Rejtélyek

A „Görbe-erdő” rejtélye – A mai napig nincs pontos magyarázat a jelenségre

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy görbe erdő. Sőt még mindig van, mert ez nem mese. Lengyelország nyugati részén, a német határ közelében, Nowe Czarnowo falu mellett négyszáz görbe fa növekszik már több, mint 90 éve, és senki nem tudja, mi lehet a furcsaság oka. 

Annyit tudunk, hogy az erdőt 1930-ban telepítették. A szakértők arra jutottak, hogy az első 7-10 évben az erdei fenyők (Pinus sylvestris) normálisan fejlődtek, és csak ezután kezdtek a földdel párhuzamosan nőni. Számos elmélet született a jelenség értelmezésére, egyelőre azonban egyiket sem sikerült száz százalékosan bizonyítani.

Görbe erdő

Néhány évvel ezelőtt például a szomszédos Mecklenburg-Vorpommern tartományból érkeztek német geológusok, hogy a görbe fák rejtélyét kutassák, és arra jutottak, hogy a ’60-as években az erdész valószínűleg eladta a fák tetejét karácsonyfának, de mindegyiken hagyott egy oldalhajtást, hogy majd azokkal pótolja a kivágott fákat. A szaporításra aztán valamilyen okból nem került sor.

Egy másik elmélet szerint a Föld gravitációs mezejének ingadozása miatt, esetleg egy különösen kemény hóvihar során görbültek meg a fák. A helyiek közül sokan arra szavaznak, hogy a szovjet tankok mentek át a fákon a háború alatt, ezért változott meg a növekedési irányuk.

Valószínű, hogy a fák valamilyen emberi közbeavatkozás miatt nőttek ferdén, már csak azért is, mert a deformáció csak ennél a négyszáz fánál jelentkezett, a környék többi fája teljesen normálisan nő. Ugyanakkor mindegyik fa azonos irányba görbül, és ugyanabban az időben kezdtek rendellenesen fejlődni.

Ha így van, akkor már csak az a kérdés, ki és miért görbítette meg a fákat. A legnépszerűbb magyarázat szerint csónakok vagy bútorok készítéséhez akarták használni a hajlított faanyagot, de aztán – talán a háború miatt – mégsem jutottak el az ötlet megvalósításáig.

Legújabb cikkek

You cannot copy content of this page

Send this to a friend