Az amerikai színésznő az ötvenes és hatvanas évek legnépszerűbb és legsikeresebb hollywoodi sze*szimbóluma volt, de a mindenkit megigéző filmsztárt 1962. augusztus 5-én holtan találták Los Angeles-i otthonának sivár, személytelen és rendetlen hálószobájában. Mindössze harminchat éves volt.
A különös és zavart Marilyn már hosszú évek óta zárkózott, szorongásra hajlamos és nyugtalan természetű volt.
Laurence Olivier hasadt személyiségként írta le, aki az egyik percben még elbűvölő és szeretetreméltó, a másikban viszont már kifejezetten ijesztő tudott lenni. Sokat ivott, és egymás után kapkodta be a tablettákat.
Noha még mindig fiatal volt, Marilyn Monroe számos egészségügyi problémával küszködött, és rengeteget fogyott nem sokkal korábbi epehólyag-műtétje után.
Mégis, a halála idején forgatott filmje, a Valamit adni kell próbafelvételein és elkészült jeleneteiben teljesen tiszta tudatúnak, és még mindig páratlanul vonzónak látszik.
A kérdéses napon Monroe este nyolckor zuhant ágyba, ahonnan még fogadta egy barátja, Peter Lawford színész és közismert társasági figurának a telefonhívását, aki mellesleg Robert „Bobby” Kennedy legfőbb ügyésznek és a fivérének, John F. Kennedy elnöknek volt a sógora.
Monroe azt kérte a színésztől: „Búcsúzz el a nevemben az elnöktől, és magadtól is, mert te is rendes pasas vagy.”
Lawfordot megijesztette Marilyn hangja, és az a benyomása támadt, hogy valamilyen drog hatása alatt állhat.
A színész aggodalmas sürgetésére Lawford ügynöke felhívta Monroe ügyvédjét, aki odatelefonált a házba, de a házvezetőnő, Eunice Murray megnyugtatta, hogy nincs semmi baj.
Hajnali három óra tájban Murray fényt látott kiszűrődni Marilyn hálószobájának ajtaja alatt, majd megpróbált benyitni, de azt szokatlan módon kulcsra zárva találta.
Felhívta a színésznő pszichiáterét, Ralph Greensont, aki azt javasolta, hogy nézzen be az ablakon. Így is tett, és azt látta, hogy Marilyn betakarózva, hason fekszik az ágyon.
Greenson nem sokkal ezután kiérkezett, és az ablakot betörve hatolt be a szobába. Holtan találta Marilynt, körülötte üres gyógyszeres üvegcsék hevertek.
Orvost hívott, aki három óra ötven perc körül ért oda, de már csak a halál beálltát tudta megállapítani. Valamivel később, négy óra huszonöt perckor értesítették a rendőrséget.
A hír hamarosan az újságok első oldalaira került, a szalagcímek nagy betűkkel hirdették, hogy MINDEN JEL SZERINT ÖNGYILKOSSÁG TÖRTÉNT.
Monroe házában nem volt nyoma semmiféle bűncselekménynek, a halottkém pedig a bevett nagy mennyiségű erős nyugtató, valamint a színésznő korábbi hangulatingadozásai, túladagolásai és öngyilkos gondolatai alapján kijelentette, hogy szándékosan végzett magával.
Augusztus 8-án helyezték végső nyugalomra a filmsztárt a temető szentimentális nevű Emlékfolyosójának (Corridor of Memories) 24. kriptájába, miután némiképp elült a felzúdulás és csillapodott a kéztördelés, és a halála kapcsán végleg leszögezték, hogy saját kezével vetett véget az életének.
Marilyn Monroe mégiscsak gyilkosság áldozata lett?
A gondolat, hogy Monroe-t esetleg meggyilkolták, először 1964-ben merült fel az antiszemita, kommunistaellenes aktivista és író, Frank A. Capell saját kiadású könyvecskéjében, a The Strange Death of Marilyn Monroe (Marilyn Monroe különös halála) címűben.
A szerző úgy vélekedett, hogy a színésznőt kommunista összeesküvés keretében ölték meg, és azt állította, hogy az elnök öccse, Bobby Kennedy maga is kommunista szimpatizáns.
Kijelentette továbbá, hogy Marilynnek viszonya volt Bobbyval, aki azért ölette meg, nehogy kitudódjon a románcuk, és kitörjön a botrány. A kapcsolata Marilynnel ugyanis szigorúan titkos volt.
Hamarosan beszálltak a buliba más konteósok is, de némelyikük hozzászólása a talányhoz csak még rejtélyesebbé tette azt.
1975-ben például Robert F. Slatzer író csak úgy mellékesen megemlítette, hogy 1952-ben három napig Monroe férje volt, amivel nem igazán vitte közelebb az ügyet a megoldáshoz.
Másvalaki azt állította, hogy a CIA tette el láb alól Marilynt, bosszúból a Disznó-öbölbeli, vagyis a kubai kormány elleni invázió kudarcáért.
Azt nem tisztázta az illető, hogy mi köze lehetett a színésznőnek a Disznó-öbölhöz, vagy mi olyat tett a sajnálatos események idején, ami miatt meg kellett őt ölni.
Frank Capell barátja, Jack Clemmons rendőrőrmester saját bevallása szerint elsőként érkezett ki azon az éjszakán Monroe házához, és azt látta, hogy a házvezetőnő épp a lepedőt mossa. Később pedig, állította szintén a rendőr, ugyanez a házvezetőnő mindenféle korlátozás nélkül elutazhatott Európába.
Valószínűleg ez lett volna az első alkalom, amikor egy feltételezett lepedőmosásra hivatkozva nem engednek el valakit a külföldi üdülésére.
Ezen fejlemények után az első új információ 1976-ban látott napvilágot, amikor Anthony Scaduto újságíró Tony Sciacca álnéven arról számolt be, hogy Marilynnek volt egy kis piros naplója, amelybe feljegyzett minden politikai pletykát, amit az ágyban hallott Kennedyéktől.
Azt is állította, hogy Jimmy Hoffa, a hírhedt szakszervezeti vezető bepoloskáztatta Marilyn házát abban a reményben, hogy így olyan információhoz juthat hozzá, amelyet felhasználhat a Kennedy fivérek ellen, mert egyikőjükkel sem volt éppen puszipajtási viszonyban.
Jimmyt már nem lehetett nyilatkozatra bírni, mivel a megelőző évben nyomtalanul eltűnt, miután baráti ebédre volt hivatalos a szervezett bűnözés néhány olyan figurájával, akiknek már a fényképétől is feláll a szőr az ember hátán.
Az összeesküvés-elméletek aztán szép lassacskán elenyésztek, mígnem 1982-ben előkerült egy Lionel Grandison nevű ember, akit azért rúgtak ki a halottkémi hivataltól, mert lopott a halottaktól.
Ő azt nyilatkozta a sajtónak, hogy Monroe boncolásai jegyzőkönyvébe nem kerültek bele a testén lévő súlyos sérülések és zúzódások.
Hozzátette azt is, hogy a „vörös naplónak” – amit amúgy soha senki nem látott – nyoma veszett. Érthető okokból egyik állításának sem lehetett utánajárni.
1985-ben Anthony Summers, aki már komolyabb írónak és a konteók szakértőjének számít, korábban többek közt írt már egy sistergősen leleplező művet J. Edgar Hooverről, valamint egy oknyomozó riportkönyvet a CIA és a maffia szerepéről a Kennedy elleni merényletben, megjelentette az egy Istennő: Marilyn Monroe titkos életei című munkáját.
Több száz emberrel készített interjút, és végül arra jutott, hogy élete végére Marilyn téveszmés alkoholistává és drogfüggővé vált, akinek Robert Kennedyvel és az elnökkel egyaránt volt viszonya.
A könyv egyik feltételezése szerint, amikor Bobby Kennedy véget vetett a kapcsolatuknak, a színésznő azzal fenyegetőzött, hogy kitálal. Ezért aztán, állítja Summers, Kennedy és Peter Lawford úgy tartották őt kordában, hogy alkohollal és kábítószerekkel tömték.
A szerző úgy véli, Monroe hisztérikus rohamot kapott, túladagolta magát, majd a kórházba szállítás közben meghalt.
Mivel Bobby Kennedy el akarta hagyni a várost, mielőtt a halála nyilvánosságra kerül, visszavitték a holttestet a házba, ahol Lawford, a Kennedy fivérek és J. Edgar Hoover közreműködésével úgy rendezték el a helyszínt, hogy a véletlen túladagolás öngyilkosságnak tűnjön.
Az évek során aztán más ismert szerzők is bejelentkeztek a maguk összeesküvés-elméleteivel. 1993-ban Donald Spoto érdekes új részleteket lengetett be. Marilyn, állította a szerző, barbiturátokat szedett, amelyeket az orvosa írt fel, ezt azonban nem közölték a pszichiáterével, aki klórhidrátos beöntést rendelt neki.
A kétfelől támadó nyugtatók együttes hatása halálosnak bizonyult. A műhiba fedezésére eszelte ki Marilyn orvosa és házvezetőnője az öngyilkosság sztoriját.
Mások szerint a beöntést maga a házvezetőnő végezte el, aki valójában a filmsztár ápolónője volt. A konteók egyik terjesztőjét még az a vád is érte, hogy a saját sze*uális fétisének kielégítésére találta ki a bántóan részletgazdag beöntéses teóriákat.
Szegény jó Marilyn. Ilyen barátok mellett kinek kell még beöntés?
