Minden napéjegyenlőség egy-egy sorsforduló. Persze sokunknak ez már csak egy dátum, egy naptári bejegyzés.

Aki viszont ilyenkor kiül a csillagos égbolt mennyei kupolája alá, és belenéz a csillagragyogásos hajnal szemébe, megérezhet valamit a kozmikus távlatokból.

Hogy mily kicsiny és egyszerre nagyszerű az ember, és hogy valóban értelmes és igaz a kérdést feltennünk: mi végre vagyunk ezen a világon?

Ősi indiai bölcsesség

A védák tanítása szerint, minden csillagvilág csak egy meghatározott ideig létezik, így a Föld bolygó sem él majd örökké. Amikor éltető Napunk ereje elfogy, a körülötte született bolygóvilág is elpusztul. Legalább is fizikai formájában megszűnik létezni. Ez viszont, a védikus bölcsesség szerint, nem jelenti az azon kialakult élet pusztulását.

Ugyanis az indiai tanítás szerint, egy bolygó és az azt benépesítő élőlények nemcsak az anyagi világban, hanem egy lelki világban is léteznek. Két párhuzamos sík, két „világ” él egymást átszőve, ha úgy tetszik két párhuzamos dimenzióban.

Az ember nem pusztán holt anyag, hanem szellemi energia, ami az anyagot átlelkesíti. Így, amikor egy bolygó elpusztul, csak az anyagi vetülete szűnik meg létezni, a szellemi energia, ami mindvégig a bolygó anyagába kötve oda volt láncolva felszabadul, és új megnyilvánulási formát választ magának.

Ez az új megnyilvánulási forma, a védák szerint lehet akár egy más naprendszer új bolygója, itt a világegyetem anyagi világában, a fizikai univerzumban, de lehet egy „magasabb” vagy „finomabb” energiaszintű világ is, aminek nincs durva anyagi megjelenése. Nincs formája, nincs teste.

Ezt persze nehezebb elképzelni. Kényelmesebb az a gondolat, hogy minden élőlény leveti testét, mint valamiféle elhasznált ruhadarabot, és kicsit arrébb – pár fényévvel és néhány naprendszerrel messzebb – a galaxisunk egy másik bolygóján ölt új testet, és megy minden tovább. Persze kicsit másként: lehet, hogy két hold néz majd le ránk, és a tengerek vörös színűek lesznek, két karunk helyett pedig négy lesz, de alapjában véve ugyanúgy egy más testben élünk majd tovább.

Végtelen utazás

Az indiai tanítás szerint nagyon sok lélek valóban így utazik bolygóvilágról-bolygóvilágra, időtlen idők óta. Felfoghatatlan időtávlatok mélyéről érkezve, az örökkévalóságig vándorol egyre csak egyre tovább. Az életnek sohasincs vége, minthogy kezdete sincs, csak a testek születnek és halnak meg, az anyagi világ változó természete miatt keletkezik és pusztul minden.

A testet öltött szellemi energia, a lélek viszont sohasem pusztul el, sohasem szűnik meg létezni, csak vándorol egyre és egyre tovább. Nemcsak emberi életekről újabb emberi vagy állati életekre, hanem bolygóról bolygóra is, világról világra. Akármilyen hihetetlen az a szellem ami ma bennünk él, mint emberekben, valaha dinoszaurusz testekben, más értelemmel, más szemmel nézte ugyanennek a bolygónak az egét. A változatos életformákat kipróbáló, azokban testet öltő szellem, pedig egyre fejlődött, tanult.

Az ember könnyen gondolja azt, hogy ő valamiféle „végállapot”. Hogy értelme és felfogóképessége a lehető legtöbb, ami a világegyetemben létrejött. Csakhogy ez nem túl valószínű. Ahogy az emberi értelem az egysejtű „értelméhez” képest százezerszeresen fejlettebb, úgy létezhetnek az emberi értelemnél százezerszeresen értelmesebb létformák. Az indiai védák tanítása szerint legalább is így van ez.

Az emberi létforma és értelem, nem a lehetséges legmagasabb. Van az emberinél magasabb rendű létforma, sőt az „ember” csak köztes állomás az állati és az isteni létállapot között. Ez nem azt jelenti, hogy nem jó embernek lenni! Büszkék lehetünk magunkra, hogy ideáig jutottunk a lelki fejlődés útján! Nemcsak felfogni vagyunk képesek környezetünket, hanem lehetőségünkben áll reflektálni, mi több hatni rá. Az emberi létállapot és értelem legnagyobb értéke, hogy „teremtőképességgel” rendelkezik. Képes és tud is alkotni, hatni a környezetére. Ebben mindenféleképpen az isteni értelemhez hasonló.

A Föld bolygó rendeltetése

A Föld tanulóbolygó. Nyugodtan mondhatjuk rá, hogy korlátolt lehetőségekkel felruházott tanulópálya. Olyan lelkek számára készült, akik már elég értelmesek ahhoz, hogy kipróbálják milyen „szabad akarattal” bírni, de még nem tudják mire is használják ezt az akaratot. Az ember kapott némi hatalmat, némi teremtőképességet, hogy megtapasztalhassa milyen a létezés aktív részesének lenni.

Milyen alkotni, milyen teremteni. Az emberi létforma tanterme arra tanít, milyen olyan létformában élni, ami nemcsak a környezet passzív befogadását teszi lehetővé, hanem a cselekvőképesség megtapasztalását. Az emberi létforma az egyetlen olyan ezen a bolygón, ami tényleges hatóképességgel bír, ami által megtapasztalható mit jelent „létrehozni”. Megalkotni valami olyat ami még „nem volt”, ami még nem létezett.

A keresztény tanítás egyik legnagyobb filozófiai kérdése, hogy lehetséges-e, hogy Isten a „semmiből” teremtette a világot? Létrehozható-e valami a semmiből? Az emberi alkotások a kézzelfogható bizonyítékai ennek a tételnek!

Az ember, gondolatai és értelme által, a semmiből teremt és alkot teljesen új dolgokat. Űrhajók, műholdak, mobiltelefonok nem teremnek a fán. Ezek mind az emberi találékonyság és a teremtő, újító szándék kézzelfogható manifesztumai. Az emberi kreativitás, valóban teremtőképességet jelent. De korántsem jelent korlátlan hatalmat…

Nem véletlen, hogy az ember, jelen értelmi képességei birtokában nem rendelkezik korlátlan teremtőképességgel. Hiányzik még értelméből a kozmikus moralitás, az univerzális erkölcs. Az ember technikai vívmányai által hirtelen jutott olyan életkészségek birtokába, amiket nem képes a „jó” szolgálatába állítani.

Értelmét arra is használja, hogy minél hatékonyabb romboló és gyilkoló-gépeket, büntető és fájdalom-okozó rendszereket alkosson. Mondhatjuk, hogy az emberi teremtőképesség „mérgezett”, elfajult. Az ember nemcsak a jóra hajlik, hanem ott él benne a rosszaság hajlama is.

Ezért nem bír korlátlan hatalommal. Amíg meg nem tanulja, meg nem fejlődi a „jóakarat” alapélményét, amíg nem válik nyilvánvalóvá számára, hogy az ember rendeltetése, hogy csak jót cselekedjen nem léphet tovább, és feljebb a kozmikus hierarchiában.

A Föld bolygó azt a célt szolgálja, hogy az emberek itt tanulják meg mit jelent a jót szolgálni. Mit jelent a jóra törekedni. A valódi cél nem a technikai fejlődés hajszolása, hanem a morális megalapozottság megszerzése: milyen úgy élni, hogy minden cselekedetem a jót és mások fejlődését szolgálja.

Milyen úgy élni, hogy tudom: minden amit teszek, mondok, vagy gondolok mások javára válik. Ez a lecke! Ezt kell emberként megtanulni. Ezért van a Föld, és ezért vagyunk mi még itt, mint emberek. Hogy ezt a leckét megtanulva lépjünk tovább, magasabb csillagvilágok ragyogó udvarába.

Szerző: Tarr Bence László