírást tartalmazó borítékot.

Miután ezt megtette, nyissa ki a borítékot, alkosson véleményt a mellékelt kézírásról,s tájékoztasson bennünket errôl. Kézzel írom ezt a levelet, hogy lássa jószándékunkat.
Nagyon megtisztelne, ha együttmûködhetnénk önnel. Bízunk a sikerében, de ugyanakkor nem fogunk csalódni, ha az ellenkezôje történik, hiszen a körülmények rendkívül nehezek.”

Egy hónappal késôbb:

„Kedves Mr. Kele. A kórház orvosa nagyon érdekesnek találta, amit írt. Azt mondta: Ön nagyon jó munkát végzett.” – írja E. F.

,Bôrbetegség’: volt a betegnek, és kis hegek maradtak utána.

,Nehézségek nyeléskor’: ez valóban létezett, s néha nagyon zavaró volt.

,Erôs vérszag’: a beteg néha súlyos vérveszteséget szenvedett, és hányt is vért.

,Fáradt vér’: egész életében fáradtságra panaszkodott.

Amit Ön a betegről azután írt, hogy kinyitotta a borítékot, jó leírása volt a páciensnek. Megmutattam a levelét egy pszichológusnônek is, aki jártas a grafológiában.

Mély benyomást tett rá a válasza. Rendkívül nagy érdeklôdést tanúsított tervünk iránt, hogy ti. kézírásos teszttel, illetve enélkül dolgozunk.”

Az amerikaiak az elsô sikeresnek mondott válaszok után kibôvítették a kísérletet. Immáron húsz beteget vontak be a különös vizsgálatokba. Húsz női beteget, mert Kelének az volt a véleménye, hogy az asszonyok sokkal mélyebb benyomást keltenek benne.

A második kísérletet két fordulóban bonyolították le: a Duke Egyetem először elküldte Kelének a húsz beteg kézírását, azután a kellô vizsgálódás után – valamennyit elkülönítve, zárt borítékban – visszaküldte egy-egy részletes elemzés kíséretében.

Ezt követően az egyetem újabb kézírásokat küldött ezektôl a betegektől, további elemzés céljából. Azt is felajánlották Kelének, hogy magyarul válaszolhat,mert az egyetemhez közel találtak egy magyar nőt, aki vállalkozott a fordításra, de Kele ezt a lehetôséget elutasította, mondván, hogy a hölgy nem ismerheti az ô gondolkodását, s ebbôl félreértések származhatnak. Így háta levelezés németül folyt tovább.

Kele szükségesnek látta maximálni a kísérletek gyakoriságát:

„Azt ajánlom, két embert kezeljünk hetente. Ez nem nagy szám, de figyelembe véve, hogy nekem minden nap dolgoznom kell, az energiafelhasználásom igen jelentôs. Minden amit teszek, kísérlet: teljesen egyedül vagyok, a felelôsséget is egyedül kell vállalnom.”

A kísérletet késôbb még tovább bôvítették: Kelének a betegek által megérintett üres papírlap elemzésével kellett kezdenie válaszát. Az effajta vizsgálódások célját az egyetem abban jelölte meg, hogy meglássák: segíti-e az orvost Kele „távérzékelés” útján tett esetmeghatározása, s hogy a „távdiagnózis”, valamint a helyszínen fölvett kórisme egyáltalán megközelíti-e egymást. A kísérletben orvosokon kívül statisztikusok és matematikusok is részt vettek.

Kele János

Lássunk egy példát Kele János távdiagnózisaira. Két nőről, egy bizonyos M.B.O.-ról és R.M.C.-rôl írta le megérzéseit:

M.B.O.: „Akadályoztatás a járásban, mintha az egyik láb rövidebb lenne. De ezt a jellemnek is be lehet tudni. Akarat és bátorság harcol az akaratgyengeség ellen.

El kellene határoznia magát, de ez nem látszik lehetségesnek. Nincs esélye arra, hogy akaratát érvényesítse, de harcolnia kell a bizonytalan életmód ellen.

Egy úszóra emlékeztet engem, akinek kevés a levegôje, s nem képes elérni a célját. Nagyon keményen harcol, de mindig meg kell állnia, hogy újabb energiát gyûjtsön.

Ám lehetséges, hogy a betegségnek is köze van ehhez. Korábban sokkal határozottabb volt, élénk ember. A betegség elveszti az idejét, untatja őt, minthogy nem lát gyógyulást. Az ember sajnálhatja, de ez nem használ.

R.M.C.: „Egy olyan asszonyt látok magam előtt, akit az élet közepéből emeltünk ki. Minden, amit tervezett, eltűnt a sötétben.

Vérmérséklete és személyisége mély kapcsolatban van egymással, és mindenki azt várja, hogy meg fog gyógyulni.Nagyon hosszadalmas betegsége kell legyen, amit orvosilag már megállapítottak.

A beteg természete olyan, hogy képes e betegséggel szemben győzni. A betegségnek van valami köze a tejhez. Érzem a szagát. A cirkuláció, az idegek és a vér közötti csere gyakran zilált.

Jó jellem, akinek finom érzékei vannak, amelyek átfonják az egész életét, ez segíti őt azoknak a nehézségeknek az áthidalásában, amelyeken keresztül kell mennie.

Tudja, hogy páciensnek kell lennie, de nem képes megérteni, hogy miért beteg. A körülötte lévő emberek jók, és megértést mutatnak.”

És a kutatók válasza:

„Nagyon köszönjük a véleményt R.M.C.-rôl és M.B.O.-ról. Hibát követtünk el a kezdőbetűkkel kapcsolatban: R.M.S. helyett R.M.C.-t írtunk.Találtunk valakit, aki németül és angolul is jól tud.

Megmutattam neki azön impresszióit, és az orvos rövid kórisméjét. Kiderült, hogy az ön benyomásai és az orvosi jelentések tökéletesen összeillenek.

Türelmetlenül várjuk, mit derített ki a kéziratokból.”

Így folyt tovább a tesztelés hosszú hónapokon keresztül. Sajnos, a mintegy tucatnyi levélen kívül semmi más adatunk nincs errôl a kísérletrôl, így azt sem tudjuk megmondani, milyen végsô eredményt vontak le a kutatók Kele János szereplésérôl.

A Duke egyetem érdeklôdése a „léleklátó” iránt a hatvanas években is megmaradt. Ezt bizonyítja, hogy nevelt fia, Wolfgang Unger jóval Kele halála után angolra fordította apja memoárját, s az egyetem rendelkezésére bocsátotta, amelyet ott örömmel fogadtak.

Forrás: Havasi János: Kele János a „léleklátó” c. könyve / Kele János irattára

kísérlet parafenomén

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

error:
Send this to a friend