Szerző: Dr. Courtney Brown
A kényes kutatási téma és a katonai távolbalátás-képzés részleteinek titkos jellege miatt úgy döntöttem, nem árulom el a távolbalátás-oktatóm nevét.
Lehet, hogy egyszer majd ő maga kívánja nyilvánosságra hozni, hogy tanított engem, és ő volt az irányítóm a kísérletek során. Tőle függ, hogy él-e ezzel a lehetőséggel.
A leendő távolbalátás-oktatómmal (a katonai távolbalátó egység egykori tagjával) egy országos konferencián találkoztam. Hosszan elbeszélgettünk, odaadtam neki a névjegykártyámat, és nagyon kértem, tegye lehetővé, hogy távolbalátást tanulhassak nála.
Azt mondta, a közeljövőben semmi esélye egy ilyen tanfolyamnak. Tájékoztatott, hogy a képzés még mindig az Ingo Swann által katonai célokra kifejlesztett tanfolyamokkal együtt folyik, és túl sokba kerül időben, pénzben, emberi erőforrások tekintetében. Nagyon kevés az oktató, senkit sem tudnak nélkülözni.
Egy teljes napig vettem részt azon a konferencián, illetve még a másnapi ebédet is ott költöttem el. Feleségem akkoriban terhes volt, és úgy gondoltam, jobb ha nem árulom el neki, hogy földönkívüliek és UFO-k iránt érdeklődő szakemberekkel fogok találkozni.
Nem akartam zavart kelteni benne. Azt mondtam neki, hogy egy kutatási témába vágó összejövetelről van szó.
Miután hazaértem az ebédről, feleségemet otthon találtam, meglehetősen zaklatott állapotban. Tudni akarta, mivel töltöttem az időmet. Majd elmondta, hogy amíg ebédelni voltam, látogatója érkezett.
Ösztönösen megérezte, hogy a látogató az én tevékenységem kapcsán kereste fel. Elmesélte, hogy a ház mögötti kertben üldögélt a padon, amikor egy lény jelenlétét érezte meg a háta mögött.
Feleségem szidha és transzcendentális meditációt oktat, úgyhogy tudtam, kifinomult érzékszervekkel rendelkezik. Csak álltam, és rémülten hallgattam.
Azzal folytatta, hogy a lény megpróbálta elaltatni, hogy jobban szemügyre vehesse. Feleségem érezte, hogy a lény érdeklődik a terhessége iránt, ami őrá kellemetlenül hatott.
Megpróbált ellenállni az alváskényszernek, és a lény felé fordult. Akkor a lény jól látható módon a feleségem elé lépett, aztán egy közeli fa mögé menekülve eltűnt.
A lény leírása egy szürkére vallott. Korábban sohasem beszéltem a páromnak erről a témáról.
Először az ötlött fel bennem, hogy talán vannak olyan földönkívüliek, akik képesek kihallgatni az emberek közötti beszélgetéseket.
Nem tudtam másra gondolni, minthogy valaki végighallgatta a konferencián folytatott párbeszédeimet, amikor is azt ecsetelgettem, hogy mennyire szeretnék többet tudni a földönkívüliekről, sőt szándékomban áll könyvet írni a civilizációjukról.
Emiatt nyilván alaposabb vizsgálatnak akartak alávetni a földönkívüliek. Ekkor mindent elmeséltem a találkozókról a feleségemnek.
Körülbelül 15 hónap elteltével Ann Arborban (Michigan államban) meditáltam az új lakásomban. Nyaranta rendszerint Michiganbe megyek nem lineáris matematikát oktatni nemzetközileg verbuválódott társadalomtudósoknak.
Reggeli meditációm során határozottan az az érzésem támadt, hogy a meditáció után meg kell hallgatnom az egyik hangszalagot, amit a Monroe Intézettől kaptam. Az volt a benyomásom, hogy a szalag a Focus 12 használatára épül, ami tapasztalatom szerint különösen alkalmas telepatikus kommunikáció folytatására, úgy, hogy az ember közben nem távolodik el a földi valóságtól sem. (Nem úgy, mint a Focus 21 esetében, amikor a tudat szinte teljes egészében átsiklik a transzcendens világba.)
Amint befejeztem a meditációt, átmentem a hálószobába, és óvatosan (nem akartam felébreszteni alvó feleségemet) elővettem a szalagot, majd visszatértem a nappaliba. Betettem a szalagot a hordozható lejátszóba, felraktam a fejhallgatót, lenyomtam az indítógombot, lazán hátradőltem és belemerültem az anyag hallgatásába.
Amint véget ért a bevezető szöveg, a tudatomban egy sugárzó lény képe jelent meg. Hímnemű volt, fehér köntöst viselt. Üzenetet hozott számomra, azt mondta, elérkezett az idő arra, hogy kapcsolatba lépjek a távolbalátás-oktatóval, akivel korábban a konferencián találkoztam.
Meg kell tanulnom a távolbalátást. nyomatékosította, hogy most kell cselekednem. Lejárt a szalag, és azon kezdtem gondolkodni, mire véljem mindezt.
Tanítás után az irodámba mentem, és elhatároztam, felhívom a távolbalátó-oktatót, akivel igencsak régen találkoztam. Korábban már többször próbáltam beszélni vele, de sohasem sikerült közvetlenül elérnem, mindig az üzenetrögzítő válaszolt. Mondta is, hogy ritkán tartózkodik ott.
Ráadásul nem volt meg a telefonszáma az új lakhelyén, azt sem tudtam, elköltözött-e egyáltalán. Nem volt más választásom, felhívtam a tudakozót. Meglepődve tapasztaltam, hogy a száma szerepel a nyilvántartásban. Feltárcsáztam, meghagytam a számomat az üzenetrögzítőn, majd megkezdtem a felkészülést a másnapi órákra.
Hamarosan visszahívott. Mondtam, mennyire örülök, hogy beszélhetek vele, és megkérdeztem, lenne-e némi esélyem a távolbalátás technikájának elsajátítására. Elárultam neki, hogy könyvet szeretnék írni a földönkívüli-jelenségről, és a távolbalátásra, mint adatgyűjtő eszközre lenne szükségem.
Legnagyobb meglepetésemre közölte, hogy épp most véglegesítette a távolbalátás-oktatóprogramot, és már biztos, hogy egy hétnapos, napi hat órás kurzus keretében alapismeretekre oktathatja a résztvevőket. Lehetőség van arra, hogy én legyek a második hallgatója a körülbelül másfél hónap múlva induló tanfolyamon.
Beszélt a költségekről és közölte, hogy valószínűleg ő lesz az oktatóm. Örültem neki, mivel szimpatikusnak találtam. Kértem, vegyen fel a listára, és megbeszéltem a fizetés részleteit.
Miután letettem a kagylót, rögtön eszembe jutott a sugárzó lény, aki reggel a Monroe-szalag révén telepatikusan érintkezésbe lépett velem. Éreztem, hogy ezzel még nincs vége a meglepetéseknek, jobb is, ha hozzászokom az új szituációhoz.
Jobban nem is lehetett volna időzíteni a tanfolyamot. A képzés előtti hetekben részt vehettem a Monroe Intézet egyhetes intenzív Kapuutazás programján, és azon a nyáron elvégeztem az intézet „A kapu megtapasztalása” (Gateway Experience) nevű tanfolyamát is.
Az otthoni tanulás idejére a hallgatók többek közt azokat a szalagokat is megkapják, amiket az egyhetes bentlakásos kurzus során használnak. Azon a nyáron sok időt töltöttem el a Focus 12 szalagok tanulmányozásával. Az otthon végzett tanfolyam elmélyítette az egyhetes bentlakásos kurzus során szerzett tapasztalataimat. A Monroe Intézettől tanultak felkészítettek a távolbalátás tanfolyamra.
Az oktatás egyszerű körülmények között folyt. Az oktatóhelyiségben a szürke szín uralkodott, ahogy a kiképzésnek helyt adó épületre is ez volt jellemző. A tanfolyam résztvevőjének közelében ugyanis nem lehetett élénk szín. A kiképző semleges, tompa színű ruhát viselt, nehogy serkentőleg hasson a képzeletemre, ami az adatok torzulását vonhatja maga után.
Elvárták, hogy kipihenten és ne üres gyomorral érkezzem a foglalkozásokra. A távolbalátás a vegetatív idegrendszer bizonyos részeit alaposan megterheli. Bármilyen negatív hatás (például éhségérzet) az adatok minőségének romlását eredményezheti.
Trénerem rendkívül türelmes ember volt. Nagyon fontos, hogy bizalom alakuljon ki a hallgatóban a kísérlet során nyert adatokkal kapcsolatban, mert csak így tudja pontosan visszaadni őket anélkül, hogy kétkedésre hajlamos értelme megváltoztatná vagy kiküszöbölné az új ismereteket.
Emiatt aztán nagyon hálás voltam az oktatómnak azért a törődésért, amelyet a kiképzés első, érzékeny napjaiban tőle kaptam.
A cikk Dr. Courtney Brown, Cosmic Voyage (Kozmikus utazás) című munkája alapján készült.
