Az amnézia nemcsak a fiktív történetekben, de a valóságban is nagy felfordulást tud okozni. Bár manapság már sokat tudunk az emlékezetkiesés különböző fajtáiról, a régen történt esetek kapcsán gyakran csak találgatni tudnak a kutatók is. Következzen hét rejtélyes emlékezetkiesés a történelemből, amelyekre máig nincs biztos magyarázat.
A férfi, akinek balsorsa megalapozta a modern emlékezetkutatást
A neurológia történetének egyik leghíresebb esete kétségtelenül Henry Molaison nevéhez kapcsolódik. Az orvosi feljegyzésekben csak „H. M. páciens” névem emlegetett Molaison epilepsziában szenvedett, ezért 1953-ban vállalta, hogy aláveti magát egy kísérleti eljárásnak.
A műtét elérte kitűzött célját és Molaison élete hátrelévő részében már tudta kontrollálni rohamait. Ugyanakkor egy nem várt „mellékhatás” is jelentkezett. Az akkor 27 éves férfi a műtétet követően elkezdett minden elfelejteni, szinte rögtön azután, hogy az adott esemény megtörtént.
A neurológusok fél évszázadon keresztül tanulmányozták Molaison rendkívüli állapotát, egészen a páciens 2008-ban bekövetkezett haláláig. Vizsgálataik lényegében lefektették a modern emlékezetkutatás alapjait és felismerték a halántéklebeny kiemelt szerepét az emlékezés folyamatában.
Agatha Christie elveszett 11 napja
A népszerű detektívregények szerzője, Agatha Christie 1926-ban saját maga vált egy rejtély főszereplőjévé, amikor váratlanul eltűnt. Az írónőt 11 nappal később találták csak meg, 320 km-re attól a helytől, ahol korábban az elhagyatott autóját találták.
Saját elmondása szerint semmire nem emlékezett az eltelt 11 napból. Férje, Archibald a következőket nyilatkozta egy interjúban:
„Teljes emlékezetkiesést szenvedett és azt hiszem, hogy azt sem tudja, hogy ő maga kicsoda. Nem ismer meg engem, és azt sem tudja, hogy hol van.”
Későbbi elméletek szerint Agatha Christie pszichogén amnéziában szenvedhetett, amelyet valamilyen érzelmi stressz vagy trauma szokott kiváltani. Más elképzelések szerint azonban csak színlelte az egészet, és ezzel akart bosszút állni az őt megcsaló férjén.
A lelkész, aki hónapokig egy másik személy volt
Ansel Bourne egy Rhode Island államban élő lelkész volt egészen 1887 márciusáig, amikor is Pennsylvania államban arra ébredt, hogy fogalma sincs arról, hogy hogyan került oda és mi történt vele az elmúlt hónapokban. Mint kiderült, Bourne már január óta A. J. Brown néven élt azon a környéken.
Kutatók szerint ez lehet az első dokumentált esete annak, amit ma disszociatív amnézia néven ismerünk, amikor is az emlékezetkiesésben szenvedő személy teljesen normálisan éli életét, „pusztán” az identitását veszti el.
A brit, akinek minden reggel újrakezdődik az élete
2005-ben egy rutinbevatakozásnak számító gyökérkezelést követően, egy akkor 38 éves brit férfi – akit a róla szóló tudósításokban csak „W. O” néven említenek – egészen különös állapotba került. A műtét óta minden reggel azzal a tudattal ébred, hogy a 2005-ös gyökérkezelését követő napon van, és semmire nem emlékszik a korábban eltelt napokról – és most már évekről.
Mivel a W. O. agyán végzett vizsgálatok semmiféle rendellenességet nem mutattak ki, az orvosok azt feltételezték, hogy egy trauma hatására kialakult pszichogén amnéziáról lehet szó, de nem tudunk semmi olyan traumáról, amely a kezelését megelőzően érte volna a férfit. A legújabb elemzések szerint a férfi esetében nem az emlékek rögzítése az, ami hiányzik, hanem az ezek tárolására való képesség.
Az ismeretlen katona, akit 300 család akart magának
1918-ban egy férfit találtak Lyon városának vasútállomásán, aki semmire nem emlékezett arról, hogy ki ő és hogyan került oda. Gyorsan kiderült, hogy a férfi egyike annak a 65, súlyosan traumatizált francia katonának, akiket német hadifogságból engedtek ki a háború végén. Ugyanakkor nem rendelkezett semmiféle igazolvánnyal, így képtelenség volt ennél pontosabban megállapítani a személyazonosságát.
Zavaros kiejtése alapján nevét Anthelme Manginnak gondolták és a következő években egyik intézetből a másikba küldték, miközben fényképét az újságokban köröztették, hátha felismeri valaki.
A terv azonban nem jött be, ugyanis nemcsak egy valaki, hanem rögtön 300 különböző család jelentkezett a katona hozzátartozójaként, amit már a férfit felügyelő orvosok is csak a szeretteiket gyászoló franciák vágyvezérelt gondolkodásának tudtak be.
Végül csak 1930-ban sikerült ténylegesen azonosítani a katonát, akiről kiderült, hogy valódi neve Octave Monjoin. A háború során szerzett traumát azonban sajnos sohasem sikerült kihevernie és az emlékezete sem tért vissza.
Ha nincs professzor, jó lesz a nyomdász is
1927-ben egy fényképes felhívás jelent meg egy olasz újságban, amely egy azonosítatlan férfiról számolt be, aki teljes emlékezetkiesést szenvedett és éppen egy torinói elmegyógyintézetben gondozták.
Hasonlóan Monjoin esetéhez ezúttal is arra kérték az olvasókat, hogy jelentkezzen, aki felismeri a képen látható férfit. Minthogy ekkor már hosszú évek teltek el az első világháború óta, Olaszországban nem özönlöttek úgy a szeretteiket „bármi áron” visszakapni vágyó jelentkezők, mint 1918-ban Franciaországban.
Végül azonban jelentkeztek az 1916-ban, egy ütközetben eltűnt Bruno Canella nevű professzor rokonai, akik azt állították, hogy a képen látható férfi valójában Canella.
Az amnéziában szenvedő férfit „haza” is költöztették, felesége pedig minden szokatlan vonását az emlékezetkiesés rovására írta.
Később azonban kiderült, hogy a férfi valójában egy Mario Bruneri nevű nyomdász volt, aki későbbi elméletek szerint csak színlelte az egész amnéziát, hogy így meneküljön meg azt őt rablás miatt köröző rendőrök elől.
Jó ha van nálad egy napló, amikor kiesik a fél életed
Naomi Jacobs, egy akkor 32 éves, egyedülálló édesanya 2008-ban egy reggel arra ébredt, hogy 1992 van és ő maga 15 éves. Nem emlékezett semmire az azóta eltelt életéből, nem volt ismerős számára saját lakása, sőt, még a 10 éves kisfiát sem ismerte fel. Pontosan emlékezett ugyanakkor telefonszámokra és még autót vezetni sem felejtett el.
Jacobs nagy szerencséje, hogy részletes naplókat vezetett egész életében, így saját feljegyzései alapján újra össze tudta szedegetni elfelejtett életének darabjait, amelyek között számos pszichotikus, erőszakos és droghasználatról szóló jelenetet is talált. Emlékei végül fokozatosan, 8 hét alatt tértek vissza teljesen. Az ekkor szerzett élményeit pedig egy könyvben örökítette meg.
forrás: Múlt-kor
