Rejtélyek

2060-ra jósolta Isaac Newton a világvégét

Szerző képe

Rejtélyek Szigete

A világvége-jóslatok már mindennapjaink részévé váltak, és többek között olyan személyekhez kötjük őket, mint Nostradamus, Baba Vanga vagy Alois Irlmaier, ám Isaac Newton nevét a legtöbben kakukktojásnak gondolnák az apokalipszis-próféciák rengetegében. Pedig a modern fizika atyjának is van egy jóslata arra vonatkozóan, hogy melyik esztendőben ér véget a világ.

Newton a tömegvonzás elméletének kidolgozója, optikai törvényzerűségek felfedezője és megfogalmazója, s mindemellett – talán nem túlzás ezt állítani – a világ legjelentősebb matematikusa volt. 

Számos találmánya volt, nevéhez fűződik egyebek között a tükrös teleszkóp, de óriási felfedezéseket tett a differenciál- és intergrálszámítás terén is. Alapjaiban változtatta meg a csillagászattal, a fizikával, a tömegvonzással, a mozgással, a mechanikával és az optikával kapcsolatos tudományos vélekedéseket.

Amellett, hogy Newton maradandót alkotott az e világi tudományokban, érdeklődve fordult a teológia, a kronológia és a Biblia felé is, sőt a Szentírás tanulmányozása élethosszig tartó szenvedélye lett.

Meggyőződése volt, hogy a kereszténység alapjait valóban Jézus tanításai jelentik, és a Bibliában leírtakat szó szerinti igazságként kell értelmezni. Különösen nagy érdeklődéssel fordult a világvége-próféciák felé, tanulmányozta a Jelenések könyvét, illetve Dániel próféta könyvét. A Bibliáról írt tanulmánya 1733-ban, halála után hat évvel jelent meg nyomtatásban, Observations on Daniel and The Apocalypse of St. címmel.

1704-ben Sir Isaac Newton számos tanulmányt írt az apokalipszis kapcsán, ezekben kitért arra is, hogy a világvége időpontja megjósolható. Matematikai számításait a Dániel próféta könyvében található – ám pontosan meg nem nevezett – adatokra alapozta, és hangsúlyozta, hogy Jézus második eljövetele előtt háborúk és járványok fogják sújtani az emberiséget, de ez után ezer éven át a szentek uralkodnak majd a világban.

Newton három évszázada keletkezett világvége- próféciái 1969-ben az izraeli Nemzeti Könyvtár tulajdonába kerültek.

2003 februárjában került először nagyközönség elé Sir Isaac Newton apokalipszisjövendölése – amit történetesen egy papírfecnire írt.

Newton szerint a világvége 2060-ban fog beköszönteni.

Lehetséges, hogy később fog bekövetkezni, de nem látom okát annak, hogy hamarabb történjen… Mindezt azért vetem papírra, hogy elejét vehessük hóbortos emberek légből kapott találgatásainak, hisz nem kevesen vannak, akik hangoztatják, hogy ismerik a világvége idejének titkát, s ezzel rombolják a szent próféciákba vetett hitet, ugyanis jövendöléseik rendre tévesnek bizonyulnak.

Vagyis a világ egyik legnagyobb matematikusának bibliai információkon alapuló számítása szerint a világvége várható időpontja 2060. Nos, mindenki eldöntheti, mihez kezd ezzel a jóslattal…

jósok és jóslatok világvége
Legújabb cikkek

You cannot copy content of this page

Send this to a friend