Gyakran hallunk olyan történeteket, hogy valaki pontosan megálmodott egy később bekövetkező eseményt.

Például a nagymama megálmodja, hogy villám csap a fába, és lám, meg is történik, vagy épp a szomszédunk látja meg álmában, hogy melyik ló fog befutni győztesként a holnapi futamon, majd másnap a paripa valóban elsőként ér célba.

A szkeptikusok az ilyen sztorik hallatán persze nem felejtik el megjegyezni: arról nem szól a fáma, hogy vajon hány ilyen álom nem válik valóra. Kételkedésükben viszont nem minden nagy gondolkodó osztozott.

A neves pszichiáter, Carl Gustav Jung úgy tartotta, hogy az álmok időnként előrevetítik a jövőbeli történéseket.

Emlékirataiban bemutatja egyik álmát, melyben hideg északi szél söpör végig Európán, minden jégbe borul, az emberek elpusztulnak, s a fagy kiírtja a növényzetet. Ezt az álmot 1914 júniusában, két hónappal az első világháború kitörése előtt élte át.

Az álomkutató Richard M. Coleman egy sporteseményt álmodott meg, s nemcsak a későbbi végeredményt tudta előre, hanem azt is, hogy milyen taktikát fog alkalmazni a győztes csapat egyik játékosa. Coleman ezt az álmát csupán a véletlennek tulajdonította.

Ha figyelembe vesszük – érvelt – hogy hány szurkolót foglalkoztat egy-egy elkövetkező mérkőzés, valamint hogy mennyit álmodik egy sportrajongó a várva várt eseményről, hány játékos van egy csapatban, és a végeredménynek hányféle kombinációja lehetséges, elképzelhető, hogy lesznek akik megálmodják a végeredményt.

Mindezt úgy is magyarázhatjuk, hogy Coleman álmodás közben voltaképp felsorakoztatta mindazt, amit az adott sportágról és játékosokról tudott, és kikalkulálta a várható eredményt. Ehhez hasonló magyarázatot adnak sokan Jung álmára is.

Jung nyilván rendszeres újságolvasó volt, ebből már egyenesen következhetett a háborút idéző álom.

Persze bőségesen akadnak olyan esetek is, amikor valaki egyáltalán nem foglalkozik a mindennapok során későbbi álma tárgyával – úgymond nincs meg a „háttéranyag” – és ennek ellenére is nagy pontossággal „jósolja meg” a közeljövő valamely eseményét.

Christine Mylius színésznő például tizenkét éves kora óta álmodta meg a bekövetkező eseményeket. Első álmában azt látta, hogy a testvére egy tóban úszik, és tudta, hogy ez a jelenet az Alpokban játszódik.

Három héttel később a nővére Bajorországban belefulladt egy helyi forrástóba. Azóta Mrs. Mylius 2439 álmát jegyezte fel, prof. Hans Brender, a freiburgi Parapszichológiai Intézet munkatársának segítségével.

A lejegyzett álmok megjósolták anyja és fia tragikus halálát, barátai, rokonai öngyilkosságát, amelyek később be is következtek. Mrs. Mylius azt is meg tudta mondani, hogy hetekkel később mi lesz az újságok címlapján.

Már 1967. január 4-én látta a huszonhárom nappal későbbi Apolló-katasztrófáról szóló újságokat. 

Ez a képesség bárkinél előfordulhat, nem szűkíthetjük le annak körét egy bizonyos embercsoportra vagy egyénekre. Az viszont igaz, hogy harmonikus életet folytató, kiegyensúlyozott személyiségeknél sokkal nagyobb a valószínűsége, hogy megjelenik, mint azoknál, akiknek erős előítéleteik vannak a jelenséggel kapcsolatban, vagy zaklatott életvitelt folytatnak.