A férfi nem tudott magyarázatot adni arra, hol volt 30 évig.
1991-ben a romániai Bákó település mellett élő 63 éves farmer, Vasile Gorgos búcsút intett családjának, majd ezt követően egy kisebb üzleti útra indult.
Ebben még semmi szokatlan nem volt, hiszen a szarvasmarhákkal kereskedő férfi elég gyakran utazott vonattal kisebb-nagyobb távolságokat megtéve, hogy nyélbe üssön egy-egy üzletet, és minden esetben, még aznap hazament családjához.
1991-ben azonban Vasile – az eddigiektől eltérő módon – nem érkezett meg otthonába. Családja nagyon megrémült, ezért értesítették a rendőrséget, hogy beszámoljanak a férfi eltűnéséről.
Eltelt egy, majd két nap, de Vasile továbbra sem jött haza. Aztán a napokból hetek, a hetekből hónapok és évek lettek, a családtagok pedig lassan kezdték elfogadni a szomorú tényt, hogy a férfi talán meghalt.
Elsősorban bűncselekményre gyanakodtak, de mivel erre utaló nyomokat nem talált a rendőrség, az ügyet nem zárták le véglegesen.
A férfi családja és közeli hozzátartózói rendszeres megemlékezéseket tartottak, de kérdéseikre továbbra sem kaptak válaszokat.
Aztán három évtized elteltével jött a drámai fordulat.
2021. augusztus 29-én vasárnap egy autó állt meg a család háza előtt, a jármű hátsó üléséről pedig, az akkor már 93 éves Vasile kászálódott ki.
A családtagok döbbentetét a kitörő boldogság és az örömkönnyek követték, majd mikor megkérdezték az idős férfit, hogy hol volt ezidő alatt,ő csak annyit mondott, hogy „otthon”.
De ami még ennél is furcsább volt hozzátartozói számára, az az, hogy
Vasile ugyanabban a ruhában tért haza, mint amiben felszállt a vonatra 30 évvel ezelőtt. Még az akkori vonatjegye is a zsebében volt.
Egy alapos orvosi kivizsgálás megállapította, hogy Vasile – memóriazavaraitól eltekintve – jó egészségnek örvend. Az idős férfi képtelen volt bármit is felidézni az elmúlt 30 évből, számára úgy tűnt, hogy csak néhány nap telt el azóta, hogy elindult volna üzleti útjára.
Elméletek Vasile Gorgos eltűnéséről
Számos elmélet létezik arról, hogy mi történhetett Vasile-lal, ezek között akad racionális és paranormális jellegű magyarázat is.
Néhányan úgy hiszik a férfi talán elhagyta családját egy új élet reményében, de a későbbiek során, megromlott egészségi állapota miatt akkori hozzátartozói visszahozták eredeti otthonába.
Más teóriák szerint a férfi 30 évig börtönben volt, ami megmagyarázná, hogy miért hordta ugyanazokat a ruhadarabokat, mint eltűnésének idején. Elképzelhető, hogy túlságosan szégyelte a történteket, és ezért nem beszélt róla?
Aztán akadnak olyan feltételezések is, mely szerint Vasile disszociatív fúgában szenvedhetett. A betegségre jellemző, az emlékek, az identitás, a tudatosság, az érzések és a mozgások funkciói közötti integráció részleges vagy teljes megszűnése. Sokan úgy vélik egy ilyen, vagy ehhez hasonló mentális állapot állhat a férfi eltűnésének hátterében.
A legvadabb elméletek pedig azt feltételezik, az idős férfit földönkívüliek rabolták el 1991-ben, hogy kísérletezzenek rajta, majd később, emlékeit törölve visszahozták.