A kanálhajlítással világhírűvé vált Uri Geller nem kevesebbet állít, mint hogy a földönkíüli élet kézzelfogható bizonyítékát mutatták meg neki.
Számára az idegen civilizációk jelenléte eddig sem volt kérdéses, hiszen épp egy UFO-val történt találkozás változtatta meg az életét. – nyilatkozta a Daily Star-nak.
Uri elmondta, hogy 3 éves korában – még Izraelben – egy mezőn játszott, amikor egy erőteljes fénysugár találta el, melynek forrása egy felette lebegő űrhajó volt.
Ez az eset egy életen át tartó megszálottsághoz vezetett nála, ami az 1970-es években csúcsosodott ki, amikor is a NASA híres rakétamérnökével, a német származású Wernher von Braunnal egy szigorúan őrzött katonai létesítményt látogatott meg. A bázison lehetősége volt testközelből megtekinteni egy lezuhant UFO darabjait.
Uri miután ráhelyezte kezét az egyik roncsdarabra úgy érezte, mintha az „élne” vagy „lélegezne”.
„Egy férfi lépett be a terembe, hosszú, narancssárga, NASA-feliratú kabátban, majd kinyitotta az ott található hatalmas hűtőkamra ajtaját. Itt tárolták a szerencsétlenül járt UFO-k roncsait. Ezek egyértelműen más világokból származtak!”
Geller hozzátette, hogy a világ jelentősebb vezetői már tisztában vannak a földönkívüliek jelenlétével, de nem gondolják, hogy a közvélemény is készen állna a teljes igazságra.
„Az amerikaiak például jóval többet tudnak, mint amit beismernek.” – véli a A 74 éves parafenomén.
Az idén a média is egyre többet foglalkozik a földönkívüli élet lehetőségeivel, gyakrabban szerepelnek UFO-k a címlapokon. Főként igaz ez az Amerikai Egyesült Államokra, ahol az év elején a kormány egy mindenre kiterjedő jelentést készített az azonosítatlan repülő tárgyakról.
A Pentagon jelentése szerint 2004 óta 144 olyan objektumot észleltek, melyek miatt félbe kellett szakítani folyamatban lévő katonai műveleteket, vagy kiképzési feladatokat. Ezekből 80 jelenség eredetét semmiféle földi technikával nem tudták megmagyarázni.
forrás: Daily Star / Daily Telegraph (Képünk illusztráció!)