A védanta szerint hétféle tudatállapot létezik, ám a modern tudomány ezek közül csak keveset tanulmányozott alaposan – néhányukat valójában még fel sem ismerte.
Az elmúlt század egyik legnagyobb indiai látója, Srí Aurobindo azt mondta, hogy mivel az emberi fejlődés roppant korai fázisában vagyunk, a legtöbbünk pusztán az elsó három tudatállapotot tapasztalja meg: az alvás, az álmodás és az ébrenlét állapotát. Végül azonban fel fogjuk ismerni és meg fogjuk érteni a kiterjesztettebb tudatállapotokat is, és akkor majd
általánosan elfogadottá válik a szinkronicitás, a telepátia, a tisztánlátás és az előző életekről való tudomás gondolata.
A hét tudatállapotban sorra egyre magasabb fokon tapasztalhatod meg a szinkronicitást, és mindegyik progresszív fázis közelebb visz a megvilágosodáshoz. Az első három állapotot rendszerint mindenki megtapasztalja, ám a legtöbb ember sajnos sohasem jut messzebb ezeknél az alapvető állapotoknál.
Az első tudatállapot a mély alvás állapota. Ilyenkor is jelen van némi tudatosság – továbbra is reagálsz bizonyos ingerekre, a hangokra, az éles fényre, az érintésre , érzékszerveid azonban jobbára tompák, és csak nagyon alacsony szintű érzékelésre képesek.
A második tudatállapot az álmodás állapota. Álmodás közben egy kicsit éberebb és tudatosabb vagy, mint a mély alvás során. Amikor álmodsz, vannak különböző élményeid: látsz bizonyos képeket, és hallasz bizonyos hangokat, sőt még gondolkodsz is. Az álmodás során álmaid világa roppant fontosnak és helytállónak tűnik. Csak az ébredés után ismered fel, hogy az álombéli valóság álmodásod időtartamára korlátozódott, és talán nem annyira helytálló, mint éber életed.
A harmadik tudatállapot az ébrenlét állapota. A legtöbben ebben az állapotban töltjük életünk legnagyobb részét. Az ébrenléti állapot során a mérhető agytevékenység számottevően eltér a mély alvásban, illetve az, álomállapotban tapasztalttól.
A negyedik tudatállapot akkor jon létre, amikor valójában megpillantod a lelket, amikor meghaladod a korlátaidat, amikor – ha csak egy pillanat törtrészére is – tökéletesen nyugodt és csendes vagy, amikor tudatára ébredsz a benned létező megfigyelőnek. Ez a tudatállapot a meditáció során következik be, amikor megtapasztalod azt a bizonyos „rést”, a gondolataid közti csendes pillanatot. A rendszeresen meditáló személyek minden egyes meditáció során megélik ezt a tapasztalást, és ennek eredményeképpen kitágul az éntudatuk.
A negyedik tudatállapotnak megvannak a maga élettani hatásai is: a szervezetben megemelkedik a kortizol- és az adrenalinszint, csökken a feszültség, leesik a vérnyomás, és megnő az immunrendszer hatékonysága. Az agykutatók kimutatták, hogy amikor az ember megtapasztalja ezt a gondolatok közti rést, az agyműködése számottevően eltér az egyszerű ébrenléti állapot során megfigyelttől.
Azaz a lélek megpillantása fiziológiai változásokat vált ki mind az agyban, mind a test többi részében.
Ahogy ebben a negyedik tudatállapotban megpillanthatod a lelket, éppúgy bepillantást nyerhetsz a szinkronicitás kezdeteibe is.
Az ötödik tudatállapotot kozmikus tudatnak nevezik. Ebben az állapotban az ember szelleme képes észlelni az anyagi testet. A tudatosság meghaladja az ébrenléti állapot, illetve a lélek megpillantásának állapota során tapasztalt tudatosságot, és tudatára ébredsz a végtelen szellem részeként betöltött helyednek. Még ha tested alszik is, a szellemed – ez a csendes megfigyelő – érzékeli azt, szinte mintha testen kívüli élményed lenne.
Amikor ez bekövetkezik, jelen van egy éber, megfigyelő tudat, nemcsak alvás és álmodás közben, hanem akkor is, amikor tökéletesen éber vagy. Ez a megfigyelő képes egyidejűleg észlelni az alvó testet és magát az álmot. Ugyanez az élmény következik be az ébrenléti állapot során is: tested részt vehet egy teniszmérkőzésen, folytathat telefonbeszélgetést, vagy nézheti a tévét, szellemed pedig közben pontosan érzékeli a test és az elme e tevékenységeit.
Ezt a tudatállapotot azért nevezik kozmikus tudatállapotnak, mert a tudatosságod ilyenkor kétfajta minőséggel bír egyszerre: egyidejűleg helyhez kötött és határtalan is. Ebben az állapotban, amikor érzékeled a határtalan intelligenciával fennálló kapcsolatodat, valóban elkezd megnyilvánulni a szinkronicitás. Ilyenkor felismered, hogy éned egy része korlátok közé van szorítva, a másik része pedig – mivel határtalan – mindennel kapcsolatban áll.
Teljes mértékben megéled ezt a minden létező dologgal fennálló kapcsolatot, ráébredsz, hogy elválaszthatatlan vagy a világ egészétől. Megnő az intuíciós képességed és a kreativitásod, és nagyobb bepillantást nyersz a dolgok működésébe.
A kutatások azt mutatják, hogy amikor az ember eléri a kozmikus tudat állapotát, és megéli ezt a „megfigyelőélményt”, az agyhullámai a meditáció állapotára jellemző mintázatokat mutatnak, akkor is, ha valamilyen teljesen más tevékenység köti le a figyelmét – akár futballozhat is, az agyhullámai akkor is megegyeznek egy meditáló személy agyhullámaival.
A hatodik tudatállapotot isteni tudatállapotnak nevezik. Ebben az állapotban egyre éberebb lesz ez a bizonyos megfigyelő. Az isteni tudatállapotban az ember nem csak önmagában érzi a szellem jelenlétét, de elkezdi azt másokban is érzékelni. Látja a szellem jelenlétét a növényekben is, és végül a kövekben is. Ilyenkor ráébred, hogyan nyilvánítja ki magát az élet éltető ereje az univerzum minden dolgában, a megfigyelőben és a megfigyelés tárgyában, a latóban és a látványban egyaránt.
Az isteni tudatállapot lehetővé teszi, hogy minden létező dologban meglássuk Isten jelenlétét. Az ebben az állapotban lévő emberek még az állatokkal és a növényekkel is képesek kommunikalni. Ez a tudatállapot a legtöbb ember esetében nem tartós – rendszerint csak „átmenetileg” elérhető. Ám az összes nagy próféta és látó – beleértve Jézus Krisztust, Buddhát, számos jógit és szentet – egész földi életét ebben az isteni tudatállapotban élte le.
A hetedik és egyben utolsó tudatállapot a végső cél, az egységtudat állapota, amelyet megvilágosodásnak is neveznek. Ebben a tudatállapotban eggyé olvad a szemlélőben és a szemlélt dologban lévő szellem. Amikor ez bekövetkezik, az egész világot saját lényed kiterjesztésének látod: nemcsak a saját személyes tudatoddal azonosulsz, hanem azt is látod, hogy az egész világ önmagad kivetülése. Ez a személyes énnek az egyetemes énné történő tökéletes átalakulása. Ebben az állapotban a csodák mindennaposak, ám még csak nem is szükségesek, mivel minden pillanatban elérhető számodra a lehetőség végtelen birodalma. Az egységtudatt állapotában meghaladod az életet, meghaladod a halált – te vagy a szellem, amely mindig létezett, és mindig is létezni fog.
