A férfi, akit farkasok neveltek fel a vadonban

Szerző képe

Rejtélyek Szigete

Marcos Rodríguez Pantoja egykoron Spanyolország Mauglija volt a Sierra Morena hegyvonulatban, de az élete sokat változott azóta.

A most 73 éves férfi egy apró, hűvös házban él Rante falujában. A legutóbbi telet nehezen viselte, még most is gyakran csúnya köhögés szakítja meg a beszédben, írja az El Pais.

Legutóbbi boldog emlékei gyerekkorához vezetnek vissza, amikor farkasokkal élt. A farkaskölykök testvérként fogadták őt be, az anyafarkas pedig saját fiaként tekintett rá. Egy barlangban aludt denevérek, kígyók és szarvasok közelében. Együtt tanították meg őt, hogyan kell túlélni. Nekik köszönhető, hogy Rodríguez rájött, melyik bogyók és gombák ehetők.

Az egykori farkasfiút – akire 19 éves korában talált rá a vadonban a polgárőrség – ma az emberi világ hidegsége aggasztja. Ez olyasvalami, amivel anno, amikor még félmeztelenül, mezítláb futkározott a farkasokkal, nem kellett foglalkoznia.

„Csak akkor pihentette a lábamat, amikor a hó miatt már fájni kezdett. Bőrkeményedések voltak rajta, így amikor a sziklákba rúgtam, olyan volt, mintha labdáznék” – emlékezett vissza.

Miután rátaláltak, Rodriguez világa darabokra hullott, és sosem volt képes ebből kikecmeregni. Átverték, kihasználták a főnökei a vendéglátó- és építőiparban, és nem tudott tökéletesen beilleszkedni az emberi társadalomba. De legalább a szomszédai egyenrangúként kezelik őt.

Most egy spanyol környezetvédelmi csoport összefogott érte és gyűjtést szerveztek, hogy kazánt vehessenek a lakásába, ezt ugyanis nem engedheti meg magának a nyugdíjából.

Rodriguez egy azon kevesek közül a világon, akit állatok neveltek fel. 1946-ban született Anora településén. Anyja szülés közben életét vesztette hároméves korában, apja pedig elhagyta a családot egy másik nőért. A férfi csak a visszaélésekre emlékszik élete ezen szakaszából.

Később a hegyekbe vitték, hogy átvegye egy öreg kecskepásztor helyét, aki 300 állatot felügyelt. A mentora megtanította neki, hogyan kell tüzet gyújtani és hogy kell használni az eszközöket, majd hirtelen meghalt, vagy eltűnt, egyedül hagyva az akkor mindössze hétéves kisfiút. Amikor a hatóságok rábukkantak, Rodriguez nem beszélt, csak morgott, sírni viszont sírt.

Az állatok is sírnak

– magyarázza.

Elismerte, hogy szeretett volna visszatérni a hegyekbe, de már nem olyan, mint régen volt. A farkasok nem tekintik többé testvérnek.

„Mondhatja bárki, hogy a közelünkben élnek, hiszen hallani a zihálásukat, amitől libabőrős leszek… De nem könnyű meglátni őket. Ha jelzek nekik, válaszolnak, de nem fognak megközelíteni. A szaglásom pedig olyan, mint az embereké, koponyát viselek” – mondta sóhajtva.

A története számtalan antropológiai tanulmány témáját adta, könyvet írtak róla, sőt, a 2010-ben készült Among wolves című film is az ő sztoriját dolgozza fel.

Állítja, az élete sokkal nehezebb azóta, hogy visszatették őt a modern világba.

„Úgy gondolom, röhögnek rajtam, mert nem értek a politikához vagy a focihoz”
– fogalmazott korábban, mire az orvosa azt tanácsolta: „röhögj vissza, mindenki kevesebbet tud nálad.”

Útját rengeteg rossz ember keresztezte, de olykor szolidaritással is találkozik. Xosé Santos erdőtiszt például előadásokat szervez iskolákban, ahol Rodriguez elmondhatja, mennyire imádja az állatokat, és milyen fontos odafigyelni a természetre.

Végezetül Rodriguez elmondta, az emberek közül csak a gyerekek közt érzi jól magát.

forrás: El Pais

Legújabb cikkek

Súlyos titkokat árult el a holdra szállásról fiának az egykori Pentagon-dolgozó

Sokak figyelmét felkeltette az a bejegyzés, melyet a napokban posztolt egy Reddit-felhasználó. – írja a Daily Star nevű brit lap. ... Tovább

Szeptember végén jár le az amerikai kormány és egy földönkívüli faj közötti 70 éves fegyverszünet – állítja egy UFO-informátor

Az emberiség történelmének egyik legdrámaibb eseménye veszi kezdetét az elkövetkező hónapokban – állítja, Charles McNeal UFO-informátor. A férfi elmondása szerint ... Tovább

Óriás a salvadori dzsungelben?

Óriások. Legtöbbünknek csupán mondabeli szereplők vagy mesefigurák jutnak eszünkbe róluk, ám újból és újból felbukkannak olyan történetek, melyek azt állítják, ... Tovább

Szerencsét hozott az elátkozottnak hitt baba egy ausztrál férfinak

Tulajdonosa semmi pénzért nem válna meg tőle. Kerry Walton igencsak meglepődött, amikor 1972-ben egy ijesztő babára bukkant egy 200 éves ... Tovább

Pár év, és ilyen robotok végezhetik az otthoni házimunkát

Az 1X robotikai cég bemutatta legújabb humanoid robotját, amely úgy néz ki, mozog és viselkedik, mint egy valódi ember. Lenyűgöző ... Tovább

A vienne-i zsinat és a templomos rend kincsei

A vienne-i zsinat 1311. október 16-án ült össze, hogy meghallgassa a templomosrend elleni vádakat, és megreformálja az egyházat. A pápai ... Tovább

You cannot copy content of this page

Send this to a friend