Egy nap le fogjuk győzni a technológiai akadályokat is.
Képzeljük el a jövőt, amelyben eldönthetjük, hogy az utódaink hogyan nézzenek ki (természetesen a saját külső jegyeinket alapul véve), magasak legyenek-e vagy alacsonyak, mennyire legyen jó a látásuk, rövid- vagy hosszútávfutásban jeleskedjenek-e, mennyire legyenek okosak, önzők vagy önzetlenek.
A betegségeket okozó géneket természetesen addigra már régen kiiktattuk. Amennyiben ezek a technológiák a birtokunkban lesznek, nehéz elképzelni, hogy az emberek ne szeretnének élni a lehetőségekkel. A világban állandó a versengés; érdemes minden lehetséges előnyt biztosítani a gyermekeink számára, nem igaz?
„A csíravonal genetikai módosításának sok ellenzője emiatt aggódik a leginkább, mert így egyre nőne a szakadék az adott tulajdonsággal rendelkező és nem rendelkező emberek között – magyarázza Nick Bostrom filozófus, az Oxfordi Egyetem Az Emberiség Jövője Intézetének igazgatója. – A jómódú családból származó gyerekek ma is sok környezeti kiváltságot élveznek, mint a színvonalasabb oktatást és közösségi kapcsolatokat. Mindez vitathatatlan előnyökhöz juttatja őket a szegényebb háttérrel rendelkező társaikkal szemben. Könnyen elképzelhető, hogy az effajta egyenlőtlenségek tovább nőnének a genetikai beavatkozásoknak köszönhetően, amelyeket csak a gazdagok engedhetnének meg maguknak, további előnyökhöz juttatva a már eddig is komoly környezeti előnyökkel induló, kivételezett gyermekeiket. Az sem lehetetlen, hogy a társadalom kiváltságos rétegének tagjai végül olyan mértékben fejlesztik tovább önmagukat és utódaikat, hogy az emberi fajnak gyakorlati okokból két vagy több alfaja alakulna ki, amelyekben a közös evolúciós háttéren kívül már semmi közös nem lenne.”
Bostrom szerint ezek a genetikailag kiváltságos helyzetben lévő emberek kortalan, makkegészséges, hibátlan szépségű szuperzsenikké válnának, akiket sziporkázó észjárás, lefegyverzően önkritikus humorérzék, sugárzó melegszívűség, együtt érző kedvesség és nyugodt magabiztosság jellemezne.
„Mindenki más olyan maradna, mint az emberek manapság, talán csak a némileg sérült önbecsülésüktől és az időnként rájuk törő irigységtől szenvednének jobban. Az alsó és felső társadalmi osztályok közötti mobilitás megszűnne, és egy szegény családba születő gyerek, akinek nincs lehetősége a genetikai előnyök megszerzésére, valószínűleg lehetetlennek fogja érezni, hogy felvegye a versenyt a gazdag, szuperképességekkel megáldott társaival. Még a diszkrimináció és az alsóbb osztályok kizsákmányolása nélkül is van valami kellemetlenül zavaró egy ilyen szélsőségesen egyenlőtlen társadalom lehetőségében.”
Elképzelhető ilyen esetben, hogy a fejlettebb és a kevésbé fejlett, rétegek közötti feszültségek akkorára nőnek, hogy végül háború tör ki közöttük? Hogy az emberiség gazdagabb adottságú egyedei magasabb intelligenciájuk és nagyobb erejük révén egyszerűen leigázzák átlagos embertársaikat? Ha igen, akkor a modern ember számára ez lenne a vég.
Mindez mennyire valószínű?
Egyre többet tudunk a génekről, a tudósok pedig egyre ügyesebbek lesznek az emberi génmódosítás területén. Vitatkozhatunk arról hogy meddig lehetséges eljutni ezen a területen, de nem sok értelme van olyasmit megkérdőjelezni, ami lényegében kizárólag a technológiától függ.
A hatásaival kapcsolatos kérdésekre adható válaszok, illetve a lehetséges végzetes következmények mind attól függenek, hogy ez a technológia
mennyire lesz elérhető, alkalmazható és ellenőrizhető.
A potenciális veszélyek elkerülésének egyik módja a teljes tiltás. Ez működhet a törvénytisztelő népesség körében, de ha a génmódosítás valóban jelentős előnyökhöz juttatná az embereket, akkor igen hamar kialakulna a feketepiaca, és ennek nyomán a kettéosztott társadalom.
Bostrom azért javasolja éppen az ellenkezőjét, hogy elejét vehessük mindezeknek a problémáknak. Annak érdekében, hogy megakadályozzák a technológia egyenlőtlenségnövelő tendenciáinak kialakulását, a kormányoknak különböző támogatási rendszerek kidolgozásával általánosan hozzáférhetőbbé kellene tenniük ezt a módszert, és biztosítaniuk kell az ingyenességét a szegény szülők gyermekei számára.
„Azokban az esetekben, amikor a genetikai módosítás jelentős pozitív külső hatásokkal járna, az nemcsak a támogatás kedvezményezettje, de az egész társadalom számára előnyökkel járna – magyarázza Bostrom. – Más esetekben a társadalmi igazságosság és szolidaritás jegyében kellene támogatnunk ezt a politikát.”
Mindez természetesen túlságosan is rózsaszín képet fest a világról. Aki azonban ennél cinikusabban áll mindehhez, annak Bostrom egy másik példát említ, ami azt bizonyítja, hogy a genetikai módosítás nem annyira veszélyes, mint amennyire a pesszimisták gondolják.
Arra probál rámutatni, miért különösen valószínűtlen, hogy a fejlettebb és kevésbé fejlett egyedek között például háború törjön ki. Szerinte elvileg a népesség legmagasabb 90%-a ma is összefoghatna és legyilkolhatná vagy leigázhatná a fennmaradó alacsonyabb 10%-ot.
„Az, hogy ez még-sem következik be, arra utal, hogy egy jól szervezett társadalom képes együttműködni még akkor is, ha sok olyan potenciális csoport létezik benne, amelynek tagjai sajátos, közös tulajdonságaik alapján összeverődve kiirthatnák a többieket.”
Talán elképzelhető, hogy a géntechnológia segítségével képesek lennénk létrehozni egy új típusú fajt, amely végül az eredeti, nem módosított emberi faj pusztulásához vezetne. Az egyetlen módja, hogy ezt elkerülhessük, ha bízunk benne:
a tökéletességre törekvés közben magától az emberiességtől nem fogunk megszabadulni.
