A maja civilizációt máig rengeteg titok és rejtély lengi körül, így nem csoda, ha számos megválaszolatlan kérdés van kultúrájukkal kapcsolatban. Az alábbiakban nyolc olyan hipotézis következik, melynek számos támogatója, illetve ellenzője is akad a kutatók körében.
1. – K’uk’ulkan viking volt?
A maja-k’iche’ indiánok teremtésmítosza, a Popol Vuh, K’uk’ulkant a világmindenség teremtőjeként írja le, mely mítoszban Gucumatz néven szerepel, az aztékok pedig Quetzalcóatl (Tollas Kígyó) néven tisztelték. A spanyol szerzetes és püspök, Diego de Landa elmondása szerint a maják többek között azt tartották K’uk’ulkanról, hogy kígyókból álló mágikus tutajon hagyta el a földjüket, de azt ígérte, hogy egy napon visszatér.
Az idők folyamán az ígéret próféciává vált, ezért tekintettek az aztékok a hódító Hernán Cortésra úgy, mintha ő lenne Quetzalcóatl. Gustavo Nelin svéd-mexikói professzor, aki könyvet írt arról, hogyan jutottak el a vikingek Mexikóba a X. században, azt állítja, hogy K’uk’ulkan valójában egy viking hajó parancsnoka volt, akit egy tengeri áramlat eltérített eredeti úti céljától (Grönlandra indult).
Hajója a Vörös Erik által 985-ben útnak indított flottához tartozott, melynek parancsnoka – akit a maják K’uk’ulkannak neveztek el -Ari Marson, Erik egyik rokona volt. Az elveszett viking hajó neve Sárkányfej volt (emlékezzünk csak az északi nép bárkáinak ijesztő orrdíszeire!). Gustavo Nelin feltételezése szerint ebből született meg Tollas Kígyó legendája.
2. – Lehetett-e kapcsolat az afrikaiak és a maják között?
Létezik egy hipotézis, amely a mezoamerikai népeket egyiptomi eredetűnek tartja. Egy másik elképzelés szerint pedig őshazájuk Fekete-Afrikában volt. 1862-ben José Maria Melgar y Serrano mexikói kutató fedezte fel az első hatalmas, kőből faragott olmék fejet.
A szobor vonásai negroid jellegzetességeket hordoztak, ezért a tudós azt feltételezte, hogy alkotójuk afrikai származású lehet. Bár a kutatók egy része (köztük az orosz Leo Wiener és a brit Ivan van Sertima) igyekezett a hipotézis mélyére ásni, a tudósok kőrében máig nincs egyetértés a kérdésben. Kisebb vita bontakozott ki a marimba nevű, xilofonhoz hasonló hangszer körül is, amely 1978 óta Guatemala nemzeti hangszere.
Számos guatemalai kutató, például Marcial Armas Lara folklorista is azt állítja, hogy a hangszer maja eredetű. A leginkább elfogadott nézet szerint viszont a hangszer Afrikából származik, amely az első fekete rabszolgákkal együtt érkezett az amerikai földrészre a XVII. száladban. Egyelőre mindkét elmélet pusztán feltételezéseken alapul, és még azt sem sikerült igazolni, hogy a két említett őshangszer eredete között található-e bármiféle kapcsolat.
3. – A maják Ázsiából örökölték kultúrájukat?
Az egyiptomi és az amerikai piramisok közötti hasonlóság alapján olyan szélsőséges hipotézisek is születtek, amelyek lényege a kulturális diffúzió tana, vagyis hogy a hasonló műszaki-kulturális eredmények történelmi eredője is hasonló. A XIX. század első felében Jean-Frédéric Waldeck, francia felfedező azt állította, hogy a faragott maja kőoszlopokon elefántokat látott, amiből a maják ázsiai eredetére következtetett.
Feltételezését a XX. század elején Grafton Elliot Smith, ausztrál anatómus és régész is megerősítette. 1885-ben az Újvilág ősi városairól közreadott könyvében (The Ancient Cities of the New World) Désiré Charnay fotós-régész a toltékok ázsiai eredete mellett érvelt, rámutatva e nép kultúrájának, illetve művészi ábrázolásainak olyan ázsiai népekével rokonítható vonásaira, mint a kínaiak, japánok, malájok és kambodzsaiak.
4. – A maják földönkívüliekkel kerültek kapcsolatba?
Pakal király Palenquében talált szarkofágján magzati pózban látható az elhunyt, körülötte furcsa díszítményekkel, melyek arra vezettek több kutatót is, hogy egy űrhajóst lássanak az ábrázolásban.
1966-ban André Millou és Guy Tarade azzal állt elő, hogy a szarkofág lenyűgöző faragványán egy sisakos pilóta egy űrhajót vezet. A svájci Erich von Däniken tette népszerűvé ezt az elképzelést.
A jövő emlékei (Háttér Kiadó, Budapest,1994. – Memories ofthe Future) című könyvében a kőbe faragott figurában is a Föld egy távoli bolygóról kiindult hajdani meghódításának bizonyítékát látta. Ugyanebből az ábrázolásból eredeztetve a mexikói születésű amerikai professzor, José Argüelles azt feltételezi, hogy a maják „galaktikusan tájékozott” civilizációban éltek.
Nevezetes könyvében (The mayab Factor, 1987 ) megírta, hogy egy maja bölcstől úgy hallotta: a mi naprendszerünk volt a hetedik, amelyet ez a nép feltérképezett. Mint írta: „Egy bizonyos korban jöttek a Földre, elvégezték megfigyeléseiket, majd a bolygónk által Kr. e. 3113 óta megtett galaktikus pályára vonatkozó ismereteket hagytak hátra.”
Az idő és a galaktikus mérnöki ismeretek ezen mestereinek – akik számos planétán jártak – az volt a céljuk, hogy rendszerbe kapcsolják a világokat, és átadják a szinkronizációs kódot, vagyis a tzolkin naptárat.
5. – Betiltották a kerék használatát?
Désiré Charnay 1880-1882 közötti expedíciója során felfedezett néhány azték kerekes játékot, de ennek a tudósok nem tulajdonítottak jelentőséget. Évekkel később – miután Charnay felfedezése igazolást nyert -felmerült a kérdés, hogy vajon miért nem használták a kereket a földműveléshez s az építkezésekhez?
Erre az a magyarázat született, hogy Mezoamerikában nem volt igavonásra alkalmas állat, és a terület sem volt alkalmas a művelésre, ezért a keréknek nem vették hasz-nát. Léteznek azonban ennél kevésbé meggyőző elméletek is.
Egyesek szerint a maják képtelenek voltak a gyerekjáték szintjén alkalmazott kereket nagyobb léptékben hasznosítani, mások úgy vélik, a kerék nyilvánvalóan szent jellege miatt vallásos tilalom alatt állt.
Victor Wolfgang von Hagen (1908-1985) amerikai felfedező, történész és antropológus szerint szellemi gát akadályozta őket a kerék hasznosításában, valamifajta átok vagy jóslat, amely a műszaki fejlődés eredményeként katasztrófával fenyegetett.
Ugyanez az elképzelés vezethette a majákat, hogy a fejlődés egy adott pontján elhagyják a nagy városközpontokat, és az esőerdőben szétszóródva egy korábbi, fejletlenebb szinten folytassák az életet, amely nem fenyegeti az ökoszisztémát.
6. – „Hangfelvételt” készítettek a quetzal madár énekéről?
Ha Chichén Itzában, K’uk’ul-kan piramisának északi oldali lépesőjével szemben állva nagyot tapsolunk, olyan visszhangot hallunk, amely a quetzal (kvézál) madár rikoltásara emlékeztet. Ez a szent állat K’uk’ulkannak a madara, akinek a piramist szentelték, más néven Quetzalcóatl (Tollas Kígyó).
Ha ez puszta véletlen lenne, a történet megmaradna anekdotának. Csakhogy David Lubman hangszakértő úgy véli, meglehet, hogy a maják szándékosan építették úgy a piramist, hogy ,,ezt a hangot adja”.
Megdöbbentő, hogy az évezredes erózió sem csökkentette a hanghatást. A madár rikoltását idéző visszhang egyfajta maja „hangrögzítési eljárás” eredménye, amely sok ősi kultúra azon elképzeléséhez köthető, mely szerint a visszhang az istenek vagy szellemek hangja.
7. – A maják az atlantisziak leszármazottai lennének?
A XIX. század második felében a maja romokat tanulmányozó régészek némelyikében felmerült a gyanú, hogy a maják és más mezoamerikai népek is Atlantisz lakóinak leszármazottai lehettek.
Az elsüllyedt földrészről már Platón is beszámolt Kritiász, illetve Timaiosz című dialógusaiban. Az elmélet hívei közé tartozott például Charles Étienne Brasseur de Bourbourg (ő fedezte fel Diego de Landa Írásait Madridban, és elkészítette a Popol Vali francia fordítását), valamint az ifjú Edward Herbert Thompson, aki 1879-ben írt egy cikket az atlantiszi eredet elméletének védelmében, Atlantisz: nem egy mítosz címmel.
Thompson akkoriban még nem járt maja lelőhelyen, később azonban jelentős ásatásokat végzett Chichén Itzában (a területet 1894-ben megvásárolta), ezután viszont visszavonta a maják és az atlantisziak kapcsolatát bizonygató korábbi nézetét.
A gondolat azonban megihlette az amerikai politikus írót, Ignatius Donnellyt, aki első könyvével (Atlantis: the Antediluuian World, 1882) felkeltette a nagyközönség érdeklődését a hipotézis iránt, amelynek máig vannak hívei.
8. – Hogyan keletkezett a K-kódex?
Szakmai berkeken kívül sokat hallani a hét maja próféciáról, illetve egy bizonyos K-kódexről, amelyben ezeket egybegyűjtötték. Az említett jóslatokról Alberto Beuttenmüller, brazil újságíró 2001-ben közzétett kötetéből (2012: The Maya Prophecy) értesülhetett a közönség.
Az ismeretterjesztő regényben arról olvashatunk, hogyan fedezte fel Palenque romjai között egy csapat utazó a K-kódexet nem sokkal a spanyolok megérkezése utáni időkben. Az apokaliptikus jóslatok hét kataklizmát említenek, amelyek a 2012-es év végén fognak bekövetkezni, amennyiben az emberiség nem tér a helyes útra. (Mint azóta kiderült, ilyen jellegű események nem történtek.)