A Tianchi-tavat olykor a „kínai Loch Ness”-nek is nevezik, mivel állítólag itt is él egy vagy több olyan nagytestű élőlény, mely kinézetében a legendás „tavi szörnyhöz” hasonlít.
Az eddigi beszámolók szerint, a Tianchi-tóban megfigyelt lény feltűnően sok hasonlóságot mutat a skót Nessie-vel. A szemtanúk általában egy megnyúlt orrú és hosszúnyakú teremtményről beszélnek, mely leginkább egy kihalt tengeri őshüllőre, a plezioszauruszra hasonlít.
A tudósok elég szkeptikusok Tianchi-szörnnyel kapcsolatban, és úgy vélik, valószínűleg „úszó farönköket” vagy „nagytestű halakat” figyelnek meg az arra járók.
Nemrég azonban megjelent egy új videó, ami már kutatókat is fejtörésre késztette:
A videót egy Li nevű turista készítette, aki 2023. augusztus 31-én a délutáni órákban a Tianchi-tó partján sétált, amikor egy hangos csobbanásra lett figyelmes.
Elindult a hang forrásának irányába, majd megpillantotta a kb 15 méteres kígyószerű lényt(?) a vízben, amely ekkor olyan 180 méterre lehetett tőle. Rögtön nyúlt is a telefonjáért, hogy videóra vegye a nem mindennapi látványt.
„Először arra gondoltam egy halraj lehet, de ahogy közelebb értem hozzá, úgy tűnt, valamiféle hosszú, ezüst színű teremtményről van szó, amely elég gyorsan haladt a vízben”. – mesélte a szemtanú.
Li megmutatta a felvételt a helyi munkásoknak, de azoknak – annak ellenére, hogy elég jól ismerték a helyi állatvilágot – fogalmuk sem volt arról, mi látható a videón. Annyit azonban hozzátettek, hogy már mások is jelezték feléjük, hogy különös dolgokat látnak a vízben, illetve annak környékén.
Azt, hogy mit örökített meg a megdöbbent turista, jelenleg nem tudni. Azt viszont igen, hogy az alpesi tóban se fókák, se vidrák, se más nagytestű állatok nem élnek.
A Tianchi tó legméretesebb lakói ugyanis egy helyi pisztrángfaj egyedei, melyek maximum 90 cm hosszúságúra nőhetnek, így nagy valószínűséggel ezeket is kizárhatjuk a „gyanúsítottak” listájáról.
- Tetszik
- Digg
- Del
- Tumblr
- VKontakte
- Buffer
- Love This
- Odnoklassniki
- Meneame
- Blogger
- Amazon
- Yahoo Mail
- Gmail
- AOL
- Newsvine
- HackerNews
- Evernote
- MySpace
- Mail.ru
- Viadeo
- Line
- Comments
- Yummly
- SMS
- Viber
- Telegram
- Subscribe
- Skype
- Facebook Messenger
- Kakao
- LiveJournal
- Yammer
- Edgar
- Fintel
- Mix
- Instapaper
- Copy Link