A hipnózis története

A hipnózist máig körül veszi a titokzatosság, sőt a félelmetesség bűvös légköre. Hogyan lehetséges az, hogy az egyik ember “hatalmába keríti” a másik ember tudatát? Hogyan múlhatnak el erős fájdalmak egyik pillanatról a másikra, vagy hogyan történhet meg az ellenkezője?

A hipnózis, az egyik legősibb terápiafajta sok évszázados küzdelem után érte el, hogy a hivatalos orvostudomány elfogadta, egyetemeken oktatják, a tudósok konferenciákon osztják meg egymással a kutatólaboratóriumokban elért eredményeket.

Kulturált országokban ma csak engedéllyel rendelkező hipnoterapeuta végezhet kezelést, de tilosak a színpadi szórakoztató bemutatók, amelyek rendszerint megalázók a résztvevők számára.

Hatezer éves múlt

A szuggesztióval, ráhatással való gyógyítás első leírásai igen régiek: hatezer éves sumér ékírásos agyagtáblák, illetve egyiptomi papirusztekercsek is őriznek ilyeneket. A híres Ebers-papiruszból megtudjuk, hogy az óegyiptomi pap-orvos arra kérte betegét: szegezze tekintetét egy csillogó pontra. (Ez a mai napig bevált technika.) A közismert “elmúlt”, “nem fáj, nem vérzik” formula is az ókori Egyiptomból származik.

Mindenki hallott már az indiai fakírokról (pontosabban szádhukról, mert a fakírok muszlim aszkéták voltak), akik szöges ágyon fekszenek látszólag érzéketlenül, vagy megsebzik magukat, majd a seb vérzés nélkül, nagyon gyorsan begyógyul. A jógik elképesztő mértékű önuralma és testi funkcióik uralása (szívverés, testhőmérséklet) szintén az önhipnózis mesterfokát jelenti.

Az európai középkorban a hipnotikus jelenségeket az ördögtől való megszállottságnak tekintették. de az ördögűzés technikája sem volt híján a hipnózis bizonyos elemeinek. Ez az “ördöngös” múlt a tudomány rákövetkező századaiban nemigen segítette a hipnózis népszerűsítését… Mégis mindig akadtak jó megfigyelők, akik a maguk módján kutatták e rejtélyeket, és igyekeztek magyarázatot találni rájuk.

E magyarázatok ma már furcsának hatnak, és nem kevésbé „ördöngösek” vagy ezoterikusak. Paracelsus (1439-1541 ) például azt gondolta, hogy a bolygók, illetve az egyének mágneses vonzerőt gyakorolnak egymásra — szó szerinti mágnesre (régiesen: delej) gondolt, követői ezért mágnest kötöztek magukra… A delejezés mai napig hipnotikus elbűvölést is jelent! Próbálkoztak varázsvessző-suhintással, kézrátétellel, átható tekintettel, ásványokkal, bíbortalárral és tömjénfüsttel is.

Mesmerizálás: Hipnotizálás

Ha a hipnózis történetéről beszélünk, Franz Ámon Mesmer (1734-1815) személyéről sem feledkezhetünk meg. Fiatalkorában tanúja volt egy balesetnek: egy kidőlő fa eltörte egy favágó lábát. A fiatalember odasietett a sérülthöz, és megérintette a combon lévő sebet, s a vérzés csillapodott. Ettől kezdve foglalkozott Mesmer a hipnózis jelenségével, olyannyira, hogy az angol nyelvben a “mesmerizálás” a mai napig a hipnózis szinonimája.

Mesmer maga különös, hatásvadász jelenség volt. A betegek egy elsötétített teremben várták, középen vízzel és vasreszelékkel telt kád, melyből vasrudak álltak ki — ezt kellett megfogniuk. Halk zene szólt, hogy megteremtse a hangulatot. Mesmer hosszú mágusköpenyben járkált a betegek között, felváltva megérintette őket a kezével vagy egy vaspálcával.

A felfokozott hangulatban gyakran történtek furcsa dolgok, némelyik beteg például rángatózni kezdett. Emellett meglepően sokan meggyógyultak furcsa kezeléstől. Mesmer idejében az elektromosság szupermodern rejtélynek, egyben új felfedezésnek számított, mint ma például a „kvantumfizika”. A vasreszelékkel telt kád és a többi felszerelés a modern tudomány eszközének tűnt: amely “eloszlatja a beteg testében egészségtelen feltorlódott fluidumot”… (Ez ma persze tudománytalannak tűnik, de gondoljunk csak a szintén titokzatos, Tesla-féle elektromágnes-kísérletekre!)

Mesmer delej- vagy mágneses fluidum-elmélete nagyon hasonlít a keleti csí-vagy prána-tanhoz. Olyan energiát feltételez, amely körülveszi az embert (aura), hat a másik emberre, de egyben a testen belül is kering a meridiánokon, és érintéssel, masszírozással kiegyenlíthető (akupresszúra). A gyógyító mágnesek magnetizált ivóvizek alkalmazása is újból divatba jött!

A hipnózis másik magyarázata

Egy skót szemorvos, James Braid (1795-1860) egészen máshogy magvarázta a hipnózist: szerinte egyszerűen a testi szem kifáradása okozza a “lelki szem” kifáradását, tehát a páciensnek nincs más dolga, mint sokáig nézni egy pontot, amíg szemhéja el nem nehezedik, és máris készen áll az utasítások befogadására. Hasonlóan Mesmerhez, Braidet is kivetette magából a kor orvosi társadalma. Lassan mégis egyre több orvos, főleg ideggyógyász kezdte alkalmazni a hipnózis technikáit, ezek közül talán Sigmund Freud (1856-1939) volt a leghíresebb. A két világháború is nagyban hozzájárult a hipnózis térnyeréséhez: fájdalomcsillapítók híján a frontsebészek, felcserek kénytelenek voltak hipnotikus módszereket használni a sebesültek ellátásakor.

Nem szabad elfeledkeznünk Emil Couéról (1857-1926) sem, aki az önszuggesztió úttörőjeként azt állította: mindenki el tudja sajátítani azt a képességet, hogy saját testét ellazítva maga dolgozzon az érzéseivel, az érzelmeivel, a céljaival, és így eredményt érjen el. Coué módszerei ma is élnek a pszichoterápiában, illetve az önsegítő technikákban, amilyen a Silva-féle agykontroll vagy az autogén tréning. Bár a hipnoterápia kutatásában ma már komoly tudományos eszközök, műszerek és laboratóriumok állnak rendelkezésre, a témát ma is rejtélyek lengik körül. Miért lehet az egyik embert hipnotizálni, míg a másikat nem? Mitől függ, hogy ki mennyire hipnotizálható? Mi történik az agyban? Hogyan engedelmeskedik a tudat, és főleg a test néhány egyszerű utasításnak? Megannyi kérdés, amely válaszra vár…

Halász Alexandra

error:
Share via
Copy link