A holografikus modellben folyamatosan minden információ vibrációk és formák „rezonáns mintájaként” tárolódik, így ha a kollektív tudat egyéni tagjai felismerik az információt, az az egészre is hatással van valamilyen szinten.
Ez a holografikus modell szépsége. Sok ember önmagában véve teljes és egész, tapasztalataik pedig — jellegüknél fogva — egy még nagyobb egész részét képezik.
A holografikus modell szerint, ha egyvalaki emlékszik, valamilyen mértékben mindannyian emlékszünk. Amikor valaki gyógyít, mindannyian gyógyítunk bizonyos mértékig.
Viszonylag kevés ember is változást idézhet elő a holografikus rendszerben azáltal, hogy változássá lesz.
Bár a tapasztalás új lehetőségei mindig elérhetőek, olykor a kollektív tapasztalati körön túl találhatóak, és nem ismerjük fel őket míg élettapasztalatunk modellt nem biztosít értelmezésükhöz.
Tom Kenyon író és kutató például beszámol az Afrika partjainál hajózó spanyol felfedezők és az őket fogadó bennszülött törzsek találkozásáról. A felfedezők az Újvilág felé tartottak és éppen Afrika csúcsát kerülték meg nagyméretű, súlyos vitorlás hajóikon.
A hajók a parttól távol, biztonságos távolságban vetettek horgonyt, és hosszú, nyitott evezős csónakokkal vitték ki a kis létszámú legénységet a partra.
Mivel a bennszülöttek azelőtt soha nem láttak fehér embert, de még csak hajókat sem, megkérdezték a fehér embereket, hogy miképpen jutottak a világnak erre a részére.
A tengerészek a parttól távol horgonyozó hatalmas, fehér vitorlákkal felszerelt hajókra mutattak. Az őslakók a tengerészek által mutatott irányba néztek, de minden próbálkozásuk hiábavalónak bizonyult, nem látták a hajókat. A törzs varázslója próbálkozott meg egy másik módszerrel, miután nem láttak semmit.
Felfedezte, hogy ha máshogyan néz, „megjelenik” neki a hajók képe. Ahogyan ezzel az új látásmóddal kísérletezett, hamarosan már társai is „látták” a hajókat. Rövid időn belül a törzs más tagjai is látták a hajókat, még olyanok is, akik ott sem voltak és nem is találkoztak a fehér legénységgel a partraszálláskor.
A törzs egy új látásmódot tanult meg, tagjai kitágították érzékelésük határait. E beszámoló a — gyakran „századik majom” elméletnek is nevezett — kollektív rezonancia szép példája.
Ha egyszer az egész egy tagja megvalósít valamit, azt már valamilyen mértékig bárki más is könnyebben megvalósíthatja.
A történet jól szemlélteti azt az elképzelést, miszerint a hajók „információja” mindig is ott volt, nem változott. A hajók által képviselt adott információs minta mindazonáltal nem volt „ismerős” a törzs számára. Semmihez sem tudták hasonlítani a hajót, mivel egyéni és kollektív tapasztalati körükön kívül eső minta volt.
Nem volt összehasonlítási alapjuk, hogy rájöjjenek a fapalánk, a „vászonlepedők” és a fémlemez-bevonat szerepére. Bár szemük és agyuk érzékelhette volna a képeket, elméjük idegennek „átlagolta” az információt, mert csupán korlátozott tapasztalatokkal rendelkezett.
A történet eseményei éppúgy érvényesek korunkban, mint 500 évvel korábban a bennszülött törzs esetében. Saját kultúránk és társadalmunk ebben a korszakban egyformán kondicionál bennünket.
Amikor szemünkkel befogadjuk az információt, és a jelzéseket agyunk felé továbbítjuk, az információ ismerős mintáit „várjuk”. Kulturális szempontból így kondicionáltak bennünket.
Olyasvalamit keresünk, ami a korábbi tapasztalatokkal való összehasonlítás révén értelmezhető. Jelenlegi látásmódunk tapasztalásunkon kívüli feltételekhez kötött, mert egy elvárt valóság elvárt viselkedési mintáiba záródik. Ezt az általánosított tapasztalatot hívjuk általánosan elfogadott valóságnak.
Minden alkalommal, amikor megpróbálunk egy, a közmegegyezés paraméterein kívüli tapasztalatot az új tapasztalatokat tároló kategóriánkba sorolni, kibővítjük az általánosan elfogadott valóságot.
Ha olyan információs mintát akarunk megfigyelni, amelyet neveltetésünk szerint „nem szabad” észrevennünk vagy elfogadnunk, jó esély van rá, hogy nem is látjuk majd meg.
A testünkön kívüli, sugárzó információs minták, illetve a test-elme-emlékezet komplexumban tárolt, kódolt minták közötti energiacsere az egyszerű látás mellett még tudattalan szimbólumok felismerését eredményezi.
Felhasznált irodalom:Gregg Braden:Kollektív beavatás
