Ezotéria

Karma: az igazság okkult törvénye

Szerző képe

Rejtélyek Szigete

A karma napjaink talán legnépszerűbb és legtitokzatosabb szava. Egyre többen használják, miközben nincsenek tisztában a jelentésével. Illetve azért annyit tudnak, hogy múltbeli kapcsolatokról, tartozásokról van szó, amelyek befolyásolják a jelen életünket és a jövőnket.

A buddhisták szerint az élet örök és elpusztíthatatlan, a lélek pedig halhatatlan. Vagyis a lélek a halál után újraszületik, és életről életre, évszázadról évszázadra „vándorolva” hol női, hol férfitestben különböző sorsokat él meg.

Az előző életeinkben létrejött kapcsolataink pedig ebben az életünkben is találkozásokat hozhatnak létre, és olykor úgy érezzük, mintha kísértenének bennünket.

A tibeti tanítások szerint mindenkivel, akivel korábbi életünkben kapcsolatban álltunk, a jelenben is dolgunk lesz. Például a nagyon közeli kapcsolataink – mint amilyenek a vér szerinti viszonyok – azt mutatják, hogy az előző életünkben is hasonlóan szoros kötelékben éltünk.

A karmakutatások eredménye szerint például előfordul, hogy aki az előző életünkben a szeretőnk volt, az most gyakran a férjünk, a következő születéskor pedig az apánk lesz.

– A karmikus kapcsolatok kiderítése bonyolult dolog – mondja Vida György parapszichológus, karmakutató és elemző.

– Nagyon sok tesztelésnek kell alávetnünk valakit, mire kiderül, hogy ezek a múltba nyúló kötelékek milyen korban kezdődtek, ki milyen szerepet játszott a másik életében, a viszony hogyan ért véget, és hogy a jelen életben milyen karmikus feladatokat kell megoldani.

Karmikus szerelem

Mint ahogy mondani szokták, meglátni és megszeretni egyetlen pillanat műve volt. A férfi amint megpillantotta a nőt, nyomban lángra gyúlt. Az érzelmei viszonzásra találtak, de a nő mégis tele volt félelemmel, nem hitt a férfinak, és mielőtt komolyra fordult a kapcsolat, visszakozott, szakítani akart.

karma

A vizsgálatok során aztán kiderült, hogy kapcsolatuk valamikor az 1200-as évek Franciaországában kezdődött. A férfi szerzetesként élte nyugodt életét egy kolostorban, és az egyik napfényes délután gyógynövényért indult a közeli erdőbe.

Útközben meglátott egy lányt, és a találkozás olyan mélyen felkavarta, hogy hiába fogadott cölibátust, nem tudott ellenállni a varázslatnak.

Az éjszaka titokzatos sötétjében találkozgattak, és a férfit egyre jobban gyötörte a bűntudat először a szüzességi fogadalom megszegése miatt, majd amiatt, hogy az imádott nőnek is fájdalmat okoz, mert nem vállalta őt akkor sem, amikor szerelmük gyümölcsét, a gyermeküket várta.

Az 1980-as évek elején a két lélek újraszületett, és találkozott a jelenben, hogy a férfi rendezhesse a nővel szembeni, előző életekből származó tartozását: a feltétel nélküli szeretetet, az önfeláldozást, a család egységének megteremtését, és hogy pótolja azt az időt, amit a nőnek nélküle kellett töltenie.

Ám amikor találkoztak, a nő lelke legmélyéből feltörtek a múltbeli érzések, amelyek a férfival szemben óvatossá tették: nem hitt és nem bízott benne. A karmaelemzésen fény derült a problémára, a karmakutató segítségével feldolgozták és megoldották a problémát.

A férfi feleségül vette a nőt, létrehoztak egy vállalkozást, amit az asszonnyal közösen visznek. Ugyanazon a helyen, ugyanazt a feladatot látják el, így a nő most megkapja mindazt, amit a korábbi életében nélkülöznie kellett: a férfi társaságát és figyelmét a nap huszonnégy órájában.

Karmikus betegségek

Nemcsak szerelmi vagy emberi kapcsolataink lehetnek karmikusak, és nyúlhatnak vissza a gyökerei évszázadokkal korábbra, hanem a cselekedeteink is. Hiszen a karma törvénye szerint egyetlen tett, szó vagy érzés sem marad következmény nélkül. Amit tettünk, azért egyszer fizetnünk kell.

Például betegség-karma esetén a kutatók a szerveket, a cselekedeteket és a bajokat párosították, és azt mondják, mindenkinek az a szerve betegszik meg, illetve ott kell elviselnie fájdalmat, amellyel vétett. A tűzzel kapcsolatos balesetekről, az égési sérülésekről úgy tartják, hogy aki elszenvedi, valaha a középkorban részese volt a máglyahalálba küldöttek szenvedésének.

Azt vallják, hogy aki előző életében nem segített, de megtehette volna, annál az izmok, az inak sorvadása okozhat fájdalmat, vagy ha segíteni akart, de nem találta meg a módját, az a következő életében balkezes lesz. A gerinc- és szívbetegségekről úgy vélekednek, hogy a korábbi életben elkövetett könyörtelenség, hajthatatlanság mostani fizetsége. A fejfájás, a migrén pedig a rágalom, a szóbeli kíméletlenség gyümölcse.

Bella Virág terapeuta szerint a veleszületett betegségek esetén nemcsak az előző életben elkövetett bűnök miatti számlakiegyenlítésről van szó, hanem a beteg testbe „érkező” lélek ritkábban inkarnálódik, születik a földi létbe, ezért egyetlen életben többféle tapasztalatot akar átélni. Ezért vállalja a fájdalmakat, a szenvedést, a kényelmetlenséget.

A terapeuta több olyan regressziós hipnózist végzett – amikor speciális transztechnikával a lélek elhagyja a testet, és elmerül korábbi életébe –, amelyek során kiderült például, hogy az egykori kegyetlen várúrnak súlyos mozgáskorlátozottság lett a karmája, hogy ily módon élje át a tehetetlenséget, a kiszolgáltatottságot.

A reinkarnációban és a karmában kételkedők ellenvetésként rendszerint azt a kérdést teszik fel, hogy miért nem emlékszünk semmire előző életeinkből?

Az ezoterikusok szerint az első négy évben a lélek még emlékszik a múltjára, amikor a kisgyerek csodás tájakról, állatokról mesél, vagy hihetetlen történeteket ad elő, akkor sokszor régi inkarnációira emlékezik. Aztán ezek az emlékek egyre halványodnak, és hétéves kor után kitörlődnek.

Mindezt ajándéknak is tekinthetjük, hiszen ha belegondolunk, hogy a jelenben átélt fájdalmak milyen szomorúsággal töltenek el, amikor eszünkbe jutnak, akkor jobb, ha elfelejtjük előző életünket.

Persze az emlékek, az előző életek nyomai felnőttkorban is előtörhetnek, például az érzéseinkben, amikor valakit azonnal szimpatikusnak találunk, vagy ki nem állhatjuk.

A következő életre halasztott megbocsátás

Bellus az egyik nagyvállalatnál titkárnőként dolgozott, amikor egy szép napon kilépve irodája ajtaján ismeretlen férfit pillantott meg. A látványtól szinte minden szőrszála az égnek állt, és az utálat émelyítő érzése fogta el.

A férfit felvették a vállalathoz, és Bellus egyik főnöke lett. Udvarias, kedves, előzékeny és tisztelettudató magatartást tanúsított iránta, ám a nő érzései semmit sem változtak. Sőt a viszolygástól a legrosszabb tulajdonságai kerültek felszínre, és egyre elviselhetetlenebb lett.

A helyzetre a magyarázatot a reinkarnációs terápia adta meg: Bellus amint megpillantotta a férfit, tudatalattijából előkúsztak előző életének emlékei, amelyekből aztán kiderült, hogy az 1600-as évek végén cselédlányként élt egy magyarországi kastélyban, ahol a főurak a kedvüket töltötték rajta, szórakoztak vele.

A nő mindent megtett az életben maradásért, és szó nélkül tűrte az urak játékát, de azt már nem, hogy egy másik cseléd megerőszakolja. Az intézőhöz ment panaszra, aki pimasznak nevezte, és az ostorával megütötte.

Ez az intéző volt a mostani életükben az ellenszenves főnök, és a két lélek most azért találkozott, hogy a férfi lerója a nővel szembeni adósságát. A nő pedig gyakorolja a megbocsátást, de a lelke mélyéből feltörő rossz érzések erősebbek voltak és ezt lehetetlenné tették.

A reinkarnációs terápia félsikert hozott, mert a nő felismerte ugyan a karmát és sokat dolgozott azon, hogy legyőzze a férfi iránti ellenszenvét, de fél év után úgy döntött, inkább állást változtat.

A jó cselekedet jutalma

Ahogy a rossz cselekedetek, úgy a jótettek sem maradnak következmény nélkül. De nem az alamizsna vagy a szánalomból végzett cselekedet a jótett, hanem az őszintén, teljes szívvel, önzetlenül hozott áldozat, szolgálat, gondoskodás, amiért a sors megjutalmaz és felemel.

Mert a karma szerint mindenki azt kapja vissza, amit ad: aki szeret, azt szeretni fogják, aki mosolyog, arra visszamosolyognak, de aki hazudik, annak hazudni fognak, és aki mindig csak panaszkodik, az örökké csak sirámokat hallhat.

A karmáról úgy tartják, hogy az igazság okkult törvénye, mert minden, amit tettünk, egyszer bumerángként visszatér hozzánk, és a lélek így elnyerheti az igazságot.

forrás: astronet

karma reinkarnáció
Legújabb cikkek

You cannot copy content of this page

Send this to a friend