exöszájzbúk

Lourdes és a csodálatos gyógyulások

Azon a helyen, ahol a kis hegyi barlang előtt 1858-ban az írástudatlan, tizennégy éves kislánynak egymás után tizennyolcszor megjelent Szűz Mária – legalábbis a gyermek ezt állította -, és megmutatta a barlang előterében a csodálatos forrást, rengeteg ember fordult meg az utóbbi években.

Úgy vélik, csak szervezett csoportokban évente több százezer beteg érkezik a városkába. A gyógyulásra szomjazókat különleges fekvőhellyel felszerelt vonat hozza.

Lourdes

A vasúti pályaudvart úgy alakították ki, hogy fekvőbetegeket és mozgássérülteket lehet kirakni és azonnal a megfelelő intézménybe vinni. Kétezer orvos, több ezer ápolónő és egyéb egészségügyi személyzet tevékenykedik itt. Csodáról és csodálatos gyógyulásról is sokat hallani – 1858 óta szinte egyfolytában.

Tudjuk, hogy az orvosok kezdettől kétkedve fogadják a lourdes-i csodát, és ez így van rendjén. Az a helyes, ha józanul szemlélünk minden megmagyarázhatatlant, úgy hamarább találjuk meg a magyarázatot.

1912-ben Alexis Carrel, Nobel-díjas orvos menthetetlennek ítélt betegét hozta el Lourdes-ba. Biztos volt benne, hogy ez sem segít.

Alexis Carrel

Nagyot nézett, amikor a csontrákos beteg teljes mértékben meggyógyult. Lourdes-ban volt orvos az ateista olasz A. Gemelli is. Miután látta, hogyan gyógyulnak a betegek, ferences rendi szerzetes lett, később pedig Rómában megalapította a róla elnevezett Gemelli-klinikát.

Sok millió Lourdes-ban kezelt beteg a csodálatos gyógyvíz és a szent hely ellenére sem mutat gyógyulást.

Viszont a tudomány eddig hatezer olyan gyógyulásos esetet ismer, amelyre nincs magyarázat.

Érdekes módon, az egyház ennek alig egy százalékát, konkrétan mindössze hatvanöt esetet ismert el csodának. 1882 óta orvosi iroda működik a városban, amely figyeli, adminisztrálja, leírja és ellenőrzi a gyógyulásos eseteket.

Az irodának minden Lourdes-ban dolgozó orvos tagja, függetlenül attól, hogy hívő-e vagy ateista. 1947-ben még egy orvosi intézményt hoztak létre a városban. Ebben harminc, felerészben hívő és nem hívő orvos tevékenykedik, különféle nemzeteket képviselve. Rendkívül szigorúan, sok dokumentációval alátámasztva állapítják meg valakinek a “csodálatos gyógyulását”.

Évente egyszer Párizsban gyűlnek össze, és ott az orvosi világ képviselői előtt ismertetik azokat az eseteket, amelyek fennakadtak a rostán, és amelyeket végső soron valóban “csodának” lehet nevezni.

Olykor sokáig vizsgálnak egy-egy ügyet. Delizia Cirolli 1976-ban nyomtalanul kigyógyult a csontrákból. Ügye tizenhárom éves alapos kutatást igényelt, és csak utána látták be a nemzetközi orvos bizottság tagjai, hogy az asszony valóban halálosan beteg volt előtte, és teljesen egészséges lett utána. De mi előtt és mi után? Mi történik Lourdes-ban? Ezt egyetlen orvos sem tudta eddig megállapítani.

Delizia Cirolli
Delizia Cirolli

1947-től napjainkig ezerkétszáz beteg dossziéját tanulmányozták át. Mindannyian meggyógyultak, de közülük a szigorú orvosok mindössze ötvenhétnek a gyógyulását vélték valóban “csodának”. Minél több fórumot jár meg az ügyük, annál kevesebb gyógyulást állapítanak meg, bár a szóban forgó betegek a jelek szerint “megúszták” a dolgot, és már nem betegek. Mindenesetre a városkában közszájon forog, hogy “könnyebb meggyógyulni Lourdes-ban, mintsem elismertetni azt az orvosi bizottsággal!”

De ez nem baj. Jobb lenne viszont tudományos (! ) választ kapni a sokakat érdeklő kérdésekre. Így arra, milyen hatás működik ott. Vajon csakugyan gigantikus térben és időben széthúzott és nagyon jól ható placebóról van szó? Vagyis az odasereglő betegek bebeszélik maguknak, hogy ott vár rájuk a gyógyulás, és így közülük néhányan – a számok szerint nagyon kevesen – valóban meggyógyulnak? De akkor ők miért igen, és mások miért nem?

Lourdes

Valóban olyan nagy erő a hit – legyen az vallásos hit, avagy a betegnek a gyógyulásba vetett saját hite? És ha Lourdes-ban esetleg valamilyen természetes gyógyerő sugárzik ki a talajból, akkor azt mi okozza, és miért nem gyógyulnak meg az emberek a környező, nem is olyan távoli más városkákban, falvakban?