A legtöbb embernek, aki hisz valamiféle istenség vagy felsőbbrendű erő létezésében, komoly esélye van rá, hogy kifejlessze pszi-erejét.
szerző: Uri Geller – parafenomén, televíziós személyiség
Csak a teljesen cinikus ember nem hisz semmiben önmagán kívül, nem ismeri el a nála nagyobb erő vagy felsőbbrendű lény létezését. Ezt az embert a tulajdon tudatlansága korlátozza!
A tapasztalataim alapján nem hiszek ezekben a nyakas agnosztikusokban. Bármennyire tiltakozzanak is, ha megszorulnak, hajlamosak az “ismeretlenhez” fordulni segítségért. Megjártam a harcteret, és hallottam az ilyen hitetleneket segítségért kiáltozni: “Istenem, ha vagy, segíts!” Az ilyen segélykiáltás nem tartozik bele egyetlen vallás kánonjába sem. Ám ha a könyörgés meghallgattatik, az illető világszemlélete általában homlokegyenest megváltozik.
Ha ön is hitetlen Tamás, menjen egy lépéssel tovább a segélykiáltásnál. Ha immár hiszi, hogy egy bizonyos erő segített önön, amikor szükséget szenvedett, miért nem fordul ugyanahhoz az erőhöz akkor, amikor nincs bajban, csupán javítani szeretne élete minőségén, szeretne élni a lehetőségekkel, amelyeket az élet kínál? Alkalmazási terület megszámlálhatatlan akad, és a lehetőségek végtelenek. Csak hinni kell, hogy meg lehet tenni.
A pszi-erő állandóan a segítségére lehet a mindennapi életben, ám azt meg kell tanulnia, hogyan zabolázhatja meg ezt az erőt a maga módján. Ne feledje, hogy ez egyfajta erő, és ahol erő van, ott az erő számára megfelelő levezető csatornát is kell találni, másként az erő rossz irányban törhet ki. Ezt úgy értem, hogy önnek az ön különleges pszi-erejét olyan gyakorlati csatornába kell terelnie, ahol a legtöbb előnyt szerezheti önnek.
Vizsgáljuk meg a pszi különböző aspektusait. Ha elfogadjuk, hogy megmagyarázhatatlan dolgok történnek velünk, akkor ne idegenkedjünk olyan gondolatoktól sem, amelyek kezdetben nagyon “távolinak” vagy teljesen fölfoghatatlannak tetszenek. Kérem, legyen ön is nyitott! Jusson eszébe, hogy amit harminc évvel ezelőtt science fiction-nek tartottak, ma mindennapi valóság.
Vegyük például, hogy hogyan használható föl az emberi elme nemzetközi konfliktusok esetén. Talán ez is science fiction-nek hangzik, de biztosíthatom önt, hogy több ország kormánya mutatott immár nem is múló érdeklődést a paranormális jelenségek iránt, és végeztet titkos kísérleteket a pszi-erővel. A kormányok fejesei nagyon szeretnének olvasni tárgyalópartnereik gondolataiban. Szívesebben nyúlnának be idegen számítógépekbe pszi-erővel, mint fejlett technológiával. Nem felelőtlenül mondom mindezt, mert éppen ilyesmire kértek idegen kormányok magas rangú tisztviselői.
Az “okkult” szót manapság ritkán használják, és ennek jó oka van. Sokan fogadják szkeptikusan, és kétes mellékíz járul hozzá a hamis erőkkel dicsekvő sarlatánok miatt. Helyette manapság inkább a pszi vagy a “paranormális” szót használják, mert ezeknek a jelenségeknek a létezését többen fogadják el. A pszi- jelenség olyan jelenség, amely látszólag ellentmond a természettudományos törvényeknek.
Ha például az asztalra helyezünk egy tárgyat az A pontban, és azt akarjuk, hogy átkerüljön ugyanazon az asztalon húsz centiméterrel távolabbra, a B pontba, akkor a tárgyat vagy föl kell vennünk, és át kell tennünk, vagy oda kell tolnunk, vagy az asztalt kell megdöntenünk, hogy a tárgy átcsússzon a B pontra. A tárgy átkerülését A pontból B pontba ily módon tudományos törvényekkel lehet magyarázni. Fizikai erő mozdította el.
De mi van akkor, ha a tárgyat pszi-erő mozdítja egyik pontból a másikba? Mi történik, ha valaki azt akarja, hogy a tárgy az egyik pontból a másikba menjen anélkül, hogy fizikai erőt használna bárki? Ilyenkor az egyetlen lehetséges magyarázat a “pszichokinézis” jelensége, amikor is a tudat hat az anyagra úgy, hogy ez ellentmond a természettudományos törvényeknek.
Néhány embernél a pszichokinézis igen természetesen és könnyedén jelentkezik, gyakran az erő létrehozójának legnagyobb bosszúságára. Jártam olyan szobában, ahol a tárgyak szó szerint röpködtek, aztán nagy csattanással leestek, és halálra rémítettek minden jelenlévőt. Így el is jutunk rögtön a kopogtató szellem jelenségéhez. Ez a szörnyűséges okkult barom általában akkor jelentkezik, ha gyerekek vannak jelen, és tárgyakat dobál szeszélyesen a szobában, de gyakran bemutatja a levitációt is.
Jó példa ez arra is, hogy a megfelelő ellenőrzés hiánya hogyan teheti veszélyessé vagy elfecséreltté az egyébként hasznos erőt. No de képzelje csak el, hogy mi lenne, ha ön uralni tudná azokat a tárgyakat! Hányszor próbált könnyedén papírgombócot dobni a néhány lábnyira álló sekély szeméttartóba, és hányszor sikerült elsőre? Olyankor meglepődött?
Ha nem, próbálja ki, hányszor sikerül a telitalálat tíz próbálkozásból. Gyakran előfordul, hogy amikor oda sem figyelünk, akkor találunk nagyon is pontosan a célba. Meggyőződésem, hogy az ilyenkor működő erők a pszihokinézissel vannak kapcsolatban. Ön talán csöppet sem jó célba dobó, de tudat alatt akarja, hogy az a papírgalacsin beletaláljon a kosárba. Így talán megérti, hogy egyes sportújságírók nem pusztán az ékesszólás kedvéért írnak bizonyos labdajátékosok “mágikus” képességeiről. Amiről írnak, az lényegében a sportoló erőteljesen fejlett pszi-ereje, amelyhez persze egészséges testi ügyesség is társul.
Szinte naponta hallunk a világ valamelyik részéből valamiféle emberfölötti teljesítményről. Egy férfi kiesik a repülőgépből, és életben marad, egy anya szétfeszíti a tíz láb hosszú vérengző cápa állkapcsát, és megmenti a kislányát. Ezek az emberi akaraterő megdöbbentő teljesítményei, amelyek megközelítik a lehetetlent. Ez a pszi-erő.
Amikor az Amazon őserdejében jártam, tanúja voltam egy amerikai indián döbbenetes ügyességének. Öregember volt, akit híres vadászként tiszteltek. Ruhát alig viselt, és legbecsesebb kincse egy bambuszból készült fúvócső volt, amelyből mérgezett nyilakat lőtt ki, így ejtett apróvadakat élelemnek. Nagyon vallásos volt, a keresztény misszionáriusok tanai szépen megfértek a fejében törzsének hitével, és az istenét úgy hívták, “Iszeke”, azaz “hiszek egy”.
A kis ember ügyességét eleinte nem sokra becsültem, normális, mindennapi ügyességnek tartottam, amelyet megtanult, hiszen a törzse ennek köszönheti fennmaradását. Csak amikor megtudtam, hogy az öreg vak, akkor értettem meg, mekkora is a pszi-erő az emberben. Ön még sohasem csodálta, amikor egy vak ember átment a forgalmas úttesten, lement a lépcsőn, és megállt a járda szélén? Néhányan ilyenkor, hatodik érzékről beszélnek. Az ilyen megfogalmazás semmitmondó. Az ilyen embernek igen fejlett és gyakorlati pszi-ereje van.
A varázsvesszővel való kutatás szintén a pszi igen fejlett formája. Ausztráliai látogatásomkor meghökkentett, hogy milyen sokan hisznek ebben. Ennek az oka természetesen a szükség. Ausztráliában vannak a világ talán legszárazabb területei, és az emberi élet a fúrott kutaktól függ. Még a legjózanabb gondolkodású farmer sem talál semmi kivetnivalót abban, ha hív egy szakembert, aki Y alakú bottal próbál vizet találni. De próbáld csak megmagyarázni annak a farmernak, hogy ez nem más, mint a paranormális egyik megnyilvánulása, majd megmondja, hová menj a rossz szövegeddel! Hozzáteszem, én meglehetősen jövedelmezően kutattam aranyat varázsvesszővel egy, a csőd szélén álló társaság számára.
A legjobb családi doktorok – bár ők lennének az utolsók, akik elismernék – általában született gyógyítók. A legtöbbjük éppen olyan jól gyógyítana számos betegséget akkor is, ha nem járt volna orvosi egyetemre. Sajnos ennek az elméletnek számos hívét tartják különös vagy habókos embernek. Aztán félnek is a “lelki gyógyítás” címkétől, ami pedig csupán azt jelenti, hogy pszi-erőt használnak a betegség meghatározásánál és gyógyításánál.
Tudok egy angol rendőrről, akiből csodás gyógyító lett Délnyugat-Angliában. Azért szerelt le, mert olyan sok rendőr ment hozzá a bajával, hogy nem maradt ideje az eredeti munkájára. Másodpercek alatt meg tudta határozni a betegséget, aztán legalább olyan gyorsan meg is gyógyította úgy, hogy a kezét a beteg fejére tette, majd végighúzta a gerincén. Bár a gyógyító erő egyesekben erősebb, mint másokban, fejleszthető, és az öngyógyítás széles körben elterjedt és gyakorolt művészetté vált.
A pszi egy másik formája, amely sok embert segített szembenézni a halál elkerülhetetlen konklúziójával, a testen kívüli (vagy halálközeli) tapasztalat és a rein- karnáció lehetősége. Akik szembenéztek vagy, szembe- néznek a halállal, vigaszt és belső boldogságot találnak azoknak a rendkívüli embereknek a tapasztalataiban, akiket klinikai halottnak nyilvánítottak, de később föléledtek.
Amikor Pat Phoenix brit színésznő rákban haldoklott, lelki szenvedését nagyon megkönnyítette, hogy hallott történeteket a halál utáni életről, értesült azoknak az élményeiről, akik beléptek már egyszer a félhomályos zónába, de visszatértek. Ezek az élmények világították be Rock Hudson utolsó napjait is. Ezen a területen számos kutatást végeztek, és a legtöbb egy, az eddiginél boldogabb létezésről tudósit a testen kívüli élményt egyébként nemcsak az említett kategóriába tartozók, de a tökéletesen egészséges emberek is megélhetik. Ez az asztrális utazás egyik formája a lélek elhagyja a testet. Kissé kísérteties, de izgató élmény úgy lenézni a testünkre, hogy tudjuk: kiléptünk belőle. Milyen csodálatos lenne, ha így tudnánk utazni pillanatok alatt, és felkereshetnénk a világ másik végén élő barátainkat! És sokkal olcsóbb is a repülésnél.
Hányszor lépett már be egy szobába vagy más helyiségbe úgy, hogy tudta, valamikor járt már ott? Nagyon csodálkoznék, ha ön, nem tapasztalta volna még a déja vu élményt, azaz, hogy “én már jártam itt”. Ennek az egyik magyarázata hogy ön a jövőbe lát. Ön látta már a jövőt, és amikor a fizikai teste is tapasztalja azt, amit telepatikus szelleme már látott, ön azt hiszi, hogy járt már az adott helyen Szerintem szellemünknek annyira erős telepatikus energiahulláma van, hogy a fény sebességénél gyorsabban képes legyőzni távolságokat.
Képzelje csak el, milyen lenne, ha ezt irányítani tudná! Kitiltanák a Wall Street-ről csakúgy, mint a tokiói tőzsdéről és a londoni City-ből, valamint a világ minden lóversenypályájáról és kaszinójából. De gondolja csak meg, hogy addig hogy élvezné!
Gondoljon csak vissza, hányszor történt az ön életében valószínűtlen vagy megmagyarázhatatlan dolog. Mert azt szeretnénk elérni, hogy ön is meg tudja ismételni azokat az élményeket, amelyeket hasznosnak és kellemesnek érzett. Ha ezt eléri, megzabolázta a pszi-erejét. Ám gyakorolnia kell, és rugalmasan és toleránsan kell fogadnia azt, ami történik. Ha kizárja egy bizonyos fajta pszi-jelenség megtörténésének lehetőségét, azt kockáztatja, hogy az összes lehetőséget kizárja. A pszi-fejlődés legfontosabb tényezője a nyitott, befogadóképes elme.
És most szeretném, ha válaszolna a következő kérdésekre. Gondolkozzon rajtuk, és legyen őszinte önmagához. A lehetséges válaszok: “Igen”, “Nem biztos” és Nem.
1. Hisz abban, hogy a PSZI-gyógyítás valóban lehetséges?
2. Valóra válnak néha az álmai?
3. Hisz ön Isten létezésében?
4. Ön szerint lehetséges a telepátia emberek között?
5. Szokott-e néha ihletet meríteni a Bibliából?
6. Hisz-e a halál utáni életben?
7. Járt már szeánszon?
8. Megrémülne, ha a halálát jósolnák?
9. Lehetségesnek tartja-e, hogy más bolygóról jött lények meglátgassanak minket?
10. Elhiszi-e, hogy az ESP és a telepátia valóban lehetségesek?
11. Hiszi-e, hogy szellemeket vagy jelenéseket valaha is tudományosan dokumentálni fognak?
12. Kérte-e már valaha jós tanácsát?
13. Gyakran olvas csillagjóslatokat?
14. Történtek-e önnel olyan különös dolgok, többek voltak a véletlennél?
15. Úgy véli-e, hogy önben vannak titkos erők?
ÉRTÉKELÉS
Adjon magának 2 pontot minden Igen válaszért, 1 pontot minden, Nem biztos” válaszért 0 pontot minden “Nem” válaszért. Adja össze az így kapott pontokat.
14 vagy ennél több pont azt jelenti, hogy önt érdeklik az okkult jelenségek, elfogadja a létezésük lehetőségét. Mindenesetre ön nyitott a paranormális jelenségek- kel szemben, ha nem is érintik közelről.
20 pont azt jelenti, hogy ön igazi hívő. Az az ember, aki megtapasztalja a dolgok misztikus oldalát. Ön nem csak toleránsabb az átlagosnál, de valószínűleg a tapasztalatai is erőteljesebbek. Az ön számára például a szerelem eget, földet rengető élmény. A magas pontérték ennél a kérdéssornál azt jelzi, hogy önnek vannak rejtett képességei, csak ki kell próbálnia. Az igen alacsony pontszám viszont jobbára azt jelzi, hogy – mivel nem hisz eléggé, önmagát gátolja — csekélyebb eredményt ér el, mint ha véletlenül próbálkozna.
Ha 14 pontnál kevesebbet ért el, ön még nem eléggé nyitott ahhoz, hogy higgyen a PSZI- jelenségekben. De azért ne adja föl. A tény, hogy olvasni kezdett e témában jó jel: ön immár hajlandó megvizsgálni a témát, megpróbálkozni vele.
Rejtélyek szigete / Uri Geller’s Fortune Secrets Sphere Books