Az elmúlt öt hónapban megvadult varjúcsapatok vettek ostrom alá egy spanyol várost, Praviát. A madarak leginkább a lakosok házait és járműveiket támadják. – írja az odditycentral.com
Pravia város történelmi címerében hat varjú is látható, és bátran kijelenthetjük, hogy az emberek évszázadok óta harmóniában éltek a madarakkal, köztük a varjakkal is.
Ennek a békés együttélésnek vetett véget az a rejtélyes esemény, amely immár öt hónapja tart, s ami a varjak soha nem látott agresszív viselkedésével jár.
A város lakói rendszeresen beszámolnak az ablakaikba és autóikba csapódó madarakról, és azt is elmondták, május óta csak romlott a helyzet. A megvadult állatok legtöbbször súlyos vagy végzetes sérüléseket okoznak maguknak öngyilkos akcióikkal.
„Olyan, mintha Hitchcok „Madarak” című filmjébe csöppentünk volna” – mondta egy helyi nő a La Voz de Asturiasnak – „Ma például 17 varjú jelent meg az egyik ablak előtt, és semmi sem riasztja el őket.”
„Az egyik szomszédomnak teljesen át kellett festenie az autóját, a sok karcolás miatt.” – mesélte egy másik szemtanú.
Mikor tavasszal megkezdődtek a varjú támadások, a legtöbb helyi lakos arra gondolt, a madarak talán fiókáik védelmében tanúsítanak ilyen szokatlan magatartást. Azóta viszont már öt hónap eltelt, de a varjak szokásai mit sem változtak.
Újabban azt feltételezik, a táplálékhiány, illetve a varjak természetes élőhelyeinek szisztematikus pusztítása indokolhatja viselkedésüket.
A praviai önkormányzathoz és a polgármesterhez is rengeteg panasz érkezett a „szárnyas kamikazék” miatt, de a többszöri próbálkozás ellenére sem tudták megállítani az állatok tombolását. Először csapdákat állítottak, később léggömbökkel igyekeztek elriasztani őket, jelenleg pedig hatalmas hálók felszerelésével kívánják megoldani a védelmet.
„Nagyon különös ez az egész, de valamilyen magyarázatnak lennie kell rá.” – mondta, David Álvarez, Pravia polgármestere.