Parapszichológia

„A testem felett lebegtem” – Halálközeli élményéről mesélt a Depeche Mode énekese

Dave Gahan, a Depeche Mode frontembere nem csak zeneiségéről ismert, hanem egykori kicsapongó életmódjáról is.

Az énekest a ’80-as és ’90-es években az egyik legkeményebben bulizó frontemberként tartották számon, aki nem egyszer nézett farkasszemet a halállal.

1993-ban egy fellépés közben érte a szívroham, ami egy kábítószer-túladagolás következménye volt. Gahan túlélte, ahogy azt az öngyilkossági kísérletet is, amikor depressziós állapotban felvágta ereit.

Nem tanulva az addigiakból, a sztár 1996 májusában ismét a kábítószerekhez nyúlt, ezúttal egy kokainból és heroinból álló keverékkel adagolta túl magát a Los Angeles-i Sunset Marquis Hotelben, melynek következtében két percre leállt a szíve.

„Minden amit láttam és éreztem, az a totális sötétség volt. Sosem jártam még az űrben, de ez annál is sötétebb lehetett. Biztos voltam benne, hogy valami jó nagy hülyeséget csináltam, ha már ide kerültem”. – emlékszik vissza Gahan.

„A következő dolog amire emlékszem, hogy felülről szemlélem az élettelen testemet. A szállodai fürdőszobám előtti lépcsőn feküdtem elterülve, a mentősök pedig körülöttem szaladgáltak, és próbálták megmenteni az életemet. Kiabáltam nekik, hogy nem ott vagyok, hanem itt „fent”. Ekkorra gyakorlatilag már halott voltam, hiszen nem vert a szívem”.

Amikor az énekes magához tért már kattant is a bilincs a kezén, az egyik orvos pedig közölte vele, hogy percekig valóban halott volt.

„Bár viszonylag rövid ideig voltam ebben az állapotban, számomra mégis óráknak tűnt” – mondta Gahan.

forrás

Legújabb cikkek

You cannot copy content of this page

Send this to a friend