A pszichológusok már régóta keresnek válaszokat arra, hogyan érzékeljük a minket körülvevő világot és mi az, ami a viselkedésünket motiválja, azaz miért cselekszünk úgy, ahogy tesszük. Szerencsére egyre több rejtélyre sikerült már fényt deríteniük. Íme, tíz híres pszichológiai kísérletet, ami biztosan megváltoztatja azt, hogy hogyan látod magad.
Mindannyiunkban rejlik valami ördögi gonoszság?
Vajon hogyan befolyásolja az ember viselkedését az, hogy milyen maga a helyzet? Erre kereste a választ a pszichológia történelmének egyik leghíresebb kísérlete, a stanfordi börtönkísérlet, melyet Philip Zimbardo vezetett 1971-ben. A kísérletben résztvevő önkénteseknek vagy elítélteket, vagy börtönőröket kellett játszaniuk a pszichológiai intézet alagsorában, amit átmenetileg börtönnek rendeztek be.
A kutatók rejtett kamerákkal figyelték a börtönélet történéseit. A kísérletet azonban a tervezettnél sokkal hamarabb le kellett állítani, a börtönőrök erőszakos viselkedése miatt, esetenként valódi megaláztatásokat okozva az elítélteknek.
Zimbardo így nyilatkozott: „A kísérlet teljesen irányíthatatlanná vált, így muszáj volt leállítanom. Esténként már aludni sem tudtam, annyira aggasztott, hogy mi mindenre lesznek még képesek ezek az emberek.”
Még az orrunk előtt lévő dolgokat sem látjuk meg?
Szerinted tudod, hogy mi zajlik körülötted? Valószínűleg feleannyira sem vagy figyelmes, mint gondolnád. Egy 1998-as kísérletben, a részt vevő személynek egy járókelőnek kellett útbaigazítást adnia, akit pár percre kitakart két, ajtót cipelő személy. Eközben azonban a járókelőt egy hasonló magasságú, és felépítésű, de más hajú, ruhájú és hangú ember cserélte le. Akármilyen hihetetlen, az emberek felének semmi sem tűnt fel az egészből, pedig ott zajlott az orra előtt.
Vágyaink kielégítésének elhalasztása ugyan nehéz, de sikeresebbek leszünk, ha ellen tudunk állni?
A híres „Marshmallow” tesztben négy éves gyerekeket tettek próbára. A gyerekeknek egy mályvacukrot adtak, és csak akkor kaptak még egyet, ha 15 percig kibírták, hogy ne egyék meg az elsőt. Általában azok a gyerekek bírták ki a 15 percet, akik vagy elfordultak, vagy letakarták a szemüket, hogy ne is lássák a cukorkát. Kutatások szerint, ezekre a gyerekekre később kevésbé voltak jellemzőek a magatartási problémák, az elhízás vagy a droghasználat.
Mit teszünk erkölcsi dilemmák esetén?
Stanley Milgram azt szerette volna megtudni, mi van akkor, ha az ember személyes erkölcse és a vezetőjének utasítása ellentmond egymásnak. A kísérleti személyeknek tanár és tanuló szerepét kellett eljátszaniuk. A tanárnak azt az utasítást adták, hogy minden egyes rossz válasznál egyre erősebb áramütést kell adjon a másik szobában ülő tanulónak. (Természetesen a másik szobában ülő személy nem kapott áramütést, és a hangok miszerint szenved az áramütéstől sem voltak valósak.)
Habár látszólag sokan kellemetlenül érezték magukat és nem tették szívesen, a tanárok 65%-a így is hajlandó volt a végső, fájdalmas, 450V-os áramütésig elmenni. A kísérlet alapvetően azt hivatott bemutatni, hogy a tekintélyszemélyeket hajlamosak vagyunk vakon követni, de újabban a kutatók úgy vélik, a vizsgálat jó példája a belső erkölcsi dilemmáknak.
A hatalom megbolondít minket?
Hatalom birtokában hajlamosak vagyunk másokkal jogtalanul lenézőek és udvariatlanok lenni, derül ki a kutatásokból. Dachner Keltner pszichológus így nyilatkozik: „Ha a kutatók hatalmat adnak valamelyik kísérleti személy kezébe, az hajlamos lesz sokkal feltűnőbben flörtölni, kockázatos választásokat hozni, vagy például kéretlenül őszintének lenni.”
Saját csoportunkat jobbnak értékeljük, mint másikakat?
Muzafer Sherif arra hívta fel a figyelmet, hogy csupán attól függ, hogy A vagy B csoportot látjuk jobbnak, hogy melyikhez tartozunk. Két csoport fiú töltött el egy hetet úgy, hogy nem tudtak a másik
csoport létezéséről. Mikor azonban egy helyre rakták őket a másik csoporttagokkal szemben elutasítóan viselkedtek, gúnyneveket aggattak a másikakra, és a végén már együtt enni sem voltak
hajlandóak. Pedig a gyerekek véletlenszerűen kerültek egyik vagy másik csoportba, nem volt okuk nem szeretni egymást.
Csak egyetlen egy dologra van szükségünk a boldogsághoz?
Egy 75 évig tartó harvardi kutatásból végül kiderült, hogy egyedül a szeretet az, ami igazán fontos a hosszú távú boldogsághoz és élettel való elégedettséghez. George Vaillant szerint a boldogságnak két feltétele van, az egyik a szeretet a másik, hogy a szeretettel együtt tudunk élni.
Biztos önbecsülés és a szociális státusz kell a boldoguláshoz?
Kutatók azt találták, hogy az Oscar-díj nyertesek közel négy évvel tovább élnek, mint akiket jelöltek, de nem kaptak díjat. Persze ezzel nem azt mondják, hogy ha díjat nyerünk, akkor tovább fogunk élni, hanem hogy bizonyos szociális tényezők, úgymint az önbecsülés, nagyon fontosak az egészséghez.
Szeretnénk mindent logikusnak látni?
Biztosan sokan hallottatok már róla, hogy sokszor meggyőzzük magunkat valamiről, azért, hogy a világot értelmesebbnek lássuk. Leon Festinger kísérletében például egy unalmas feladatot kellett
végrehajtaniuk a személyeknek miután 1 vagy 20 dollárt kaptak jutalmul. Akik csak 1 dollárt kaptak, ők később kevésbé értékelték unalmasnak a feladatot. Hogy miért? Mert szeretnénk az eseményeket logikusnak hinni, és ezért képesek vagyunk saját magunkat is becsapni.
Sztereotípiákban gondolkodunk?
Hiába hisszük, hogy mindenféle sztereotipizálástól távol állunk, ez közel sincs így. John Bargh kísérlete arra is felhívja a figyelmet, hogy a sztereotípiáink sokszor nem is tudatosak. Pl. Azok az emberek, akiknek idősekről kellett szavakat gyűjteniük, a feladat után lassabban sétáltak a lifthez, mint akiknek Floridával kapcsolatban kellett a feladatot végrehajtaniuk.
Bargh szerint túlzásba visszük a sztereotipizálást. Csupán kor, nem és bőrszín alapján hajlamosak vagyunk olyasmit megállapítani, minthogy az illető, buta, lassú vagy kedves, holott a valóság
korántsem biztos, hogy ez…
