A korai sarki felfedezők arról számoltak be, hogy madarakat és emlősöket láttak észak felé vándorolni a tél közeledtével ahelyett, hogy dél felé mentek volna, és arra következtettek, hogy van egy meleg szárazföld északon.
Robert E. Peary hajóparancsnok egyszer sűrű fekete porhullásba került Grönlandon, és azt gondolta, az vulkáni por egy északi felfedezetlen szárazföldről.
1904-ben Dr. R.A. Harris az US Coast and Geodetic Survey-től publikált egy cikket, ami elmagyarázta, miért hiszi, hogy lennie kell egy nagyméretű felfedezetlen szárazföldnek vagy sekély víznek a sarki medencében, Grönlandtól északnyugatra.
Kijelentette, hogy úgy tűnik, az uralkodó áramlatokat elhajlítja egy ismeretlen földtömeg, ami ezen a területen fekszik, és hogy a sarki óceán északi partjain élő eszkimóknak olyan hagyományuk van, hogy létezik egy szárazföld északon, és hogy az árapály megtörése Alaszkától északra egy csillapító hatást jelez, ami közbeeső szárazfölddel magyarázható.
térképe, amely a sark közelében levő, feltételezett szárazföldet
mutatja.
Különböző sarkkutatók beszámoltak arról, hogy szárazföldet láttak a távolban, bár meg kell jegyezni, hogy a láthatóság nagyon gyenge lehet, és a délibáb-jelenségek nagyon gyakoriak.
1811- ben Jakov Sannikov arról számolt be, hogy egy hatalmas szárazföldet látott északnyugatra az Új Szibériai Szigetektől, ezt Sannikov-földnek nevezték el.
E. Moll azt állította, hogy kétszer is látta azt, 1886-ban és 1893-ban, és a térképeken is bejelölték.
Nansen nem találta a Sannikov-földet, de a későbbi expedíciók sem, és most úgy gondolják, hogy egy jégsziget volt. Az alaszkai eszkimók néhányszor beszámoltak arról, hogy hegyes földet láttak északra ragyogó, tiszta tavaszi napokon.
John Keenan és legénysége is szárazföldet látott a közelben, az 1870-es években.Azonban ilyen szárazföldet nem sikerült felfedezni.
A Crocker- föld
Egy másik híres eltűnt szárazföld a Crocker-föld, amit Peary „fedezett fel”. Először 1906. június 24-én látta meg egy 600 m-es hegy tetejéről, ami Észak -Grönlandon, a Cape Colgate-en túl van. Ezt írta:
„Északra húzódott a sarki jégmező jól ismert csipkés felszíne, északnyugatra pedig vibrálva a szemem előtt feltárultak egy távoli szárazföld ködös, fehér csúcsai, amiről az eszkimóim azt mondták, hogy azóta látják, hogy elhagytuk az utolsó tábort”.
Néhány nappal később, június 28-án Peary a Thomas Hubbard foknál volt az Axel Heiberg sziget északi csücskénél. Tiszta idő volt, és Peary azt mondja, hogy egy 500 m-es domb tetejéről a távcsövével képes volt „nyilván kicsit részletesebben kivenni az északnyugatra levő távoli föld hófedte csúcsait a jeges látóhatár fölött”.
Peary mindkét helyszínen kis kőhalmot épített, amelyekben otthagyott egy rövid feljegyzést. Peary úgy becsülte, hogy a Croker-föld 120 mérföldre fekszik az Axel Heiberg szigetészaki partjától.
1914-ben barátja, Donald B. MacMillan kapitány egy expedíciót vezetett,hogy megtalálja. Április 16-án hagyta el a Thomas Hubbard fokot Ensign Fitzhugh Green-nel és két eszkimóval, Pewahto-val és Etukishuk-kal.
Kimentek a fagyott sarki tengerre, elhaladva sok jégmentes vízcsatorna mellett. Április 21 estéjére közel 100 mérföldre voltak a parttól, de semmit nem láttak a látóhatáron, még akkor sem, amikor a köd eloszlott.
Másnap reggel azonban MacMillan benn volt az iglujában, amikor hallotta, hogy Green izgatottan kiabálja, hogy látja a Crocker-földet. A naplójában ezt írta:
„Valamennyien kiszaladtunk egy jéghegy tetejére. Egészen biztos! Napnál világosabb volt – hegyek, völgyek és jégsapka – egy hatalmas szárazföld, ami kb. 150 fokot elfoglalt aláthatáron. Kigúvadt szemmel bámultunk, amikor Pewatho megjegyezte, hogy azt gondolja,az csak egy szárazföldhöz hasonló ködgomolyag. Ahogyan aprólékosabban figyeltük, a megjelenése lassan változott időről időre, így kénytelenek voltunk arra következtetni, hogy ez csak a tengeri jég délibábja. Ez a jelenség megbolondított annyi, de annyi jó embert… Az tgondolták, hogy 23-án reggel ismét szárazföldet láttak, de az délutánra eloszlott,amikor a nap átért délnyugatra. Bár összesen közel 150 mérföldet haladtak, nem találtak szárazföldet, és MacMillan erre következtetett: „szertefoszlott ötéves álmom”.
Miután visszatértek a partra, a csapat megtalálta Peary egyik kőhalmát, és kivette az üzenetét. Bár erről a pontról látta meg a Croker-földet, a feljegyzés egyszerűen ennyi volt: „Peary, 1906. június 28.”
MacMillan kinézett a tengerre, és azt gondolta, hogy ő is látta a szárazföldet. Úgy vélte, hogy ha maga lett volna Peary helyében, ő is bejelentette volna a felfedezést.
Később megtalálták Peary másik kőhalmát is. Az ebben levő üzenet azt tartalmazta,hogy azon a napon, amiről Peary állította, hogy először látta meg a Crocker-földet, „tiszta kilátás volt az északi láthatáron”, viszont nem volt újabb említés a szárazföldről.
Wally Herbert felhívja a figyelmet arra a tényre, hogy Peary naplóbejegyzései egyik nap sem említik új szárazföld felfedezését északnyugati irányban. Az általa haza küldött táviratok sem tartalmaznak ilyet, amikben utazásáról tájékoztatta a szponzorait.
Egyedül az 1907-ben kiadott Nearest the Pole című könyvében említette a „Crocker -földet”, amit egyik pénzügyi támogatója után nevezett el. Herbert úgy gondolja, hogy mind a Crocker-földet,mind azt a nagyon kétséges állítását, hogy eljutott egy új „legészakibb” pontra ugyanabban az expedícióban, esetleg az a kétségbeesett szükséglete kényszerítette rá Peary-re, hogy kapjon még egy utolsó esélyt az Északi-sark elérésére.
A Bradley- föld
Frederick A. Cook azt állította, hogy az 1908-as északi-sarki útja során kereste a Crocker-földet, de nem találta a Peary által megadott helyen.
Azonban azt mondta, hogy látott egy hegyes, jeges szárazföldet nem túl messze a parttól, amit ő Bradley-földnek nevezett el.
Ezt nyugatra látta északra tartó útvonalától a jégtáblák között 1908. március 30-án, majd március 31-én ismét. Ész. 83°20′-tól ész. 85°11′-ig terjedt, és nagyjából a nyh. 102°-nál helyezkedett el.
Úgy tűnt, hogy két szigetből áll, és a legmagasabb pontja 600 m körül volt. A későbbi kutatások nem találtak semmilyen szárazföldet azon a helyen.
Az 1940-esévek végén azonban a légi felderítés több nagy „jégszigetet” tárt fel – az ősi jégpad letört darabjait – amelyek az óramutató járásának megfelelően sodródtak lassan a sarki medencében az Ellesmere-szigettől északra.
Több sarkkutató úgy vélte, hogy Cook ezek egyikét szárazföldnek nézte. A jégszigetek azonban sokkal kisebbek, mint amit Cook leírt, és csak kb. 8 méterrel emelkednek a tenger szintje fölé.
Néhány Cook-hívő ezért kijelenti, hogy a jégsziget, amit Cook látott, nem 40 mérföldnyire volt, hanem csak 2 mérföldre, mivel azonban Cook azt állította, hogy a Bradley-földet tiszta időben látta, így ez nem meggyőző érvelés.
Egy dolog biztos: a Bradley-földről készült fénykép, amit Cook beletett a My Attainment of the Pole(1911) című könyvébe, nem jégszigetet, hanem valódi, jéggel borított szá-razföldet mutat.
Cook támogatói hajlandók ezzel egyetérteni, de azt mondják, mint ahogyan néhány Mount McKinley fényképnél is, Cook lehet, hogy olyan szárazföldről készült fényképet használt, ami hasonlít ahhoz, amit látott, helyettesítve ezzel a tényleges, de valószínűleg gyenge minőségű felvételt!
Mások, mint Wally Herbert a fényképet bizonyítéknak tekintik arra, hogy Cook meghamisította északi-sarki útját.
Cook eszkimó kísérői azt állították, hogy Cook nem látta a Bradley-földet, és hogy a könyvében levő fénykép az Axel Heiberg Land északnyugati partjánál készült.
Sarki kísérlete előtt Cook kifejezte egyetértését azzal az általános hittel, hogy száraz-földet fognak találni a sarki óceánban.
Azt mondta, ésszerű valamilyen sziklás szigetecskére számítani Grönlandtól északra, talán a 85. szélességen túlnyúlóan, és hogy ennek a földnek a magassága valószínűleg legalább 300 m lesz.
Hitét Harris 1904-es tanulmányában egy sarki földrész valószínűségéről, bizonyára megerősítette Peary állítása a Crocker-föld megpillantásával kapcsolatban.
Úgy tűnik, Cook szerencsejátékot űzött a Bradley-föld megpillantásával kapcsolatos kijelentésével, és a helyének bejelölésével a térképen.
Visszafelé útján állítólag 11 mérföldre jött el a Bradley-földtől, de azt mondta, nem látta meg azt, bár az eszkimói látták, miközben ő aludt. Nem tett azonban semmi erőfeszítést, hogy elérje, és a létezését bebizonyítsa.
Annak bizonyítására, hogyan alakult ki Cook története, semmit nem ér – szemben későbbi könyvével a sarki expedíciójáról – ,hogy az egyik jegyzetfüzetében azt állította, hogy igenis látta a Crocker-földet 1908. március 8-án, sőt még részletes leírást is ad róla.
Azt is Wally Herbert állítja, hogy a Bradley-földet először április 4-én pillantotta meg, nem pedig március 30-án, és hogy visszaútján látta mind a Crocker-földet, mind a Bradley-földet!
Cook azt állította, hogy talált egy régi, szárazföldi jéggel borított szigetet az ész. 87°és 88° között, mindössze 120 mérföldre az Északi-sarktól, és annak részein keresztül haladt tovább két napig.
Nagyon megdöbbent,hogy ilyen ősi, szárazföldi jéggel borított szigetet talál ilyen sok száz mérföldre a szárazföldtől.
Bár ma már ismert dolog, hogy léteznek ilyen régi, szárazföldi jéggel borított sodródó szigetek közvetlenül a sark közelében, Cook fényképe erről a szárazföldi jéggel borított szigetről csalásnak bizonyult.
Wally Herbert felfedezte, hogy Cook nem nyomtatta ki a teljes képet a könyvében. Az Amerikai Kongresszusi Könyvtárban őrzött Cook-gyűjteményben megtalált egy vágatlan negatívot, amin egy hatalmas kőszikla látszik a jég jobb oldalán.
Más szavakkal, a szárazföldi jég egy ismeretlen kiterjedésű szárazföldön látható, ezt azonban Cook nem említi meg.
Mivel nem ismerünk szárazföldet az Északi sark közelében, Herbert és mások a fényképre további bizonyítékként tekintenek arra, hogy Cook egy hazudozó volt.
A gyanút keltő fényképlemezt eredetileg még 1913-ban fedezte fel Evelyn Briggs Baldwin, és ez arra késztette, hogy megtagadja hitét Cook-ban.
Másrészről Cook hívei az ismerős érvet húzzák elő, hogy Cook-nak egy helyettesítő fényképet kellett használnia „illusztrációs célból”!
A könyvében Cook bizonytalanságát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a szárazföldi jéggel borított sziget úszó jég volt-e, vagy a tenger szintje alatt levő szárazföldön terült el.
Mega-összeesküvés?
Jan Lamprecht-nek teljesen más véleménye van Cook-ról és Peary-ről és az őket körülvevő vitáról. Minden ellenük szóló bizonyítéktól függetlenül úgy hiszi, hogy mindketten teljesen becsületesek voltak, bár beismeri, hogy Peary Cook elleni lejárató kampányának szentesítése megbocsáthatatlan.
Úgy véli, hogy mindketten elérték az Északi-sarkot, hogy a Bradley-föld és a Crocker -föld felfedezésük valóság volt, és hogy Cook fényképe a Bradley-földről hiteles.
Jó hírük megmentéséhez azonban segítségül kell hívnia egy hihetetlen mértékű összeesküvés gondolatát. Azt állítja, hogy valójában egy vagy több sarki szárazföldet felfedeztek a sarki régióban – nem ott, ahol Peary és Cook gondolta, hogy azok vannak, hanem Alaszkától északra, mintegy 5 foknyira az Északi-sarktól – és hogy azok egy 100, 200 vagy még több mérföldes nagyságú sarki nyílásban vagy annak közelében fekszenek.
Azt mondja, hogy Oroszország, az USA, Kanada és talán még más nemzetek katonai és kormányzati szervei elkövettek egy példa nélküli félrevezetést, hogy elrejtsék ezeket a forradalmi felfedezéseket!
Lamprecht azt állítja, hogy a MacMillan és csapata által 1914-ben látott „szárazföld” hósapkás, fehér hegycsúcsaival és hullámzó földfelszínével nem a tengeri jég délibábja volt,hanem egy hatalmas sarki szárazföld „távcső-jellegű délibábja”, amely kb. 250 – 350 mérföldre fekszik onnan, ahol megpillantották.
Azt is kijelenti, hogy amikor Peary meglátta a Crocker-földet, az ugyanennek a szárazföldnek a távcső-jellegű délibábja volt, elutasítva ezzel a bizonyítékot, hogy a történetet Peary kerekítette ki.
Ritka alkalmakkor a légkör valóban viselkedhet úgy, mint egy távcső. Például 1939-ben egy szkúner kapitánya és legénysége úgy látta meg Izland partvonalát, mintha 25 – 30 tengeri mérföldre lenne, holott valójában 335 – 350 angol mérföldnyire voltak attól.
A délibábok nagyon gyakoriak a sarkvidéken, és gyakran több képet egyesítenek, amik a délibábok létrehozó objektum fölött fekszenek. Ezek a képek általában torzítottak, és fejjel lefelé vannak, de néha a legfelsőbb kép helyes irányú, bár függőlegesen összenyomott lehet.
Azonban sem Peary, sem MacMillan nem fordított képet látott. Lamprecht felveti, hogy a kérdéses szárazföld egy sarki nyílás befelé görbülő felszínén fekhet, és hogy Peary vagy MacMillan nézőpontjából az alsóbb (fordított) képet blokkolta az éles görbület, még akkor is,ha azt egy 100 mérföldnél távolabbi pontról látták.
A MacMillan által látott (bár Peary által nyilvánvalóan nem látott) délibábok óriási területi kiterjedésének megmagyarázásához Lamprecht úgy okoskodik, hogy a szárazföld horizontálisan felnagyítódott.
Mindazonáltal olyan délibáb esetén, amely a horizont több mint 1/3-ára kiterjed az élesség észlelhető torzulása nélkül, magának a szárazföldnek is hatalmasnak kell lennie.
Lamprech úgy véli, hogy Cook fényképe a Bradley-földről szintén lehet egy távcső jellegű délibáb, valószínűleg a Crocker-föld legkeletibb részéé, amiről úgy gondolja, hogy a föld külső felszínén helyezkedik el, de elrejtőzik, mert túl közel van a sarki nyíláshoz.
Úgy gondolja, hogy a Keenan-föld is ugyanannak a hatalmas sarki szárazföldnek (amit több mint 900 mérföldre láttak!) egy távcső jellegű délibábja, de hogy valószínűleg nem igaz, hogy a Sannikov-föld abban az irányban van, ahol látták.
Úgy hiszi, a Sannikov-föld messzebb fekszik, mint ahogyan eredetileg gondolták, és hogy az oroszok ezt eltitkolhatják, mert túlságosan közel fekszik a sarki nyíláshoz (bár ezt nehéz megérteni az alábbi térképe alapján).
Mennyire könnyen hihetők az ilyen történetek egy hatalmas, nemzetközi, tökéletesen„szivárgásmentes” összeesküvésről, hogy elrejtsék egy sarki szárazföld létezését?
A korai XX. században széles körben elterjedt hit volt egy nagy sarki szárazföld létezése. Ha bármilyen szárazföldet megláttak, miért akarták azonnal azt eltusolni?
Elvégre, ha az felerészben egy jelentős nagyságú sarki nyílásban feküdne, ez a váratlan tény nem lenne azonnal nyilvánvaló, és nehéz belátni, hogy a hadseregnek miért kellene azonnal teljes titokban tartania.
A különböző országok katonai és kormányzati személyeinek óriási száma ellenére, akiknek éveken keresztül érintetteknek kellett lenniük a feltételezett sarki szárazföld(ek) felfedezésének titokban tartásában és elrejtésében, soha, még a legkisebb kiszivárgás nem történt meg.
