Ezotéria

Szellemi vezetőink

Szerző képe

Rejtélyek Szigete

A különböző kultúrák más és más névvel illették őket – őrangyal, árnyék, tanító, társ, lelkiismeret –, de a szellemi vezető a legelterjedtebb elnevezés.

A szellemi vezetők valamikor a Földön éltek, és olyan szellemi fejlődésen mentek keresztül, mely által lelkük tökéletes lett. Abban különböznek tőlünk, hogy nem foglalnak el fizikai testet, illetve szellemileg fejlettebbek.

A legnagyobb tévhit a vezető (maradjunk ennél a kifejezésnél) alakjával, kinézetével kapcsolatos. Leginkább emberi alakot társítanak hozzá, ami egyrészről érthető, hiszen – emberek lévén – a mintát mi magunk szolgáltatjuk, másrészről azonban félrevezető is, hiszen „emberünk” korántsem anyagi formában manifesztálódott jótevő, sokkal inkább a szellemi tudás esszenciája.Változatos alakot ölthet: lehet fényes szellemalak, maga a fény.

A spiritiszták szerint szellemi vezetőink egyidősek velünk, és állandóan kapcsolatba léphetünk velük. Gyermekkorban teljesen természetes módon veszünk róluk tudomást (akad, aki szentül hiszi, hogy a gyermekek valós személyként élik meg őket), ám ahogy felnövünk, s a szellemi világot egyre inkább az anyagi világ váltja fel, elfelejtjük a velünk született készséget megidézésükre.

Felnőtt fejjel a „kezdők” így kénytelenek különböző módszerekhez folyamodni: meditáció, ima, irányított álmodás stb. A próbálkozások rendszerint sikerrel járnak, és egy idő után éber állapotunkban is úgy beszélgethetünk szellemi vezetőnkkel, akár a legközelebbi barátunkkal.

A szellemi vezető csak akkor kommunikál velünk, ha spirituális fejlődésre, tisztább belső látásra, és nyitottabb tudatosságra vágyunk. Röviden tehát: ha tanulni akarunk tőle. Abban segít, amire kérjük, és ameddig ezzel nem okoz kárt másoknak, vagy nem akadályozza szellemi növekedésünket.

Kérhetjük például, hogy erőt és gyógyító energiát küldjön nekünk, de szinte bármit megtesz, amire a szeretet és a fény nevében kérjük. Csupán annyi a dolgunk, hogy megnyissuk neki szívünket, és befogadjuk a szeretetét és szellemi energiáját.

forrás: hu.ezo.tv

Legújabb cikkek

You cannot copy content of this page

Send this to a friend