Sokféleképpen próbálták már magyarázni ezt a zavarba ejtő jelenséget, mely bármennyire is hihetetlenül hangzik, valós.
A legtöbb halhullás viharos esők idején következik be, amely részlegesen alátámasztja, hogy a forgószél okolható a jelenségért. Egyes beszámolók szerint azonban sok esetben tiszta, felhőtlen, szélcsendes napokon hullottak a halak az égből.
1. Halpotyogás földrengés után
1861. február 16-án hatalmas földrengés rázta meg Szingapúr szigetét. A rákövetkező 6 napon zuhatagokban ömlött az eső, majd 22-én reggel, utolsó nagy rohama után elállt.
A képen is látható Francois de Castelnau francia természettudós éppen a szigeten tartózkodott, akkoriban, és így számolt be tapasztalatairól:
„Délelőtt 10 órakor a nap már magasan állt. Az ablakból kinézve észrevettem, hogy a malájok és a kínaiak a tócsákból halakat gyűjtenek kosaraikba. Azonnal megkérdeztem tőlük, hogy kerültek ide ezek a halak, mire azt válaszolták, hogy az égből hullottak. Három nappal később a felszáradt tócsák helyén döglött halak tömegét találtuk.”
2. Döglött halak a háztetőkön
1947. október 23-án Dr. A. D. Bajkov amerikai tengerkutató, felesége társaságában egy marksville-i kávéházban reggelizett, amikor hatalmas zápor söpört végig a városon. Bajkov a vihar után vette észre, hogy az utcán halak hevernek. A legtöbb halat azonban a házak tetején találták, döglötten és hidegen, de még elég friss, fogyasztásra alkalmas állapotban.
3. Haleső Britanniában
Britanniában az eddigi legjobban dokumentált eset 1859-ben történt, Wales-ben. Február 9-én, 11 órakor John Lewis éppen a fatelepen dolgozott, amikor legnagyobb döbbenetére azt tapasztalta, hogy „valamik” hullanak az égből. Az egyik éppen a nyakát találta el hátulról.
„Azonnal hátra nyúltam, és legnagyobb meglepetésemre egy kis halat találtam. Körülnéztem, és láttam, hogy a földön is mindenfelé halak hevernek, sőt, még a kalapom karimája is tele volt velük. Ott fickándoztak mind… mintha az esővel együtt estek volna az égből.”
4. Monszunesővel hulló halak
85 évvel később a lanceshirei születésű Ron Spencer élt át hasonló élményt, amikor a Királyi Légierő kötelékében Indiában a burmai határ közelében lévő Kamilla-ban szolgált. Kedvenc szokása volt, hogy monszunesők idején kiment a szabadba mosakodni, ám egy alkalommal épp meztelenül állt az esőben és a következőt tapasztalta:
„Éreztem, hogy valami csapkodni kezd. Körülnézve láttam, hogy mindenfelé a földön kicsi, izgő-mozgó alakok vannak, ezrével hullanak a tetőről, és a csatornákon végig, a rizsföldekre. Szardínia nagyságú halak voltak.”
forrás: Füzesi Viki/noiportal.hu
