Ezotéria

A keresztcsonti csakra jelentősége és tulajdonságai

Szerző képe

Rejtélyek Szigete

A keresztcsonti csakra (vagy szvádhisthána csakra) felelős egészségünkért és jólétünkért. Ez az az erőközpont, amely az életerő összpontosításával erős és életképes immunrendszert épít ki, miközben felügyel az életműködésekre. Egyúttal mozgásunkat és érzelmeinket is szabályozza.

A keresztcsonti csakra uralkodó eleme a víz, amelyre közvetlen hatással van, hogyan éljük meg érzelmeinket. Aki magába fojtja az érzéseit, annak a szervezete fölös mennyiségű folyadékot tart vissza. Mindez puffadáshoz és felfúvódáshoz vezethet, e két tünet az idiopátiás ödéma jellemzője.

A keresztcsonti csakra lényege annak belátása, hogy épp elég, amink van, és jó, ahogyan élünk. Ez a nemzőképesség központja, s közvetlen befolyással van a nemi érésre.

A nemi étvágy mellett az éhséget és örömigényünket is szabályozza. A kicsapongás más életfontosságú szervektől veszi el az éltető üzemanyagot. Ugyanakkor, ha túl sok energiát vonunk el testiségünktől, kiéhezünk arra, amit megtagadunk magunktól.

Az erőközpont megfelelő működéséhez elengedhetetlen, hogy középútra leljünk a szabályozás és a szabadosság között. A keresztcsonti csakra testi jólétünkre felügyel. Ez azt jelenti, hogy megtanuljuk megbecsülni a testünket, s megadni neki mindent, ami egészséges működéséhez szükséges: tápláló ételeket, sok-sok pihenést, szórakozást, munkát és testmozgást.

keresztcsonti csakra szimbóluma
A keresztcsonti csakra szimbóluma

A keresztcsonti csakrának a boldogságigényhez is köze van. Ha úgy érezzük, hogy valóban megérdemeljük mindazt a jót, amire vágyunk, jól bánunk magunkkal. Mondhatni, engedélyt adunk arra, hogy miénk legyen, amit megkívántunk.

Az élvezetek szintén a keresztcsonti csakra hatókörébe tartoznak. Ez az erőközpont azt a képességünket befolyásolja, hogy több örömöt engedjünk az életünkbe. Aki túlbonyolítja az életét, az megfosztja magát az egyszerű élvezetektől. Az egyszerűség örömet kelt, ez táplálja a keresztcsonti csakrát.

Ennek az erőközpontnak az egyensúlyban tartásához önfegyelemre és érettségre van szükség. Aki visszaél energiáival és felemészti életerejét, azt könnyebben megtámadják a betegségek, s érzelmileg is ingataggá válik.

Az egészséges keresztcsonti csakra korlátozásai se nem túl szigorúak, se nem mértéktelenül megengedők. E korlátok tiszteletben tartása táplálja a szervezetet, és értésünkre adja, hogy elegendők vagyunk önmagunknak.

A keresztcsonti csakra jellemzői

  • Helye: öt centiméterrel a köldök alatt
  • Fogékony életkor: 7-14 év
  • Alakja: piramis
  • Belső elválasztású mirigyek: petefészek/herék
  • Szin: narancssárga
  • Hangjegy: D hang
  • Zene típusa: latin táncok
  •   Elem: víz
  • Hatókör: érzéki örömök
  • Érzékszervi tapasztalat: ízlelés
  •  Illóolajok: jázmin, neroli, narancsvirág
  • Kristályok: karneol, tigrisszem, ónix
  • Kedvező archetípus: császár/császárnő
  • Kedvezőtlen archetípus: mártír
  • Angyali jelenlét: Metatron arkangyal
  • Uralkodó bolygó: Jupiter
  • Állatövi jegyek: Rák, Skorpió
  • Fém: cink
  • Helye a földtekén: Brazília
  • Mitológiai lény: kiéhezett tengeri szörny, amely etetésre vár
  • Növény: jázmin
  • Jellemzői: jólét, nemiség, érzékiség, életélvezet, bőség
  • Tanulságok és teendők: annak belátása, hogy elég az, amink van, és amit teszünk; elegendő pihenés, táplálék, testmozgás, szórakozás és pénz biztosítása; önértékelésünket ne kössük ahhoz, amink van; egészséges határok kijelölésére életerőnk védelmében
  • Fizikai tevékenység: jóga, tánc, úszás, séta
  • Szellemi és spirituális tevékenység: meditáció, nemi önmegtartóztatás, böjt

keresztcsonti csakra

A keresztcsonti csakra archetípusai

KEDVEZŐ: csaszár/csaszárnő

A császár vagy a császárnő olyan valaki, aki élvezi és tiszteletben tartja a földi örömöket. Kedveli a bőséget, jólétet és a kifinomult élvezeteket. Tudja. hogy megérdemli az élet jótéteményeit, nem veti meg a finom ételeket, a kényelmet, s a bizonyos mértékű fényűzést. Nem szükségképpen spirituális lény, ehelyett inkább az anyag világában van otthon, s élvezni tudja az élet áldásait.

KEDVEZŐTLEN: mártír

A mártír megfosztja magát az egyszerű földi örömöktől. Alapvetően személyes ellenségének érzi, ami jó az életben, s büntetésül megtagadja magától azt a melegséget és kényelmet, amelyre vágyakozik. Tele van bűntudattal, és ezt másokra vetíti ki, hadd szenvedjenek ők is.

A keresztcsonti csakra hatásai

Ez a csakra magában foglalja testi egészségünk és érzelmi életünk teljességét. Viruló egészséghez juttathat, de a legtöbb zavart is okozhatja az erőközpontok sorából. Amikor valaki a testét sanyargatja, s lélektelen gépként kezeli, amelynek mindössze üzemanyagra és némi pihenésre van szüksége, nem veszi észre, hogy a test a lélek edénye.

A keresztcsonti csakra a tudattalan mélységein keresztül fejti ki hatását, ahol az önmagunkhoz fűződő kapcsolat alapozza meg anyagi és testi jólétünket. Viszonyulásunk egészségünkhöz, jólétünkhöz és örömeinkhez annak tükörképe, mire tartjuk magunkat, s mennyire becsüljük szellemünket az anyagi létsíkon.

Ennek az erőközpontnak a működése attól függ, mennyire törődünk magunkkal, s ismerjük-e határainkat és korlátainkat. Ha a keresztcsonti csakra olajozottan dolgozik, ez azzal jár, hogy életerőinket alkotó, szellemi módon használhatjuk fel.

Ez a csakra elősegíti a megújulást azzal, hogy életenergiát juttat energia-háztartásunkba. Serkenti a hormontermelést, és hatással van mozgékonyságunkra. Kihat arra, hogyan mozgunk, s szívesen mozgatjuk-e meg tagjainkat. Energiánk és egészségünk fölött őrködünk akkor, ha megfelelő nézeteink vannak az egészségről. Ám nem csupán napi feladataink ellátásához és az örömök kiélvezéséhez van szükségünk energiára, de ahhoz is, hogy hajsza és megpróbáltatások idején megvédjük magunkat.

keresztcsonti-csakra-meditacio

A keresztcsonti csakra és a nemi mirigyek

A női és a férfi nemi szervek (a petefészek, illetve a herék) páros szervek, melyek a keresztcsonti csakra irányítása alatt állnak, s nagyjából 14 éves korra fejlődnek ki teljesen, amikorra ez az erőközpont is egészen kialakul. Szerepük a nemzés és a szaporodás.

Fejlődésüket meghatározza, hogyan viszonyulunk a felnőtté váláshoz, s felelősséget vállalunk-e nemiségünkért. Az e téren jelentkező panaszok a nemiséghez való hozzáállásunkat tükrözik. Hatással van rájuk, hogyan gondolkodunk a testünkről, miként értékeljük szellemi és állati természetünket. A testi érés és a nemzés zavarai ezekhez a mirigyekhez kötődnek, de hat rájuk az is, hogy mi a véleményünk a felnőtté válásról, a családalapításról és nemiségünk élvezéséről. [/box]

A testet időről időre ugyanúgy fel kell töltenünk, ahogyan a bankszámlánkat, így kamatoztathatjuk csak a szervezetünkben lakozó jót. Ha az életvitelünk elősegíti a testi megújulást, akkor a keresztcsonti csakránk is felébred. A kielégítő táplálkozás a test orvossága.

Ha elegendő mennyiségű folyadékot juttatunk a szervezetünkbe: sokat pihenünk és sűrűn kikapcsolódunk, kiegyensúlyozottak és boldogok leszünk. A nehéz próbatételek életfontosságú energiától fosztják meg szervezetünket, és megcsappantják készleteinket. Ha nem töltjük fel ezt az erőközpontot, a többitől veszi el az energiát, és ez végül a teljes energiaháztartást kimeríti.

Ha tiszteletben tartjuk a testiséget, anélkül azonban, hogy a rabjává válnánk, ezzel energiát takarítunk meg, és gondoskodunk egészségünkről. Így tölthetjük fel azokat a készleteket, melyekből energia-háztartásunk baj idején tengernyi energiát meríthet.

Valahányszor jól bánunk a testünkkel – például oxigénnel töltjük fel a vért mozgás közben, rózsát szagolgatunk vagy elengedjük magunkat -, újabb adaggal gyarapítjuk készleteinket. A testi jóérzés és választásaink tiszteletben tartása mindannyiszor visszaviszi a testet a jelenbe.

narancs rózsa
Kép: Corbis

A keresztcsonti csakrához annak ismerete is hozzátartozik, hogy mi az, ami már elég. Ez vonatkozik a felvett táplálékra, de arra is, hogyan használjuk fel életenergiánkat. Ugye, nem tékozoljuk el kellemetlen emberekre és helyzetekre?

Aki napról napra ügyel arra, mihez kezdjen testi erőivel, jobban megérti, mire van szüksége egészsége és jó közérzete megőrzéséhez. Ha takarékoskodnunk erőikkel, pótlásuk módját is jobban megválaszthatjuk.

A lábadozás vagy a lelki sérülések begyógyítása a keresztcsonti csakra megújítását teszi szükségessé. Senki nem szerezheti vissza egészségét anélkül, hogy józanul számba ne venné a feladatait. Aki túlhajtja magát, és folyamatos nyomás alatt van, az megrabolja erőközpontjai energiakészleteit. Tudnunk kell leállni, felismerni, hol a határ, különben egészségünk látja kárát.

Ha e határokat korai lelki sérülések ledöntötték, okosan tesszük, ha gondolatban újra kijelöljük őket. Ha tudjuk, hogy mi az, ami már elég, ezzel energiát takarítunk meg magunknak, s megőrizzük egészségünket.

Ehhez elengedhetetlen, hogy önmagunkkal is elégedettek legyünk. Amikor valaki nem ismeri el eléggé a ténykedésünket, az ösztönös válasz erre az, hogy a lelkünket is kitesszük, csak hogy elnyerjük a tetszését. Ha megértjük, hogy úgy vagyunk jók, ahogyan vagyunk, egészséges döntéseket hozhatunk jólétünk érdekében.

Az érettség magával hozza az erőkkel való takarékosságot. A testi megújulás és jólét első lépése annak felismerése, hogy elég az, amink van, és amit teszünk. Ha naponta szakítunk időt a pihenésre és kikapcsolódásra, az olyan, mintha tartósítószert alkalmaznánk. A szervezet gyógyul alvás közben és nyugalomban. Márpedig aki több adrenalint emészt fel, mint amennyire szüksége van, az súlyos egészségügyi panaszoknak nézhet elébe.

Aki egészségre törekszik, az jó. ha tudja. hogy a megfelelő ingerek megújítják testünket. A szervezet meghálálja azt a fajta orvoslást, amely összhangban áll a magasabb rendű tudattal. Az energiagyógyítás különböző fajtái – a homeopátia, az akupunktúra, a gyógynövények és a kézrátételes gyógyítás – visszaadják természetes életerőnket.

A hivatalos orvostudomány ezzel szemben töménytelen mennyiségű gyógyszerrel mérgezi a szervezetet, amelyet annak hősiesen le kell bontania és feldolgoznia. Az ételek adalékanyagai, valamint az ionsugárzás és permetezés következtében csökkent életerő miatt a sejtekben felhalmozódnak a salakanyagok. Mindez összegződve gyengíti a szervezet válaszreakcióit.

A keresztcsonti csakra akkor működik a leghatékonyabban, amikor a legkedvezőbbek az öröm, a pihenés és az élvezetek feltételei.

A kifacsart, kilúgozott szervezet korán megkopik, s az erős igénybevétel előbb-utóbb fájdalmas betegségekkel terheli meg. Ha nem éri elég inger testmozgás formájában, akkor ellustul, és az energia pangani kezd. Ami jó a testünknek, az az energia-háztartásunknak is használ.

keresztcsonti csakra

A keresztcsonti csakra az egészséges önfegyelem és a kellő mennyiségű élvezet hatására virul ki. Ez oldja fel a szervezet feszültségeit, és számolja fel a stressz következményeit A természetes gyógymódok a testi létezést és a szellemet egyaránt tiszteletben tartják.

Jól karbantartott keresztcsonti csakra mellett a szervezet még öregkorban is megőrzi életképességét és elevenségét. Ezzel szemben megviseli az élvezetek hiánya, a kemény, önbüntető bánásmód, továbbá az olyan gyógyeljárások, amelyek nem foglalkoznak a gyógyulás energetikai összetevőivel.

Hogyan érjük el a keresztcsonti csakrát?

Ha megbecsüljük anyagi testünket, ezzel erősítjük az élvezetekhez és jóléthez való jogunkat. Úgy tanulhatunk meg tisztelettel bánni magunkkal, hogy békés pillanatokkal ajándékozzuk meg magunkat, melyeket nem mérgez meg a véráramba pumpált adrenalin.

Ha túl sok termelődik ebből a hormonból, az tönkreteszi a verőereket, és szétroncsolja a sejteket. Az adrenalin stresszhormon, amely a stresszreakció levezénylésére szolgál. Ez akkor lép fel, amikor támadunk, vagy menekülünk, amikor életünket fenyegető helyzetekkel nézünk szembe. és nem akkor, amikor munkába ingázunk nap mint nap.

Aki egészségesen gondolkodik testi valójáról, az segít meggyógyítani és kitágítani a keresztcsonti csakrát. Egyúttal jelentős életerőkészleteket is felhalmoz, amelyeket könnyű mozgósítania megterhelés vagy próbatételek idején.

Ha teret engedünk érzéseink kifejezésének, többé nem kell tartanunk az elfojtások következményeitől. A magunkba temetett érzelmek a mélyizomzatban gyülemlenek fel, s eltömítik azt. Ilyenformán elveszíti rugalmasságát, és megnyúlni sem képes teljesen.

Az elfojtott bánat az alsó deréktájat érinti, megfeszíti a mellizmokat, és beszűkíti a légzést. A félelem szétrágja a gyomrunkat, megnehezítve az emésztést és a tápanyagok felszívódását, emellett megszorul a hasi és deréktáji izmokban is.

Ha ellenben átéljük ezeket az érzéseket, és szabadjára engedjük őket, ártalmas feszültségtől szabadítjuk meg a szervezetet. Méregerős szorongásoldók helyett megtanuljuk anélkül megtapasztalni félelmeinket, hogy lerombolnánk, vagy gyengítenénk az életerőnket.

Képzeljék el, milyen lenne az élet testi erejük teljében, érzelmi egyensúlyban, világos tudattal. Mindennek a tetejében elég energiájuk maradna az alkotó tevékenységhez és a belső növekedéshez.

Az egészséges életmódhoz hozzátartozik a kényelem és elengedettség. Mindez szigorú edzésprogramot, tápanyagokban gazdag étrendet és elegendő kikapcsolódást meg szórakozást feltételez. Ha azt gondoljuk, nem érdemeljük meg az élvezeteket, elszalasztjuk a lehetőséget, hogy békét és összhangot teremtsünk magunk körül.

keresztcsonti csakra

A jólét megtapasztalása megnöveli az élet szeretetét. Márpedig ha mélyebben tiszteljük az életet, szükségképpen a spiritualitásunk is megerősödik, s hálásak leszünk a magasabb hatalmaknak mindazért a bőségért és örömért, amelyben részünk van. Ahogyan egészségünket és puszta létünket is megköszönjük.

Olvassuk el az alábbi szövegbetét megerősítéseit, s hagyjuk, hogy ráhangolódjunk azok szellemére. Úgy lettek megszerkesztve, hogy elevenné és nyitottá tegyék a keresztcsonti csakrát. Arra serkentenek, hogy megbízzunk az életben. Tudni fogjuk, hogy jogunk van kellemesen éreznünk magunkat és megtapasztalnunk az élvezeteket.

Ezeket a mondatokat játékosan is kimondhatjuk, akár el is énekelhetjük vagy táncolhatjuk. Ha kötelességnek fogjuk fel ismétlésüket, terhessé válnak. Az életöröm szócsöveiként mindenre rávetítjük ezt az üdvözítő energiát, amivel csak dolgunk akad.

A keresztcsonti csakrához tartozó megerősítések

  • Szeretem az életemet
  • Megbecsülöm a testemet, és tisztelettel bánok magammal
  • Érzem a belém hatoló és rajtam átáramló gyógyító erőt miközben értékemet hangoztatom, és tiszteletben tartom a testemet
  • Megbízom érzéseimben, és elegendő teret hagyok a kifejezésükre
  • Valahányszor jól érzem magam, fénnyel töltöm meg a testemet
  • Fényből szőtt lény vagyok s megnyílok a legmagasabb rendű örömök előtt
  • Hálás vagyok, hogy örvendezhetem a létezésemnek
  • Minden légvételemmel örömöt és bőséget szívok magamba
  • Lelkem együtt rezeg a jósággal, szépséggel és örömmel
  • Valahányszor megpihenek, elengedem és jól érzem magam, megújulok
  • Testem válaszol a tiszta szeretet és jóság gondolatára
  • Annak tudata, hogy szervezetem egyensúlyra és felfrissülésre vágyik, minden testi panaszomat orvosolja
  • Tudom, hogy Isten bennem és általam is él. Ez a tudat megerősíti immunrendszeremet.
  • Valahányszor a világ tudtára adom önnön értékemet, s tiszteletben tartom magamban, hogy a szeretetet választom, elősegítem gyógyulásomat.
  • Pontosan olyannak szeretem magamat, amilyen vagyok.
  • Semmi kivetnivaló nincs bennem. Mivel szeretem és tisztelem önmagamat, egyedül is meggyógyulok. [/box]

 A keresztcsonti csakra meditációja

Erről az erőközpontról meditálva az alhasba helyezkedünk, s egyfajta tágasságot és nyitottságot képzelünk erre a testtájra. Kezdetnek gondoljuk el, hogy a medencecsontok – mint magyar nevük is mutatja – medenceként fogják körül a belső szerveket, s életfontosságú összeköttetést biztosítanak a gerinc és a lábszárízületek felé.

Képzeljük magunk elé a gerinc alsó részét, amint a keresztcsonton keresztül felfele irányul, s megtartja a test súlyát. Érezzük át, hogy hordozni tudjuk életünk terheit, emellett mégis megőrzzük szabad, érzéki mozgékonyságunkat.

Vegyünk néhány mély lélegzetet. Lélegezzünk a hasunkba, ilyenkor az alhas minden egyes belégzésnél felemelkedik. Miközben kilégzünk a szájon keresztül, szabaduljunk meg az összes feszültségtől és kellemetlenségtől, ami felgyülemlett zsigereinkben, s az összhang hiányának bármely apró jelétől, amelyre környezetünkben felfigyelünk.

Amikor készen állunk arra, hogy megkezdjük a meditációt, hunyjuk be a szemünket, s képzeljünk az alhasba jókora narancssárga piramist. Csúcsa mutasson a szív felé, alapja a csípőcsontokon nyugodjon.

keresztcsonti csakra meditáció narancs piramis
A keresztcsonti csakra jelképe a piramis. Amikor ez az erőközpont rendezett és egyensúlyban van, viszonyunk állandósul az alkotóerővel, az örömmel és boldogsággal.

Ennek a piramisnak a négy fala a jólétet, a boldogságigényt, az élvezeteket és a bőséget testesíti meg. Növeljük meg képzeletben ezt a mértani testet, s fessük be még élénkebbre. Ebben a gyógyhatású térben pihen majd a keresztcsonti csakra.

Lélegezzünk be mélyen és folyamatosan az alhasba, hogy a kilégzésekkel eltávozzon a testünkben felgyülemlett feszültség. Legyen a keresztcsonti csakra mind a négy fala felfelé törő, erős és ellenálló. Tudatosítsuk magunkban. hogy e határokat nem lehet megsérteni, s ezek megvédik életerőnket.

Mondjuk el magunkban, mindig lesz elegendő energiánk, hogy azzal foglalkozzunk, ami örömünkre szolgál, ahogyan feladatainkat is el tudjuk látni.

A keresztcsonti csakra távolabbi, hátsó fala a jólétet jelkézi. Erősítsük és növeljük meg ezt a falat, hogy szilárdan megtámassza a keresztcsont hátulját. Érezzük át, hogy van elegendő életerőnk előrelépni az életben: azzal foglalkozni, amit szeretünk, s élvezni az önkiteljesítés folyamatát.

A piramis bal oldali fala a boldogságigényt képviseli. Magában foglalja jogunkat az élvezetekre, bőségre és egészségre. Ha a legcsekélyebb kételyünk is van arról, hogy mindezt megérdemeljük, lélegezzük ki.

Bízzunk abban, hogy az élet alapjában véve élvezetes és kellemes. Engedjük a tudatunkba ezt a gondolatot. Most képzeljük magunk elé a keresztcsonti csakra elülső falát. Ez az örömre való képesség és az élvezetek székhelye.

Nagyobbítsuk meg, hogy betöltse a medence egészét. Helyezzük anyagi testünket bele ebbe a piramisba. Tudatosítsuk, hogy testünk most kigyógyul a múlt sérüléseiből. Bármiféle ártalmas energia gátolta is örömre való képességünket, most megolvad az alhas kellemes melegében.

Engedjük el izmainkat, s lélegezzünk mélyeket, egészen a szeméremcsontig. Mondjunk igent az életre és arra a sok jóra, ami körülvesz minket.

Most fordítsuk figyelmüket ennek a jókora narancssárga piramisnak a jobb oldali falára, amely a bőséget képviseli. Hagyjuk, hogy ami jó, beleömöljön a keresztcsonti csakrába. Tágítsuk ki a bőség tudatát mindaddig, mígnem magában foglalja mindazt a jót, ami körülfog minket: az eget, a napot, a holdat meg a csillagokat.

Köszönjük meg a szelet, az esőt és mind-mind a természeti szépségeket. Megint csak növeljük tovább a keresztcsonti csakra piramisát, s fessük még élénkebbre. Most pecsételjük le a piramist fénykörbe foglalt fénykereszttel, amely elzárja s megvédi a keresztcsonti csakra energiáját. Ismételjük meg rendszeresen a fenti meditációt, s egészséges, kiegyensúlyozott lesz a keresztcsonti csakránk.

A keresztcsonti csakra kristályai

KARNEOL

Ez a kő az achátok családjába tartozik, s színe megegyezik a keresztcsonti csakráéval. Egészséget és jólétet ad viselőjének. akit örömökben és kényelemben részesít. Óceánok és tavak partján fordul elő, ez a vízhez és az érzelmekhez fűződő közeli kapcsolatára utal. Lecsillapítja a felkavart érzelmeket.

a keresztcsonti csakra kristálya karneol

ÓNIX

Ennek a kőnek erős mágneses töltése van, s a vér delejezésével mozdítja elő a gyógyulást. A Herkamer-gyémánttal -amely igen kemény kvarckristály – együtt olyan hatásos erőteret hoz létre, amelyet gyógyításra használnak. Megújítja és pótolja az életerőt.

keresztcsonti csakra kristálya ónix

TIGRISSZEM

Erről a kőről azt tartják, hogy a gazdagság és a bőség letéteményese. Jó szerencse jár vele, s segít az üzleti tárgyalásokban és egyezkedésekben. Aki viseli, vagy a keze ügyében tartja, annak jó testi közérzetet adományoz.

keresztcsonti csakra kristálya tigrisszem

Felhasznált irodalom: Ambika Wauters: Csakrák könyve

Kapcsolódó bejegyzés

[button color=”red” size=”big” link=”https://rejtelyekszigete.com/gyokercsakra-jelentosege-es-tulajdonsagai/” icon=”” target=”true”]A gyökércsakra jelentősége és tulajdonságai[/button]

csakra

You cannot copy content of this page

Send this to a friend