Filmrendezők, kommersz regény-írók kedvenc témája a reinkarnációs álom, melyben a főhős visszatér előző életébe, számos kalandot él át, és máris kész a kasszasiker.
Az ilyen álmok többsége azonban egyáltalán nem jelent ennyire pozitív élményt, sem az álmodónak, sem az álom kutatójának.
Az előbbinek azért nem, mert részleges, homályos, és mint ilyen, hiába enged bepillantást az előző életbe, az értelmét nehezen lehet kisilabizálni, az utóbbinak pedig azért nem, mert az álomanyag gyakran hagy kétséget afelől, hogy valóban pszichikus megnyilvánulás történt-e, vagy csak egyszerű hétköznapi álom.
Eltekintve ezektől a problémáktól, a reinkarnációs álom ideális esetben sorozatokban jelentkezik, pontosan ismétlődő álomtartalommal, ritkán kiegészítő információkkal. Üzenete specifikus, határozott, így az álmodó ébredés után minden részletre emlékszik. Olyan helyekre, ahol életében soha nem járt, és szituációkra, amikbe soha nem került.
Talán ezért éreznek olyan sokan kényszert egy ilyen élmény után arra, hogy felkutassák előző életük nyomait közeli vagy távoli könyvtárakban, levéltárakban.
Ezek az álmok vajon nem múltban gyökerező, jövőben megnyilvánuló jövőbe látások, vagyis nem tulajdoníthatóak-e egy hatszáz-hétszáz éve élt jövendőmondó próbálkozásának, hogy kapcsolatba lépjen a jövőjével, azaz a mi jelenünkkel?
A kérdés logikus, de könnyen megcáfolható. ahhoz ugyanis, hogy egy középkori próféta kapcsolatba léphessen egy jelenkori álmodóval, mindkettőjüknek pszichikus képességekkel kell rendelkezniük. Ezzel szemben az álmodó valójában ritkán vagy soha nem pszichikus.
A pszichikus álmot megélő ember általában csak megfigyelőként vesz részt saját álmaiban. Ez alól két kivétel van. a profetikus és reinkarnációs álmodó. De míg az előbbi jelenlegi önmagát látja a jövőben bekövetkező események sodrában, addig az utóbbi egy teljesen idegen külsejű embert vél fölfedezni álmaiban, akirők mégis pontosan tudja, hogy önmaga.
Az ortodox pszichiátria képviselői szerint ezek az álmok merő fantáziák, amelyek hétköznapi eseményeket romanticizálnak álomképpé. A „tudományos” kijelentések mellett általában azzal érvelnek, hogy az álmodó személyiségének nincs információja semmiféle előző létről.
Nem tudom, hogy mit szólnának ezek a tudomány „szilárd talapzatán” álló tudósok ahhoz, ha bizonyított esetek százait tennék le az asztalukra.
Talán személyiségtorzulással magyaráznák azt, hogy valaki álmában egy letűnt korban él, egészen más emberként, és ébredés után olyan specifikus nevekre, helyekre, körülményekre emlékszik vissza, amelyekről azelőtt soha nem hallott, és nem is szerezhetett tudomást.
A reinkarnációs emlékek tanulmányozása közben arra jöttem rá, hogy az előző élet élménye csak akkor jelenik meg a jelenlegi lét álompalettáján, ha az valamilyen módon megrövidült, vagy tragikus véget ért. Ebből következik, hogy azok, akik a múltban teljes életet éltek, soha nem fognak visszaemlékezni annak részleteire, sem álmaikban, sem az úgynevezett déja vu érzéseikben. Ez utóbbi jelenség egy kis magyarázatra szorul.
Mindannyian kerültünk már olyan helyzetbe, amikor megpillantva, mondjuk egy épületet, legszívesebben felkiáltottunk volna: „Ezt a házat már láttam valahol!” De hiába kutatunk emlékeink tárházában, nem találunk rá vonatkozó információkat, vagy legalábbis azt hisszük.
Hogy megérthessük a jelenség lényegét, képzeljük el, hogy egy forgalmas utcán sétálunk, és kirakatot nézegetünk. Tudatosan észre sem vesszük azt a kitépett újságfecnit, amin egy ház fényképe látható, és amikor mondjuk tíz év múlva megpillantunk egy házat, és az az érzésünk van, hogy láttuk már valahol, nem fogunk emlékezni a kis újságdarabra, amin tényleg ott volt annak a háznak a fényképe.
Az ilyen esetek nagy része azzal magyarázható, hogy az agyunk, pontosabban az elménk megszűri a behatoló információáradatot, hiszen annyi hatás ér minket, hogy nem tudnánk mindet felfogni. Így a tudatunkba azoknak csak egy kis része hatol be, és csak ezekre fogunk tudatosan emlékezni a későbbiekben. A többi információ mélyen elraktározódik a tudatalattiba, és csak akkor jön elő, amikor azok valós forrását megpillantjuk. A déja vu villanások azonban, néha a reinkarnációs memóriához kapcsolódó üzenethordozók rövid információt tartalmaznak az előző életünkről.
Az előző élet emlékének felszínre hozatalában óriási haszna lehet a hipnózisnak. Terápiaként, neurotikus esetek kezelésére alkalmazzák, melynek során a pszichiáter kimetsz egy-egy kellemetlenkedő emléket, és helyette beültet egy semleges életélményt. a hipnózis egyik formája a hipnotikus regresszió, melynek során az egyént először gyermekkorába, majd a születése küszöbére viszi vissza a terapeuta.
Ha ezt sikerült átlépni, a memória annyira fellazul, hogy az alany minden különösebb nehézség nélkül kapcsolatba tud lépni korábbi életével, és nagyobb részletességgel számolhat be annak eseményeiről, ott szerzett tapasztalatairól.
Ahhoz, hogy eloszlassuk a kételyeket a reinkarnációs álmok valódisága felől, választ kell adnunk arra a kérdésre, hogy hol is húzódik a határvonal a fantáziaálmok és a bizonyítható álomélmények között. Mint minden álom esetében, itt is figyelembe kell venni az álmodó hátterét, műveltségét és sok egyéni tényezőt.
Bárki, aki anélkül bírálja a reinkarnációs álmok hitelességét, hogy ismerné a témát vagy legalábbis az álmok részletes leírását, nem fog tudni semmilyen következtetést levonni. Az egyéni vélemény pedig mindenkinek a magánügye, semmiképpen nem minősül megdönthetetlen ténynek.