9 jel, hogy a lelked már korábban is járt a Földön

Az „idős lélek” fogalma a reinkarnáció elvéből ered, ami egy-egy életciklus újraélését jelenti. Az előző életedből hozott tudásod valószínűleg valahol mélyen tárolva van benned, de az is lehetséges, hogy már teljesen elfelejtődött. 

Életünk minden egyes átmeneti fázisát új énünkkel alakítjuk át. Ahogy átesel egy traumatikus eseményen, a folyamat alatt egy másik emberré válsz, mint aki az előtt voltál.

Számos felmérés megállapította, hogy a nyugati országok lakosságának 20 százaléka válaszolt igennel arra a kérdésre, hogy hisznek-e a reinkarnációban.

Jöjjön tehát 9 jel, ami arról árulkodik, hogy a lelked nem először van itt

1. Jobban tűröd a szenvedést, mint mások

A kutatók szerint, amikor a lélek újra leszáll a Földre, azzal a céllal teszi ezt, hogy megtestesítse és megvalósítsa önmagát, továbbá véget vessen a szenvedéseinek. Ha feltűnően jobban kezeled a fájdalmas helyzeteket, illetve a szenvedést, mint mások, akkor tudd, hogy ez egy jel arra vonatkozóan, hogy a lelked már korábban is járt itt.

2. Emlékszel az előző életeidre

Mindenkiben élnek elfojtott emlékek, és sok terapeuta állítja, hogy az élményképek, melyeknek töredékeire emlékszünk, előző életünkből származnak.

elozo-eletek-emlekei

Tina Turnernek például volt egy visszatérő emlékképe, miszerint ő egy egyiptomi istennő, és egyben Patsy Cline énekes reinkarnációja is.

Egy terapeuta segítségével aztán sikerült felfedni a régi emlékek mibenlétét. A korábbi életek emlékei sokszor egy rendkívül erős érzelemmel kapcsolódnak, mint amilyen például a félelem. Ha gyakran fog el erős, megmagyarázhatatlan félelemérzet, kérdezd meg magadtól, hogy miért érzel így. Ez ugyanis egy jele annak, hogy a lelked korábban is itt volt.

3. Nem érzed úgy, hogy fontos lenne az idő

Ha igaz a mondás, miszerint az idő minden sebet begyógyít, akkor a sebeid bizonyára sokszor begyógyultak már, amikor a lelked azelőtt itt járt. Nagyon türelmes vagy, ugyanis rengeteg időd van arra, hogy jó dolgokat vigyél véghez ebben az életben, vagy a következőben.

ora-a-kezben

4. Téren kívülinek érzed magad, de tudod kezelni

Megmagyarázhatatlan érzések, fóbiák, esetleg nem érzed jól magad a bőrödben… – ezek a jelek mind-mind arra utalhatnak, hogy a lelked már korábban is járt a Földön. Ha szokatlan vonzódást érzel más kultúrák, helyek, vagy emberek iránt, akkor ezek az érdeklődések minden bizonnyal egy korai életben kezdődtek. Felnőttként a választásaid és kedveléseid tükrözik a korábbi életeidet.

5. A Vonzás Törvényét használod ahhoz, hogy elérd, amit akarsz

Az a lélek, ami már ezelőtt is járt itt, pontosan tudja, hogyan kell használni a Vonzás Törvényét, ahhoz, hogy megkapja mindazt, amit szeretne. Ha te is rendszeresen alkalmazod a törvényt, és a korábban megszerzett tudást képes vagy a javadra fordítani, akkor bizonyára gyakran megleped a körülötted élőket, mennyire egyszerűen működik mindez a számodra.

vonzas-energia

6. Öntudatos vagy

Szinte minden gondolatot azonnal meghallasz, amit az elméd, az agyad, a bensőd súg. Az érzékeid rendkívül nyitottak, ami annyit tesz, hogy befogadóvá válsz minden információra, ami körülvesz. Érzed a lélegzetedet a testeden belül, a pulzusodat, és a lábad dobbanását, ahogy járás közben összeér a talajjal. Ismered az érzéseidet, és pontosan tudod, hogyan veheted át az irányítást felettük.

7. Kiváló a megérző képességed

Összhangban vagy a saját belső reakcióiddal, ugyanis ezt korábban nagyon sokat gyakoroltad. Képes vagy észrevenni a legapróbb részletet is, odafigyelsz az emberek testbeszédére és arckifejezésre, melynek eredményeként, pontosan tudod, mi jár a fejükben. Jobb döntéseket hozol, mint mások, ugyanis a lelked már korábban is járt itt, és komoly tapasztalatokkal gazdagodott.

8. Módfelett együtt érző és toleráns vagy

A lelked pontosan tudja, milyen érzés bántva lenni, szenvedni, aggódni, ezért könnyen rátalálsz azokra, akik sokat szenvednek. Mindig a családod és a barátaid rendelkezésére állsz, amikor épp nehéz időszakon mennek keresztül, de szívesen támogatsz bármely közösséget is, akik szintén érzelmi harcot vívnak.

9. Cselekvéskor nagyobb perspektívákat tartasz szem előtt

Sokan tudják rólad, hogy környezetbarát módon gondolkodsz, és ez minden bizonnyal annak köszönhető, hogy már korábban is járt a Földön a lelked. Többet törődsz a Földdel és a természettel, mint mások, mivel tudod, hogy meg van az esélye annak, hogy megint visszajössz ide a következő életedben.

természet

forrás: Ferenczi Dóra / noiportal.hu

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

error:
Send this to a friend