Ad Clicks : Ad Views : Ad Clicks : Ad Views :

A gyógyító kézrátétel

A legősibb korokban is létezett már ez a gyógymód. A természeti népeknél ma is általános szokás, a mai kor emberét a civilizáció, pontosabban a tudomány fejlődése szoktatta le róla.

Olyannyira, a “hivatalos” (vagy ahogy egyesek ma nevezik: a “vaskalapos”) orvostudomány már úgy véli: ez babona, vagy a legjobb esetben a beteg gyógyulásába vetett hitének köszönhető a javulás, azaz afféle placebo-effektus.

Hosszú ideig élt a hit, hogy nemcsak a gyógyítók és a szentek, hanem a magas méltóságot viselő elöljáróik is képesek kézrátéttel hatni. Ezért alakult ki az a szokás a középkorban, hogy a királynak, illetve az egyházi főméltóságoknak, pápának, püspöknek, szinte kötelező volt bizonyos ünnepnapokon megérinteniük minden elébük járuló beteget, annak ellenére, hogy semmiféle gyógyítóképességgel, illetve ilyen szándékkal nem rendelkeztek. A közhiedelemben ugyanis az élt, hogy a rangjuk miatt már a puszta érintésük is enyhíti majd a bajokat. (Feltehetően itt nem igazán érvényesült a gyógyító hatás.)

Ám minden korban léteztek és léteznek ma is szép számban olyanok, akik nemcsak állítják, hanem gyógyult betegeik is igazolják, hogy az érintésük gyógyít.

kézrátétel

A nyolcvanas évek legendás gyógyítója, Clive Harris után nagyon sok orosz, ázsiai, latin-amerikai és más “érintő” bukkant fel, szerte a világban.

Az egyik tábor tehát tagad, a másik állit. A laikusok milliói pedig töprenghetnek: vajon valóban van-e valami alapja az érintés hatásának, vagy csak újabb babonával állnak szemben?

Ha a dolog nem működne, aligha maradt volna fenn napjainkig. Már rég elfeledte volna az emberiség. És bizony nem alkalmazná mind több, a modern tudományt alkalmazó orvos – kiegészítő terápiaként. Hogyan történik az efféle gyógyítás?

Az amerikai Rhine, Puthoff, a brit C. Bargent, a német Bender professzor, és a tudósok közül még sokan mások azt állítják, hogy igenis lehet hatni a beteg szervezet energiájára, hiszen maguk is eredményesen alkalmazzák. Harris azt hangoztatja, hogy a beteg szervezi mintegy “kiesett a ritmusából”, elromlott, és az érintő ezt állitja vissza, a ritmus újra egészséges lesz, a sejtek normális rezgése helyreáll.

A dolog azért nem ilyen mechanikus, de kétségtelen, hogy az érintés alig néhány másodpercig tart. Napjainkban pedig már az sem ritka, hogy egyszerre tömeges gyógyításra használják. Nardelli a nyolcvanas években (akinek azóta egyre több követője akadt) akár stadionnyi betegen képes volt “dolgozni” egyszerre.

A látvány lenyűgöző volt: ötven-százezer ember áll a tribünön és a lelátókon, a gyógyító megafonon utasítja őket, hogy fogják meg egymás kezét. Ezzel több kilométer hosszú élő emberlánc alakul ki, és e láncban összekeveredik (vagy épp egy irányba rendeződik) a bioenergia, ami az emberekben van.

Nardelli mindig látványosan lép be ebbe az emberláncba, és a két legszélső kezét az ő teste, az ő bioenergiája köti össze. Az emberek ilyenkor a testükön átsuhanó forróságot éreznek – de ez lehet a sok várakozás után vére létrejövő kapcsolat lelki hatása, önhipnózis vagy képzelődés eredménye.

Az viszont már egyáltalán nem képzelődés, hogy az orvosbizottságok ellenőrzése szerint történt már néhány “csodálatos gyógyulás” is, de ez ritka. Az viszont gyakori, hogy az érintett súlyos betegek között kedvezőbb a gyógyulási arány, mint azok között, akiknél sosem alkalmazták az érintéses módszert.

Egyébként a kutatók munka közben vizsgáltak már gyógyítókat is. És megállapították, hogy rendkívül nagy energia sugárzik a testükből – miközben energiafelvételük is meghaladja a normális mértéket. A gyógyító személynek munka közben sokkal több oxigénre van szüksége, mint máskor, gyorsabb a szívverése és testének elektromos övezete (aurája) jóval kiterjedtebb, erősebb. Az auralátók esküsznek rá: az érintéssel gyógyítók még akkor is szép és az átlagnál nagyobb aurával rendelkeznek, amikor nem gyógyítanak. Érintés közben az energiaburok valósággal “lobog”…

Hirdetés
This div height required for enabling the sticky sidebar