Főoldal / UFO / Whitley Strieber – Az eltűnt világ 1.rész

Whitley Strieber – Az eltűnt világ 1.rész

Whitley Strieber amerikai szerzőt állítása szerint az 1980-as s évek közepén több alkalommal is elrabolták az idegenek, s így szerzett tapasztalatait könyvek formájában olvasóival is megosztotta, melyek közül nem egy bestseller lett.

A most következő írás szintén Strieber visszaemlékezései alapján készült.

Gyerekkoromban gyakran meséltem az “idegenekről”, így nem volt nehéz tanúkat találnom, de mire egyetemista lettem, ilyen dolgokról már csak ritkán beszéltem.

A földön kívüli élet lehetőségéről sok szó esett egyetemista éveim alatt, de senki nem emlékezett arra, hogy a látogatókat emlegettem volna.

Számos szokatlan esemény történt azokban az időkben, különösen 1967-ben, de akkora már nagyon távol álltam attól, hogy űrhajósokat hibáztassak miattuk.

1968-ban, londoni tartózkodásom idején pedig már a világűr sem foglalkoztatott különösebben. Átnéztem az 1964-től írt kiadatlan munkáimat, és az egész irdatlan papírhalmazban – mely nyolc teljes regényt, negyven-ötven novellát, és több száz verset tesz ki – egyetlen, UFO-kra vonatkozó, nyílt utalást sem találtam.

Irományaimból és a tanúk fiatalabb éveimre vonatkozó kijelentéseiből arra következtettem, gyerekkoromat átitatta az idegen lényektől való félelem, ám húszéves koromra ezek oly tökéletesen elhalványultak, hogy egyetlen munkámnak sem szolgáltak alapjául. Ennek ellenére nem szűntek meg teljesen, csupán egy mélyen szimbolikus formában nyilvánultak meg.

Igazság szerint ezek a félelmek olyannyira részét képezték kiadatlan írásaim jelentős részének, mint amennyire igaz ez a Farkaslény, az Éhség vagy a Macskamágia című könyveimre, melyek mindegyike tartalmaz intelligens, egyben ragadozó lényekre vonatkozó utalásokat.

Az első felnőttkori elbeszélésemhez egy 1968-as esemény adta az ötletet, melyről már beszámoltam a Communion című könyvemben. 1986-87 között emlékeim egyre jobban felelevenedtek, míg végül a történet csaknem teljes részletességében összeállt bennem. Megdöbbentő emlékek kerültek felszínre tudatom mélyéről.

Whitley Strieber - Communion

1968-ban Londonban éltem. Nyáron a kontinensre utaztam. Ma sem tudnám megmondani, pontosan mennyi időt – két hetet, egy hónapot? – töltöttem ott. Később képtelen voltam számot adni arról, mi történt velem ez idő alatt. Révhajón szeltem át a csatornát, majd felszálltam egy Olaszországba tartó vonatra. Az úton megismerkedtem egy fiatal nővel.

Nevére, nemzetiségére is emlékszem, ám azóta sem akadtam a nyomára. Először Firenzébe mentünk, majd Rómába. S ott valami rettenetes történt velem. Burkolt emlékeim szerint elkeveredtem a Vatikán alatt húzódó katakombákban.

Bármi történt is, a szó szoros értelmében visszarohantam a panzióba és összecsomagoltam. A szobában valami halálra rémített. Megpróbáltam felidézni, mi lehetett, de mindössze annyit tudtam biztosan kideríteni, hogy egy kitömött baglyot láttam valahol a szobámban. Ezt említettem is annak idején a barátomnak. Ha valóban így történt, nem csoda, ha elfutottam.

bagoly

Sikertelen kísérletet tettem arra, hogy hipnózis által még többet tudjak meg erről az emlékről, de a felszínre kerülő dolgok nem egészen felelnek meg elvárásaimnak.

Ma már tudom, a bagoly-kép állandó kísérője a látogató-élménynek; jellegzetes burkolt emlék, s számosan tesznek említést róla. A húgommal teljesen váratlan helyzetekben láttunk baglyokat, sőt gyerekkorom bizonyos szakaszában egy nagyon bizarr bagoly kísértett bennünket.

A Communion című művemben részletesen írtam a bagoly ősidőkre visszanyúló, mágikus történetéről. A bölcsesség jelképeként Pallasz Athéné szimbóluma volt, előtte pedig a mezopotámiai “Szem-Istennőé”. Különösen fontos szerepet töltött be az ősi anyavárosban, Mariban.

Kirohantam a Termini pályaudvarra, s felugrottam az első induló vonatra. Történetesen észak felé tartott, s meg sem álltam Strasbourgig. Ott átszálltam egy másikra, amit megint csak azért választottam, mert éppen kifutott az állomásról. A vonat egyenesen Dél-Franciaországba, Port Bou-ba vitt, ahol még sikerült elérnem egy Barcelonába induló spanyol vonatot. A Ramblán, egy ócska szálloda hátsó szobájában laktam, amit csak éjszakánként hagytam el.

A Communionban azt írtam, többi emlékem “kusza zagyvaság”. Sok-sok töprengés után, azt hiszem, mára talán sikerült rekonstruálnom rejtélyes utazásom bizonyos részleteit.

Egyik éjszaka kis hátsó szobámban egy nő keresett fel az Egyiptomi Légitársaság egyik járatára szóló jeggyel. Ez akkor nem volt olyan hihetetlen, mint amilyennek most hangzik; 1968-ban ugyanis Nasszer elképesztő mennyiségű diák-járatot hirdetett meg Európába. Mellesleg később kiderült,, hogy merő kitalálás az egész, és a legtöbb járat valójában nem is létezik.

Átvettem a jegyet, de azt már nem tudom felidézni, hogy ki is mentem a repülőtérre. Következő világos emlékem egy gép belseje, ahová a padlóból nyíló ajtón keresztül jutottam be. Egész úton hányinger gyötört. Valaki, gondolom egy nővér vagy stewardess három csepp átlátszó folyadékot cseppentett a nyelvemre.

Az utasteret dögletes bűz töltötte be, dobhártyámat szűnni nem akaró zúgás, testemet folyamatos rázkódás kínozta. emlékszem, nagy darab, fehér egyenruhás férfi ült mellettem. A “magántanítómnak” nevezte magát, és felolvasást tartott egy bőrkötetes könyvből.

A padlóba vágott kijáraton át hagytam el a gépet. Négy, kék egyenruhás férfi átkísért a kifutópályán. Nálam jóval alacsonyabbak voltak. Akkor ez egyáltalán nem tűnt furcsának. Külsejük után ítélve velük találkoztam 1986. április 1-én, és ők vittek el a szobámból 1986. december 26-án.

Ma már tudom, rajtam kívül sokan mások is látták őket, és valójában a látogatók leghétköznapibb típusához tartoznak. Rendszerint sokkal barátságosabbak a nagy, ferde szemű lényeknél, s nemegyszer figyelemre méltó humorról tesznek tanúbizonyságot.

szürke földönkívüli

Így utólag már nem is értem, hogyan tudtam ezeket az emlékeket “kusza zagyvaságnak” nevezni. Kétségtelenül fantasztikusak, ám most, tiszta fejjel és tárgyilagosan végiggondolva őket, egyáltalán nem tűnnek kuszának.

Magánoktató egy repülőgépen, amely bűzlik, akár egy kénszagú klozet? Miféle stewardess cseppent az utas nyelvére? És mióta szállnak le és fel az utasok egy repülőgépre a padlóba vágott csapóajtón át?

Aztán egyszerre csak újra Londonban találtam magam. Napok, hetek telhettek el. Mindössze arra emlékszem, hogy hajnal van, és a St. James hotel előtt állok a végtelenségig elcsigázottan, hullafáradtan. Halvány fogalmam sincs, miként kerültem oda. 

Akkori barátaim csak annyit tudtak mondani, hogy a nyár nagy részében távol voltam. Semmilyen feljegyzést nem készítettem, így nem tudhatom pontosan, mennyi idő telt el.

1972-ben számos eleven emlék merült fel bennem. Ma már tudom, azzal a régi nyárral függnek össze, s egy sivatagi utazással kapcsolatosak. A végeláthatatlan sivatag fölött sárgásbarna az ég, s a fénye olyan erős, hogy szinte megfájdul tőle a szem. Nem emlékszem igazi sötétségre.

Az apró emberkék egy oázishoz hasonló helyre vittek. A magas, vékony törzsű fák szegélyezte települést keskeny ösvény szelte át, melynek végén hatalmas diadalív magasodott.

folyt. köv.

Hirdetés

A weboldal cookie-kat használ a szolgáltatások minőségének javítására. További információ

A sütik kezelésére vonatkozó EU-s irányelvek előírják, hogy az adott honlap látogatóiról csak előzetes, megfelelő tájékoztatással társított, egyértelmű és önkéntes hozzájárulásukkal lehet adatokat gyűjteni. A süti egy olyan információ csomag, melyet az internet böngészése során a szerver hoz létre és egy ún. időpecsét alapján egy előre meghatározott ideig tárolódik a felhasználó gépén. Jellemzően olyan honlap látogatási információkat, mint a böngészési előzmények, érdeklődési kör, de tárolhat jelszavat és webshop esetében bevásárlókosár tartalmat egyaránt. A sütikben tárolt adatok alkalmasak a visszatérő vagy az oldalon már regisztrált látogató beazonosítására, így az általuk preferált információk és előzmények alapján támogatják azokat a weboldal szolgáltatásokat és funkciókat, melyek a látogatót leginkább érdekelhetik, így képesek a felhasználói élmény növelésére.

Bezár