A Vice.com tucatnyi esetről szerzett tudomást, amit különböző légitársaságok pilótái észleltek. A kanadai kormánynak adatbázisa is van a légi incidensekről.
2016. május 30-án az an Air Canada Montreálból Toronto felé repülő járata jelentette, hogy „a pályája keresztezett egy azonosítatlan repülő tárgyat, kerek alakja volt és körülbelül 550 km per órával repült”. 8000 láb magasságban, az Ontario tó felett, ugyanabban az évben a személyzet két tagja is megsérült, amikor a Porter Airlines gépe hirtelen manőverre kényszerült, nehogy beleütközzön egy „tárgyba”, ami függőlegesen álló fánkra hasonlított. A WestJet egyik járata 2017. március 16-án éjszaka ütemesen villódzó fényre lett figyelmes, míg 2015. január 10-én több repülőpilóta is jelentett egy nagyon nagy tárgyat, közepén apró fehér fénnyel, fényudvarral körülvéve, ahogy 41 ezer láb magasságból ereszkedik alá.
A Vice.com a kormányzati különleges repülési események adatbázisa alapján tucatnyi UFO-észlelést talált az utóbbi évekből, kanadai és más felségjelzésű járatok esetében. Az adatbázist Civil Aviation Daily Occurrence Report System-nek (CADORS, vagyis Civil Repülési Napi Események Jelentési Rendszerének) hívják; az adatbázist a Transport Canada működteti. Ez egy szövetségi hivatal, amely ellenőrzi a kanadai közlekedést, amolyan Közlekedési Minisztérium. Három évtized adatai találhatóak meg benne, 300 ezer különleges repülési eseménnyel. Ezek között vannak a repülőgéppel találkozó madarak, durván viselkedő utasok és műszaki hibák is – meg az UFO-észlelések.
Ugyanakkor a Vice által megszólaltatott nyugdíjas pilóta, John “Jock” Williams, aki a kanadai légierőnél szolgált, azt mondta:
az esetek 90 százalékát nem is jelentik a kollégái, mert tudják, hogy annak később negatív hatása lehet a karrierjükre.
Williams repülési szakértő, tévés kommentátor; 36 évet töltött a kanadai honvédségnél, ebből húsz évet repült vadászrepülővel. Több, mint tizenkét évet volt repülési biztonsági tiszt a Transport Canadánál. – Nem éri meg a pilótáknak, hogy jelentsék az ilyen eseteket – mondta a szakértő a lapnak. – Azért azt gondolom, hogy mindegyikünk látott már hasonlót.
A legtöbb jelentés szűkszavú és rejtélyes a CADORS-adatbázisban. 2005. október 21-én például a légiirányítók olyan üzenetet kaptak, hogy a legénység mind a négy tagja észlelt valami fényes, ezüst tárgyat Toronto felett, körülbelül 30 ezer láb magasságban, amely élesen fordult és gyorsan mozgott délkelet felé, az Ontario-tó felé. A legtöbb észlelés fényekről számol be és igen kevés esetben mondják ki az észlelők az „UFO” szót. 2016. december 18-án például a Quatar Airways repült Alberta déli része felett, amikor „azonosítatlan repülő tárgyat” vettek észre fényes nappal.
A Vice persze megkérdezte a Transport Canadát is, amelynek szóvivője csak annyit mondott: nincs abban a helyzetben, hogy kommentálja bármilyen repülő legénységének megfigyeléseit. – Azokat az eseményeket, amiket a CADORS-ba írunk, a Transport Canadának adják le – mondta a szóvivő. – A Transport Canada mindent megtesz, hogy ezeket az adatokat pontosan és hibátlanul rögzítse. Ugyanakkor az információkat korlátozottaknak, meg nem erősítettnek és szubjektívnak kell tekintenünk.
Az Ontario-tó felett történt 2016-os eset, amikor ketten megsérültek a legénységből, viszont megváltoztatta a helyzetet. A Porter légitársaság november 14-én reggel Ottawából Torontóba tartó járata azt jelentette, hogy elrepült egy azonosítatlan tárgy mellett, ami „bizonyosan nem volt hőlégballon”. Mivel ez alkalommal két légikisérő is megsérült, az eset bekerült a lapokba, a szövetségi Transportation Safety Board (TSB, Közlekedési Biztonsági Tanács) pedig vizsgálatot rendelt el.
A TSB jelentése a fánk-alakú tárgyat 5-8 láb (1,5 méter – 2,4 méter) átmérőjűnek írta le, amely „közvetlenül a repülési pályán, a repülő előtt haladt”. Viszont a jelentés szerint nem csak „elrepültek mellette”, hanem a kapitánynak át kellet kapcsolnia az robotpilótát, hogy a gép gyorsan süllyedni kezdjen, így kerülve el az ütközést. A két légikisérő, akik éppen előkészítették az utasteret a leszállásra, könnyebb sérülésekkel megúszta az esetet, amikor nekicsapódtak az utastér falának. Az 54 utasnak nem esett baja.
A TSB szóvivője elismerte, hogy „a tárgy leírása és mérete nem felel meg egyetlen légitársaság, vagy repülőgépgyártó személyzet nélküli légieszközének”. A Vice-nak ugyanez a szóvivő azt is elmondta, hogy a TSB nem tudta beazonosítani a tárgyat. A Porter légitársaság – ahogy a többi vállalat sem – nem volt hajlandó kommentálni ezeket az eseteket.
Néhány veterán pilóta olyan magyarázattal szolgált egy esetre, amikor két tucat fényes tárgyat jelentett az Air Canada egyik járatának személyzete, hogy azok lehettek éppen a SpaceX’s Starlink internet-műholdjai is, mert azok szoktak abban a magasságban, ilyen alakzatban repülni.
Sok esetet azonban nehéz megmagyarázni. A Vice cikke itt egy olyan példát említ, amikor egy Boeing 747-es olyan tárgyat észlelt, ami Mach 4-sebességgel száguldott, vagyis a hangsebesség négyszeresével, 2018. április 30-án. A leggyorsabb ismert repülő a Lockheed SR-71 Blackbird, amely 3,3 Mach felett képes kicsivel repülni, de 1999-ben kivonták a forgalomból. Természetesen sokan megkérdőjelezték, hogy a Boeing személyzete mennyire volt képes pontosan megbecsülni a tárgy sebességét.
A Vice előásott 11 esetet, amikor a Kanadai Fegyveres Erőket is riasztották az ismeretlen repülő tárgyak miatt. Ezt egy olyan hírszerzési jelentésben találták meg, aminek feloldották a titkosítását. Hét esetben a légiirányítók értesítették a vadászgépeket. A lapnak a fegyveres erők szóvivője megerősítette, hogy kapnak ilyesfajta értesítéseket, de a Transport Canada az elsődleges nyomozó hatóság ilyenkor. A Transport Canada szóvivője humoránál volt, amikor ismét megkeresték: azt válaszolta, hogy mivel az azonosítatlan tárgyak észlelése esetén a tárgyak azonosítatlanok maradnak – ahogy a nevük is mutatja -, így ezeket az eseteket nehéz felderíteni.
Múlt év áprilisában a Pentagon is elismerte, hogy van három UFO-videójuk, amelyet az Egyesült Államok Haditengerészetének gépei rögzítettek. Ezeket a New York Timesnek szivárogtatták ki korábban, amely leleplezte, hogy a Pentagonnak 2017 óta van UFO-nyomozó programja. Ebben a témában amerikai politikusok is előszeretettel nyilatkoznak, például a Szenátus Hírszerzési Bizottságának feje, Marc Warner. 2020 decemberében az USA még törvényt is fogadott el, hogy vessenek be hírszerzési eszközöket és hozzanak védelmi intézkedéseket a „fejlett légi fenyegetésekkel” szemben.
forrás: 168.hu/vice.com