Összeesküvés-elméletek

A hulla, aki átverte Hitlert, avagy a Vagdalthús hadművelet

Szerző képe

Rejtélyek Szigete

Adolf Hitler

Az egyik legbizarrabb katonai összeesküvést a brit hírszerzés hozta össze a második világháborúban. Senkinek nem ártottak vele, viszont valószínűleg több ezer életet sikerült általa megmenteni, ami ékes példája annak, hogy egy összeesküvés nem feltétlenül sötét és gonosz eredménnyel jár.

1942 végén a szövetségesek Szicília megszállását tervezték. A gond mindössze az volt, hogy – Winston Churchill szavaival élve – „csak ahülye nem tudja, hogy Szicília a célpont”.

A tengelyhatalmak pedig nem voltak hülyék, ezért kellett egy félrevezető akció, amelynek hatására a németek átcsoportosítják az erőiket és a fegyvereiket az olasz szigetről valami olyan helyre, ahol semmi hasznukat nem tudják venni.

És Charles Cholmondeley brit repülőhadnagynak és titkosszolgálati tisztnek volt is egy ilyen trükk a tarsolyában: hamis dokumentumokat juttatnak a nácik birtokába úgy, mintha azok teljesen véletlenül akadnának rá egy teljesen máshol tervezett szövetséges partraszállás terveire, és ezzel elterelik a figyelmüket Szicíliáról.

Charles Cholmondeley

Ewen Montagu sorhajóhadnagy, a brit haditengerészet hírszerzőtisztje Cholmondeley-val közösen dolgozta ki a tervet. Azt találták ki, hogy megírnak egy csomó hamis információt tartalmazó levelet, beteszik őket egy táskába, azt pedig egy – látszólag a gépével a tengerbe zuhant – pilóta holttestéhez erősítik.

A hullát vízbe dobják egy tengeralattjáróról a délnyugat-spanyolországi Huelva közelében, ahol a hullámok nagy valószínűséggel partra vetik. A spanyol náci ügynökök pedig továbbítják az iratokat a németeknek.

A terv az üdítően brit Mincemeat hadművelet nevet kapta. Miután a „mincemeat” vagdalt húst jelent, maga a mincemeat viszont se nem vagdalt, se nem hús, a név ideálisan illett az ördögi cselszövéshez. Egyben utalt a remélt eredményre is: a németek védelmének ledarálására.

Kerítettek tehát egy alkalmas hullát. Mégpedig Glyndwr Michaelét, a magányos walesi hajléktalanét, aki harmincnégy évesen patkányméreggel átitatott kenyeret evett, amibe végül belehalt a St. Pancras kórházban.

Montagu hamis személyazonosságot kreált a halottnak, akiből így William Martin kapitány (megbízott őrnagy), a Királyi Tengerészgyalogság tisztje lett. Az iratai szerint 1907-ben született, vagyis néhány évvel idősebb volt, mint a saját holtteste.

Martin őrnagy egyenruhájának zsebeiben elhelyeztek néhány kulcsot, egy színházjegy cafatait, az apja egyik levelét, és még néhány apróságot, ami arra utalt, hogy a munkáján túl is van élete. Még egy fénykép is volt nála a menyasszonyáról, „Pamről” (valójában egy Jean Leslie nevű lányról, aki az MI5-nál dolgozott), két tőle kapott szerelmeslevél társaságában. Továbbá számlák, nem utolsósorban egy jegygyűrűről, illetve a Lloyds Bank szűkszavú értesítése arról, hogy Martin őrnagy túllépte a hitelkeretét.

A hulla táskájába két gondosan hamisított magánlevelet tettek. Az egyik Sir Harold Alexandernek, az Algériában és Tunéziában állomásozó angol-amerikai 18. hadseregcsoport parancsnokának szólt, feladója pedig Sir Archibald Nye, a Birodalmi Vezérkar helyettes főnöke volt. Ez a Husky hadműveletet (Szicília tervezett megszállását) görögországi partraszállásként, továbbá egy Szardínia ellen tervezett támadásként írta le, amelynek fedőcélpontja Szicília lesz.

A másik levél címzettje a szövetségesek földközi-tengeri flottájának parancsnoka volt, és a flotta admirálisa, Mountbatten grófja nevében elsütöttek benne egy „szardíniákról” szóló viccet is, utalásként a Szardínia elleni kitalált invázióra.

Miután a dokumentumok a táskába kerültek, az egyenruha zsebeit pedig megtömték mindenféle személyes aprósággal, Martin őrnagy holttestét kigurították a hűtőkamrából, katonásra nyírták a haját, és felöltöztették. Ezután elraktározták őt egy szárazjéggel teli acélkapszulában.

A rémes rakományt éjjel a skóciai Holy Lochba szállították, ahol felrakodták a HMS Seraph tengeralattjáró fedélzetére. A hajó április 19-én futott ki, a kapitánya pedig azt mondta a legénységnek, hogy a kapszulában időjárás-előrejelzésre szolgáló műszerek vannak.

Tizenegy nappal később a tengeralattjáró mintegy másfél kilométerre Huelvától a felszínre emelkedett. A kapitány felvilágosította a tiszteket a kapszula valódi rendeltetéséről, majd felnyitották azt.

A létfontosságú táskát a halott ballonkabátjának övére kötözték, majd a mentőmellényes hullát elsodorta az áramlat. Másnap egy halász megtalálta a partra vetett holttestet, amelyet a táskával és a látszólag érintetlen levelekkel együtt néhány nap múlva átadtak a brit alkonzulnak. Május 4-én „Martin őrnagyot” teljes katonai tiszteletadás mellett örök nyugalomra helyezték Huelvában.

A spanyolok felismerték a talált dokumentumok jelentőségét, és sietve értesítették a helyileg illetékes német ügynököt, majd közelebbről is megvizsgálták a táska tartalmát.

A viasszal lepecsételt borítékokba bedugtak egy hosszú csipeszt, amelyre feltekerték a leveleket, és úgy húzták ki őket. Ezután megszárították a papírt, és egy órát adtak a németeknek, hogy másolatokat készítsenek.

Ők rádión közölték a levelek tartalmát Berlinnel. És ezzel már rajta is voltak a horgon. A spanyolok visszaügyeskedték a leveleket a borítékokba, amelyeket aztán tengervízbe áztattak, és úgy szolgáltattak vissza a briteknek.

A brit hírszerzés megvizsgálta a leveleket, és megállapította, hogy azokat megpiszkálták. Winston Churchill rejtjeles üzenetet kapott: „Mincemeat bekapva”.

A levelek egészen Hitlerig jutottak, a németek pedig abbéli meggyőződésükben, hogy valódiak, Görögországba, Szardíniára és Korzikára csoportosítottak át a Szicíliában állomásozó csapatokat, így aztán a szövetségeseknek jóval könnyebb volt a dolguk, amikor július 9-én partra szálltak az olasz szigeten.

A gondos tervezés, a jó öreg brit összeesküvő hajlam és a rengeteg szerencse együtt sikerre vitték a Vagdalthús hadműveletet. Glyndwr Michaelnek azonban még várnia kellett arra, hogy az ő szerepét is elismerjék ebben a sikerben.

Csak 1996-ban, több mint fél évszázaddal a történtek után fedte fel a halott valódi kilétét Roger Morgan történész; 1998 januárjában pedig a Brit Nemzetközösség hadisírgondozó bizottsága feliratot helyezett el „Martin őrnagy” huelvai hantján.

Ennyi az egész:
GLYNDWR MICHAEL, SZOLGÁLT MINT WILLIAM MARTIN ŐRNAGY, KT.

háború
Legújabb cikkek

Súlyos titkokat árult el a holdra szállásról fiának az egykori Pentagon-dolgozó

Sokak figyelmét felkeltette az a bejegyzés, melyet a napokban posztolt egy Reddit-felhasználó. – írja a Daily Star nevű brit lap. ... Tovább

Szeptember végén jár le az amerikai kormány és egy földönkívüli faj közötti 70 éves fegyverszünet – állítja egy UFO-informátor

Az emberiség történelmének egyik legdrámaibb eseménye veszi kezdetét az elkövetkező hónapokban – állítja, Charles McNeal UFO-informátor. A férfi elmondása szerint ... Tovább

Óriás a salvadori dzsungelben?

Óriások. Legtöbbünknek csupán mondabeli szereplők vagy mesefigurák jutnak eszünkbe róluk, ám újból és újból felbukkannak olyan történetek, melyek azt állítják, ... Tovább

Szerencsét hozott az elátkozottnak hitt baba egy ausztrál férfinak

Tulajdonosa semmi pénzért nem válna meg tőle. Kerry Walton igencsak meglepődött, amikor 1972-ben egy ijesztő babára bukkant egy 200 éves ... Tovább

Pár év, és ilyen robotok végezhetik az otthoni házimunkát

Az 1X robotikai cég bemutatta legújabb humanoid robotját, amely úgy néz ki, mozog és viselkedik, mint egy valódi ember. Lenyűgöző ... Tovább

A vienne-i zsinat és a templomos rend kincsei

A vienne-i zsinat 1311. október 16-án ült össze, hogy meghallgassa a templomosrend elleni vádakat, és megreformálja az egyházat. A pápai ... Tovább

You cannot copy content of this page

Send this to a friend