Először is nem létezik olyasmi, hogy halál. A halál egy illúzió. Mindig valaki más hal meg; te magad soha.
Ez annyit jelent, hogy a halált mindig kívülről látod; a kívülálló nézőpontjából. Akik felfedezték belső világukat, egyhangúlag egyetértenek abban, hogy halál nem létezik.
Hiszen nem tudod, mi alkotja a tudatodat; nem a légzés, nem a szívverés és nem is a vérkeringés. Tehát amikor az orvos halottnak nyilvánít valakit, az egy kívülálló következtetése; az orvos mindössze annyit mond: „Ez az ember nem lélegzik, leállt a pulzusa, a szíve nem ver többé.”
Ám e három dolog vajon egyenértékű a halállal? Szó sincs róla.
A tudat nem azonos a testeddel, sem az elméddel, sem a szíveddel. Tehát amikor valaki meghal, csak számodra halott, a saját nézőpontjából azonban nem.
A saját nézőpontjából egyszerűen más szálláshelyet választ, talán jobb hajlékba költözik. Ám mivel a régi hajlékát elhagyta, te pedig ott keresed őt, és persze nem leled meg, azt a következtetést vonod le, hogy a szegény fickó halott.
Holott mindössze annyit kellene mondanod: „A szegény fickónak végre sikerül elmenekülnie. Mármost hogy hová ment, azt nem tudhatjuk.”
Ami azt illeti, az orvostudomány túllépi a saját határait, amikor halottnak nyilvánít valakit. Az orvostudománynak ehhez egyelőre nincs joga, hiszen még nem tudta definiálni a halál mibenlétét.
Egyszerűen annyit állapíthat meg, hogy „ez az ember megszűnt lélegezni, és a pulzusa sem működik”. A megfigyelt jelenségek túlértékelésével egyenlő mindebből arra a következtetésre jutni, hogy az illető halott.
Azonban mivel a tudomány még nem alkotott semmiféle elképzelést a tudatról, a testünk halála egyben a lényünk halálát is jelenti számára.
Akik viszont ismerték e lényt, azok tudják… és nem kell előbb okvetlenül meghalnod, hogy e megismerés végbemenjen; elég egyszerűen belépned a saját bensődbe — ezt nevezzük meditációnak.
Csak belépsz önmagadba, és felderíted valódi középpontod mibenlétét, ahol nincs lélegzés, nincs szívverés, nincs gondolat, sem elme, sem szív, de még test sem, és te mégis létezel.
Miután valaki megtapasztalta önmagát — azt, hogy nem azonos sem a testével, sem az elméjével, sem a szívével, csak a tiszta tudatosságával —, akkor már tudni fogja, hogy számára nem létezik halál, hiszen léte nem függ a testétől.
A tudatosság nem függ a vérkeringéstől; éppúgy független attól, hogy ver-e a szív vagy sem, hogy működik-e az elme vagy sem. A tudat egy teljesen különböző világ, melyet nem anyagi létezők alkotnak; a tudat anyagtalan.
Tehát először azt kell megérteni, hogy halál nem létezik – még soha nem találtak rá. Ha pedig nem létezik halál, akkor miféle bizonytalanságról beszélünk?
Egy halhatatlan életben nem lehet szó bizonytalanságról. A halhatatlanságod nem függ a bankszámlád egyenlegétől; a koldus éppúgy örök életű, mint a császár.
Ami pedig az emberek tudatosságát illeti, ez az egyetlen olyan birodalom, melyben valódi kommunizmus uralkodik: itt mindnyájan egyenlő tulajdonságokkal rendelkeznek, és nincs semmi olyasmijük, amit elveszíthetnének, vagy amitől megfoszthatnák őket.
Nincs semmi olyasmijük, amit elpusztíthatnának vagy felperzselhetnének. Szó sincs tehát bizonytalanságról. Minden bizonytalanság csupán a halál árnyéka.
Ha alaposan megvizsgálod a dolgot, akkor belátod, hogy minden bizonytalanságérzet a halálfélelemben gyökerezik.
A halál azonban nem létezik, következésképpen a bizonytalanságnak sincs létjogosultsága. Halhatatlan lények vagytok.
Felhasznált irodalom:Osho:Végzet, szabadság és a lélek
