Míg a nyugati tudomány csak a közelmúltban kezdte megérteni, mit is jelent kapcsolatunk a térrel és az idővel az összekapcsolódás kontextusában, az amerikai őslakos indiánok már régóta tudatában vannak ezeknek a kapcsolatoknak.
Amikor például Benjamin Lee Whorf nyelvész tanulmányozta a hopi indiánok nyelvét, rájött, hogy az ő szavaik egyértelműen tükrözik az univerzummal kapcsolatos nézeteiket.
Az elképzelésük arról, hogy emberként kik is vagyunk, nagymértékben eltér attól, ahogy mi magunkra gondolunk — a hopik egyetlen entitásként tekintenek a világra, amelyben minden a forráshoz kapcsolódik.
Whorf a Language, Thought, and Reality (Nyelv, gondkodás és valóság) című, úttörő jelentőségű könyvében a következőképpen foglalta össze a hopik világszemléletét:
„A hopik nézőpontja szerint az idő eltűnik és a tér átalakul, vagyis többé nem a feltételezésünk szerinti homogén, pillanatnyi időtlen, klasszikus newtoni űrrel nézünk szembe.”
Más szóval a hopik egyszerűen nem úgy gondolnak az időre, térre, távolságra és valóságra, ahogyan mi.
Az ő szemükben egy olyan univerzumban élünk, ahol minden él, minden összekapcsolódik, és minden „most” történik. A nyelvük pedig ezt a szemléletet tükrözi.
Például ha az óceánra nézünk és látunk egy hullámot, esetleg azt mondjuk: „Nézd azt a hullámot!”
Azonban tudjuk, hogy a valóságban a hullám nem létezik egyedül; csak azért van ott, mert a többi hullám is ott van.
„A nyelv kivetülése nélkül — mondja Whorf — soha nem látott volna senki egyetlen hullámot sem. Amit mi látunk az az állandóan változó, hullámzó mozgásban lévő vízfelület”.
A hopik nyelvén ez úgy hangzana, hogy az óceán „hullámosodik”, utalva a víz pillanatnyi tevékenységére.
Még ennél is pontosabban, Whorf elmondása szerint: „A hopi walalata szó azt jelenti, hogy »többszörös hullámosodás történik«, és fel tudják hívni a figyelmet egy helyre a vízben, ahogyan mi is.”
Lehet, hogy ez furcsának tűnik a számunkra, de ily módon sokkal pontosabban meg tudják határozni a világot.
Ugyanígy az idő fogalma is, ahogyan mi tekintünk rá, teljesen más értelmezést kap a hopik tradicionális hiedelmében.
Whorfot a kutatásai arra a felfedezésre vezették, hogy „a történelmi, fizikai univerzum minden, ami kézzelfogható, ami manapság és valaha elérhető volt az érzékek számára… anélkül, hogy megpróbálnánk különbséget tenni a jelen és múlt között, de kirekesztve mindent, amit jövőnek nevezünk”.
Más szóval a hopik ugyanazokat a szavakat használják a „vanra”, mint arra, ami már megtörtént. A hopik úgy határozzák meg a már kiválasztott lehetőségeket, hogy nyitva hagyják a jövőt.
A hopi nyelv jelentőségétől kezdve a távérzékelés bizonyított létezéséig minden azt mutatja, hogy a térrel és idővel való kapcsolatunk mögött nyilvánvalóan sokkal több rejtőzik, mint amit hagyományosan tudomásul veszünk.
