Dr. Raymond Avery Moody amerikai tudós és kutató, a filozófia és az orvostudomány doktora, az ezerkilencszázhetvenes évek elején egy olyan korszakos felfedezésre jutott, ami nagyban átformálta a halállal és a túlvilág-felfogásokkal kapcsolatos modern szemléletet.
Elsőképp a klinikai halálból visszatértek sokban egybevágó tapasztalatait összegezve, megalkotta a halálközeli élmény (HKÉ) fogalmát.
Az 1975-ben kiadott „Élet az élet után” című, nagy vihart kavart könyvével a szakmai és a laikus köztudatba is bekerült az a sokat vitatott feltevés, hogy az élet – vagy legalábbis az életfunkciók – megszűnésével a tudat nem oltódik ki, sőt, soha nem látott módon észlelhetünk gondolatokat, megváltozott időt és teret.
Moody megfigyelései szerint – amit először százötven esetből vont le – a klinikai halált átélők jelentős része hasonló élményeket él meg, jóllehet ezek a mai természettudományos nézetek szerint alapvetően vonatkoztathatatlanok.
Ezek az élmények, vagyis a HKÉ elemei, stációi, jellemzően a következők. Amikor valakinek például a műtőasztalon leállnak a testi működései (a klinikai halál állapotába kerül), hirtelen arra döbben rá, hogy a testét elhagyva kívülről látja magát és a környezetét, érzi és érti a körülötte lévők gondolatát, majd rájön arra, hogy őt viszont nem észlelik.
Ráébred arra is, hogy új állapotában akadálytalanul kelhet át a szilárd tárgyakon és a falakon, sőt gondolatai által vezérelve, bárhol ott találhatja magát. Különös zajok között valamiféle alagúton kel át, majd egy, egyre erősödő fényt észlel, ami kitölti a tudatát. Ezt a fényt személyes lényként látja, aki szeretetet és biztonságot árasztva szembesíti élete eseményeivel.
A múltat ezután – emberi szavakkal kifejezhetetlen módon – egyidejűleg tekinti át, felfedezve azt a tanulságot, hogy az életben a szeretet és a tanulás a legnagyobb cél. Ezt követően egy túlvilági síkon találja magát, ahol korábban elhunyt rokonaival találkozik, majd végül eljut egy szimbolikus határhoz, amikor valami, vagy valaki közli vele, hogy még nem jött el az ő ideje, az életben még dolga van.
A leírtak általános értelműek, van úgy, hogy valaki csak az egyik vagy a másik részét éli meg, ám önmagában például a testelhagyás jelensége is világképformáló tény, főképp, hogy ilyenkor a HKÉ átélői olyan dolgokról számolnak be, ami utólag egyértelműen igazolható.
Moody első könyvének megjelenése után, számtalan szkeptikus kritika látott napvilágot, nehezen védhető ellenvetésekkel.
Sok kritikusából azonban, később éppen a HKÉ legjobb és legjózanabb szakemberei kerültek ki, ilyen például Kenneth Ring és Michael Sabom, akik Moodyt idővel csak megerősíteni tudták.
Moody mérföldköves munkássága máig folytatódik, újabb és újabb felfedezésekkel gazdagítva a rejtélyes fizikájú emberi tudatműködések sajátos tudományát.
Számos újabb könyvének és publikációjának megjelenése után egy teljesen új jelenségre is felhívta a figyelmet, amit ő empatikus halálközeli élménynek nevez.
Ez a megfigyelés azt sugallja, hogy a haldoklók környezetében lévők is a HKÉ-hez hasonló élményeket élhetnek meg, ami a telepátiának és a halál különös misztériumának új dimenzióit sejteti.
Moody egyik legnagyobb érdeme talán mégis az, hogy a szélsőségek között képes volt megőrizni nemcsak a józanságát, de a humorra való nyitottságát is, ami ebben a szakmában tanító és példamutató.