A mocsarak és ingoványok mesékben és legendákban gazdag misztikus színhelyek otthona. Számos kultúrában felbukkannak, mint az istenek, a rémisztő teremtmények, a bolyongó lelkek, a szellemek búvóhelye, ahol félelmetes természeti jelenségekkel találkozhatunk. A hétköznapi ember nem szívesen merészkedett be, de ha mégis, annak oka volt.
A mezőgazdasági területek kiszélesítése, a mocsarak teljes lecsapolása, felszámolása előtti időkben Európa északnyugati vidékét számos helyen mocsár borította az őskorban és a népvándorlás korában.
A települések kialakítása során igyekeztek kikerülni az ember által lakhatatlan területeket, és tabuként kezelni az olyan veszélyekkel teli lápokat, mocsarakat, amelyeket csak bűnözők és számkivetettek ismertek. Ez volt a boszorkányok és varázslók titkos lakhelye, mivel itt közelebb érezték magukat a szellemvilághoz és a természetfeletti erőkhöz.
A titokzatos tündérlámpás
Az egész világon ismerik a lidércfényt, mint titokzatos kísértetfényt vagy szellemfényt, más néven tündérlámpást, az eredetileg a mocsarak felszínén látható jelenséget, amelyet a tőzeglápból felszabaduló metángázok öngyulladása okoz.
Egyes néphiedelem szerint azonban ezek a fények nemcsak a víz felszínén bukkanhatnak elő, hanem a levegőben cikázhatnak, fénylő parázsként lebeghetnek, csilloghatnak, és az ingoványos talaj felé csalogatva vesztét okozza annak az óvatlan embernek, aki megpróbálja megközelíteni, vagy elérni.
Van olyan história, ahol az ördög lámpásaként szerepel, mint a will-o’-the-wisp vagy jack-o’-lantern kifejezésben, amely arra a mesére utal, amelyben egy Will vagy Jack nevű rosszindulatú kovács bolyongó lelke, halála után egy lámpást kapott a gonosz szellemtől, amivel utazókat csalt el a mocsár mélyére.
Egy másik ír mesében a Részeg Jack üzletet köt az ördöggel, hogy eladja neki a lelkét, ha rendezi tartozásait. Amikor elérkezik a tartozás lerovásának ideje, Jack ráveszi az ördögöt, hogy másszon fel egy fára, majd a fa kérgébe egy keresztet vés, így az ördög a fán reked. Amikor Jack halála elérkezik, se a mennyországba, se a pokolba nem kap bebocsájtást. Helyette az ördög egy lángot ad neki a pokol tüzéből, amellyel örökké bolyonghat a lelkek sötétjében, a menny és pokol közti senkiföldjén.
Az éjjeli sötétségben imbolygó fényeket tehát szellemekkel, elveszett lelkekkel hozzák összefüggésbe, így a túlvilági lényekkel való találkozásra alkalmas helyszínként, a mesékben és a népi hiedelmekben szívesen kötik a lápos, mocsaras vidékeket boszorkány- és varázslótanyákhoz. Samuel Taylor Coleridge Ének a vén tengerészről című költeményében például a lidércfényt a boszorkány olajmécsesének nevezi, witch’s oil-nak. Wass Albert a Se szentek, se hősök című írása szerint pedig a lidérc női alakot ölt, akit a halász csónakjával követ, majd egy reggel már csak a halász csónakját találják meg, és egy női hajszálat.
A mocsár misztikus világához hozzátartozik még számtalan különös, természetfeletti lény, szörny. A walesi folklór szerint a lidércfényt parányi méretű koboldok tartják tenyerükben. Amikor a vándor követni kezdi a fényt, a kobold a sötétben hirtelen kioltja, sorsára hagyva az elveszett utazót. Ennek a történetnek kellemesebb ír változata, amikor kincshez vezeti a vándort a kis kobold.
Az istenekhez vezető hidak
Bizonyára hallottunk már más egyéb mocsári lényről is a mesékben és hiedelmekben, melyek azt bizonyítják, hogy az ember számára az ingoványos, mocsaras terület félelmet keltő, veszélyes hely, az ördög, a szellemek és démonok lakhelye, melyet érdemes elkerülni, hacsak nem pont velük akar találkozni az ember.
Márpedig az emberi kíváncsiság és a birtoklási vágy oda vezetett, hogy a mocsárhoz fahidat építettek. Szászországban, amely mocsárban igen gazdag terület, közel 350 ilyen fakonstrukciót találtak a régészek az őskor különböző szakaszaiból. Ilyen például az egyik legrégibb fahíd a campemoor-i mocsáron át a Kr.e. 5. évezredből.
Ezeknek a fahidaknak különleges jelentést tulajdonítottak, úgymond az istenekhez vezető „hidak” szerepét töltötték be. Ezek mentén több mint ezer holtest és csontváz, valamint számos ismeretlen rendeltetésű, kultikus tárgy került felszínre Északnyugat-Európa egykori mocsárterületeiről, melyek azt bizonyítják, hogy nemcsak a földterületek hasznosítására, vagy átutazásra, hanem szertartások elvégzésére is szolgáltak ezek a helyek.
A németországi Wittemoor-nál például 1965-ben találtak két tölgyfa szobrot, dendrokronológiai kutatások szerint a Kr.e. 135 körüli időszakból, melyek férfi és női testet szimbolizálnak. Az egyik 105 cm, a másik 90 cm magas, és 3-5 cm szélesek. Mindkét szobor a 3 km-es mocsáron át vezető híd két oldalán helyezkedett el, mintegy jelezve a fakonstrukció szélét. Feltételezések szerint utazók felajánlásaként állhattak itt, hogy isteneik kegyeit elnyerjék biztonságos utazásaikhoz.
Milyen tárgyakat találtak még a mocsárban?
Fegyvereket, katonai felszereléseket, használati tárgyakat, fésűket, edényeket, fa kerekeket, ékszereket, medálokat, nyakláncokat, amuletteket, érmeket. Minden korszakból a legjellemzőbb tárgyakat, ráadásul volt, hogy nagyobb mennyiségben, amely azt bizonyítja, hogy áldozati szertartások emlékei lehettek, felajánlások isteneiknek, szellemeiknek, hogy elnyerjék támogatásukat, megbocsájtást nyerjenek, vagy kiengeszteljék őket.
A Kr.e. 15. századból ráadásul egy korai templomot is találtak a holland Barger-Oosterveld melletti mocsárból. A 8 db 2 m magas tartó oszlopra 4 gerendát fektettek, melyet 4 m átmérőjű kőgyűrűvel vettek körül. Az építményen belül további 4 cölöpöt helyeztek el, mintegy platformként, melyre valószínűleg felajánlásaikat helyezték. A gerendák végeinek kiképzése szarvasagancsra emlékeztetnek, melyek köztudottan szertartások szimbólumai.
Kiemelnék még két érdekes mocsárleletet a Kr.e. 10-7. századból, Észak-Írországból. A két bronzból készült szarv alakú tárgy lyukkal a két végén és a hajlatában egyértelműen a legkorábbi fúvós hangszer példája, amelyet feltehetően rituális tevékenység közben használtak.
Végül elérkeztünk a legértékesebb áldozathoz, az emberhez
Az itt talált áldozatok vizsgálata kimutatta, hogy meggyilkolásuk nem volt öncélú szórakozás. Noha Tacitus római költő megírta, hogy a barbárok például mocsárba fojtották a gyávákat, dezertőröket, árulókat, házasságtörőket, mégis több jel arra mutat, hogy az embereket szertartásszerűen áldozták fel isteneik számára. Most csak egyetlen példát emelnék ki.
Ha a hollandi Assen városkába vet az élet, ne felejtsd el felkeresni a Drents Múzeum régészeti kiállítását, és megnézni a 2000 éve élt yde-i 16 éves lány múmiáját és rekonstruált arcát, akinek holtteste az Assen város melletti mocsárból került elő.
A 140 cm magas, vörösesszőke hajú lány holttestének vizsgálata arra utal, hogy mozgássérült volt, nem tudott egyenesen állni, szaladni, lábcsontjai deformáltak voltak, ezért valószínűleg kiközösíthették, megbélyegzettnek tarthatták. Halálát fulladás, a nyakára tekert öv okozta, de a kulcscsontsérülése és a félig leborotvált haja mindenképpen rituális gyilkosságra utalnak.
A mocsarak felszámolása a mocsárhoz fűződő hiedelmek és történetek elhalásával járt együtt, a szellemek pedig beköltöztek a városba, ahol élünk.
Felhasznált irodalom: T. Vilsteren, M. A. és J. R. Beuker, The Mysterious Bog People.
Tézer Zita / noiportal.hu