UFO-észlelések, UFO-k és földönkívüliek

Fényes gömbök követtek több mint 3000 kilométeren át egy Nigériába tartó utasszállítót

Egy utasszállító pilótája azt állítja, ismeretlen objektumok követték a gépét, több mint 3000 kilométeren keresztül.

Ruud Van Pangemanan kapitány egy Boeing 747-essel tartott Szaúd-Arábiából Nigériába augusztus 16-án, amikor észrevette a rejtélyes tárgyakat.

A pillanat, amikor Ruud Van Pangemanan kapitány lencsevégre kapta az UFO-t

A fényes gömbök több irányba mozogtak, időnként más-más alakzatokat felvéve. Többnyire három tárgyat látott, de volt, hogy két másik is csatlakozott hozzájuk.

A tiszt elmondta, korábbi útjain is találkozott már ezekkel a különös fényekkel. Megfigyelései szerint az UFO-k általában a Szahara-sivatag felett bukkannak fel, valahol Egyiptom és Líbia között.

A gömbök egészen a nigériai leszállásig követték őket, vagyis több mint 3000 kilométeren át.

„Már június óta látjuk ezeket a fényeket – mondta a The Sunnak – Este 11 órától a reggeli landolásig velünk voltak.

„Először kicsit meglepődtünk, és azon agyaltunk, hogy vajon, mik lehetnek ezek. Miért kísérnek minket, és miért nem látszanak a radarunkon? Aztán az objektumok tovább táncoltak az égen, fel-alá mozogva, villogva, különböző formációkat alkotva.”

Az 52 éves Ruud Van Pangemanan kapitány, már több mint 30 éves repülési tapasztalattal rendelkezik

„Nem voltak félelmetesek, sőt, épp ellenkezőleg! A látványuk boldoggá tett bennünket, mintha csak valami szépet akartak volna mutatni nekünk.”

– tette hozzá.

Pangemanan a másodpilótájával próbálta megfejteni, hogy mik is lehetnek ezek a titokzatos tárgyak. Szóba kerültek a drónok és Elon Musk Starlink műholdjai is, e lehetőségeket azonban hamar elvetették, lévén, hogy azok nem képesek ilyen jellegű manőverekre.

A kapitány szeretett volna a dolgok végére járni, ezért kapcsolatba lépett a kairói légiforgalom irányítással, akik közölték vele, hogy semmi mást nem látnak rajtuk kívül a radaron.

A fényképek mellett néhány rövidebb videó is készült az esetről, íme:

repülőgép
Legújabb cikkek

You cannot copy content of this page

Send this to a friend