Mióta csak az emberiség elkezdte feljegyezni a világról szerzett tapasztalatait, az idő fogalma mindig is érdeklődése középpontjában állt.
Egyetlen lehetőségünk az időként megélt titokzatos létező feltérképezésére, ha találgatásokba bocsátkozunk természetéről.
Mivel nem volt lehetőségünk fogságba ejteni, lefényképezni vagy bármilyen módon megörökíteni magát az időt, ezért csak az időben lejátszódó események relatív mértékegységeire támaszkodhattunk kutatásunkban.
Ezeket a mérőszámokat gyakran határozzuk meg a „most” és az „akkor”, az „előtt” és az „után” kifejezésekkel. Az ősi népek hagyományai néha mint meghatározott irányba tartó folyóra tekintenek az időre, s úgy tartják, hogy az emberi faj életének eseményei valamiképpen elválaszthatatlanul összekapcsolódnak az áramlás létével.
Más hagyományok útként szemlélik az időt, amely keresztülhatol a tér burkán, és két irányban is járható. Ez a szemlélet azt sugallja, hogy az idő valahonnan ered és valahová tart, mi pedig szabadon utazhatunk és létezhetünk e végpontok között.
Függetlenül attól, hogyan érzékeljük az „akkor” és a „most” közötti intervallumot, az idő életszemléletünk meghatározó tényezőjévé vált. Napjaink abból állnak, hogy a jövőnkre készülünk; eltervezzük a következő percet, a következő napot és a következő évet.
A látszólag jelentéktelen eseményektől – például hogy hol ebédelünk húsz perc múlva – egészen a történelem monumentális mérföldköveiig (például amikor két különböző nemzet űrjárművé a világűrben ad egymásnak randevút) az idő az a közös vezérfonal, mely világunk eseményeinek összehangolása révén valamennyiünket összeköt.
A jövőnk lehetőségeire vonatkozó jövendölések fényében időszemléletünknek napjainkban nagyobb jelentősége lehet, mint írott történelmünk bármely más korszakában volt.
Létezik egy ősi bölcseleti iskola, egy meggyőződés, amely legalább ötezer esztendőn keresztül tartotta magát, és amely azt sugallja, hogy az idő és jövőnk eseményei nem csupán elválaszthatatlanok létünktől, de szabályszerűek és megismerhetők is.
Ez a felfogás azt is vélelmezi továbbá, hogy a megjövendölt katasztrofális események, melyek akár fajunk egészének a létét is veszélyeztethetik,megismerhetők és elkerülhetők, de még a legrosszabb esetben is megfelelően felkészülhetünk rájuk.
Egy nemrégiben alakult, napjaink vezető fizikusai és matematikusai által irányított tudóstestület végre hitelt érdemlően bizonyítja is e felfogás létjogosultságát.
Egy mindenesetre bizonyosnak tűnik: ahhoz, hogy az időben bekövetkező történésekként foghassuk fel a jövendöléseket, először magának az időnek a természetével kell tisztába jönnünk.