Tudomány és technika

Akár 140 évig is élhet egy ember

Szerző képe

Rejtélyek Szigete

Az izraeli Bar Ilan Egyetem tudósai szerint 140 évre is kitolható az emberélet hossza, ha sikerül lassítani az öregedés folyamatát, írja az MTI az izraeli Háárec alapján. Eddig a bizonyítottan legmagasabb korú ember egy 122 évet élt francia nő volt, aki 1875-ben született és 1997-ben halt meg.

Tavaly egy amerikai kutatócsoport 115 évben maximalizálta az ember élettartamát, de az izraeli tudósok szerint az öregedés folyamatának késleltetésével ez az idő meghosszabbítható.

Hajim Kohen professzor a Bar Ilan Egyetemen lévő laboratóriumában a korosodás molekuláris mechanizmusát kutatja, és a The Journals of Gerontology című öregedéstani szaklapban közzétett tanulmányában azt írta, hogy száznegyven évet is élhetnek az emberek.

„Az elmúlt 60 évben a várható életkor átlaga 72 százalékkal emelkedett, de a maximális életkor mindössze nyolc százalékkal nőtt. A múltban az emberek 70 százaléka fertőzésekben halt meg, ma 70 százalékuk az öregséghez köthető betegségben” – nyilatkozta Kohen a Háárecnek.

A csecsemőhalandóság óriási csökkenése, az antibiotikumok felfedezése, az oltások bevezetése, a higiénia fejlődése a várható élettartam látványos növekedését okozta, ám közben az utóbbi két évtizedben szinte egyáltalán nem nőtt a maximális életkor.

Ez szerinte annak a számlájára írható, hogy noha a betegségek orvosi kezelése jelentősen fejlődött, nem foglalkoztak az öregedés biológiai folyamataival. Kohen csoportjával összegyűjtötte és elemezte az utóbbi két évtized ilyen témájú kutatásait és megállapította, hogy sikerült késleltetni már gombák, baktériumok, egerek, patkányok, sőt még majmok idősödését is.

Azzal érvelt, hogy ha ezeket a kezeléseket kiterjesztik az emberre, a várható élettartam akár 30 százalékkal is növekedhet.

„Az öregedés természetes biológiai folyamat, amelynek alapvető jellemzője az életfunkciók romlása. Bár az öregedési folyamat eltérő a különböző szervezetekben, nagyon hasonló mechanizmusokon alapul. Reméljük, hogy gyógyszerekkel a folyamat lassítható és az élettartam meghosszabbítható, a cél nemcsak az, hogy tovább, hanem az is, hogy egészségben éljen az ember” – tette hozzá.

-MTI-

Legújabb cikkek

Súlyos titkokat árult el a holdra szállásról fiának az egykori Pentagon-dolgozó

Sokak figyelmét felkeltette az a bejegyzés, melyet a napokban posztolt egy Reddit-felhasználó. – írja a Daily Star nevű brit lap. ... Tovább

Szeptember végén jár le az amerikai kormány és egy földönkívüli faj közötti 70 éves fegyverszünet – állítja egy UFO-informátor

Az emberiség történelmének egyik legdrámaibb eseménye veszi kezdetét az elkövetkező hónapokban – állítja, Charles McNeal UFO-informátor. A férfi elmondása szerint ... Tovább

Óriás a salvadori dzsungelben?

Óriások. Legtöbbünknek csupán mondabeli szereplők vagy mesefigurák jutnak eszünkbe róluk, ám újból és újból felbukkannak olyan történetek, melyek azt állítják, ... Tovább

Szerencsét hozott az elátkozottnak hitt baba egy ausztrál férfinak

Tulajdonosa semmi pénzért nem válna meg tőle. Kerry Walton igencsak meglepődött, amikor 1972-ben egy ijesztő babára bukkant egy 200 éves ... Tovább

Pár év, és ilyen robotok végezhetik az otthoni házimunkát

Az 1X robotikai cég bemutatta legújabb humanoid robotját, amely úgy néz ki, mozog és viselkedik, mint egy valódi ember. Lenyűgöző ... Tovább

A vienne-i zsinat és a templomos rend kincsei

A vienne-i zsinat 1311. október 16-án ült össze, hogy meghallgassa a templomosrend elleni vádakat, és megreformálja az egyházat. A pápai ... Tovább

You cannot copy content of this page

Send this to a friend