Az ember sok esetben kerül olyan helyzetbe, hogy szívesen lenne egyszerre két, sőt több helyen. De hát ez képtelenség! Valóban az?
A történelem során, az elmúlt évezredekben, de különösen az utóbbi évszázadokban akadt néhány eset, amely azt bizonyította, hogy bizony lehet az ember egyszerre „kint s bent”, rácáfolva a kézzelfogható tapasztalatokra.
Nem csupán arról van szó, hogy egyesek képesek megkettőzni önmagukat. Ez is ritka eset, de megtörtént, így aztán egy időben látták ugyanazt a személyt egymástól több száz vagy több ezer kilométerre lévő két városban. Egyik helyen az illető igazi teste volt, a másikon az ál-teste, amit ő maga hozott létre nagy akaraterővel, és ugyanúgy viselkedett, mintha tudatosan lenne ott, és épp olyan tudatosan cselekedne. Bilokáció esetén azonban általában nem erről van szó.
Mi is az a bilokáció?
Voltak és vannak emberek, akik a testüket otthagyják valahol, miközben – szellemi erejük megfeszítésével, koncentrálással – a tudatukat küldik el valahová. Ezt az elküldést szó szerint kell venni. A tudat „elmegy és információt szerez”, mintegy körülnéz a testtől távol eső helyen. Ez a hely elvileg lehet nagyon messze is, mondjuk földi méretekben a bolygó bármely távoli pontján.
Ilyesmire régebben csak azok voltak képesek, akik nagy szellemi összpontosítással éltek. Szentek, tudósok jógik és varázslók, vagyis olyan emberek, akik nem a fizikai örömöknek szentelték az idejüket, és akiket a fizikai valóság alig, vagy egyáltalán nem érdekelt.
El tudta hagyni a testét – legalábbis tudatilag – Pio atya, vagy Sai Baba, aki az elmúlt évtizedekben váltak egy másik vallás szent emberévé. A különféle kultúrákban az ilyen embereket vagy bolondnak tartották, vagy imádták.
A modern világ által méltatlanul primitívnek nevezett népeknél régen is voltak, ma is vannak varázslók, sámánok akik képesek bilokációra. Ők néhány percre transzba esnek, és eközben – állításuk szerint – a „lelkük” (vagyis a tudatuk) elmegy valahová messze, mondjuk a szomszédos ellenséges törzs településére, hogy onnan hírt hozzon. Nagyon is életszerűen mondja el aztán, hogy mire készülnek a folyón túliak.
De hát megesett ez már másokkal is, filozófusokkal éppúgy, mint egyszerű emberekkel. De legfőképpen a jövendőmondókkal. A dolog ugyanis szorosan összefügg az úgynevezett tisztánlátás képességével. A látnoki képességű ember ugyanis, a tudata révén, a távolban történő eseményekről számol be: katasztrófáról, merényletről, és így tovább.
A szemtanúk aztán sokkal később, a valóságos helyszínről megérkezve szinte szóról szóra ugyanúgy mondják el a történteket, ahogy a látnok leírta. Sőt, az is előfordult, hogy a bilokációt végző ember még meg sem történt eseményt jelzett előre.
Ez bizonyára annak köszönhető, hogy valahol az az esemény már megtörtént, különben ő sem tudhatna róla! Vagyis itt az idősíkok elcsúszásáról lehet szó. De az is lehetséges, hogy az események általában nem úgy történnek, mint ahogyan azokat mi elképzeljük. Nincs kizárva, hogy egyszerre több lehetséges változat „fut egy programban”, és valamilyen – általunk még ismeretlen – módon választódik ki végül az, amely valóságosan megtörténik, és amely számunkra véglegessé teszi azt az eseményt.
A leghíresebb ilyen „kettéváló” Edgar Cayce, Teresa Neumann, Adrienne von Speyr volt.
A bilokáció vizsgálata laboratóriumi körülmények között
Mivel az efféle elbeszélések túl hihetetlennek hangzanak, a jelenséget néhány évtizeddel ezelőtt komoly tudományos intézmények laboratóriumában is vizsgálták, hogy végleg megcáfolhassák az „erős fantáziájú” mesélők állításait.
Csakhogy a vizsgálatok során egyértelműen bebizonyosodott, hogy igenis létezhetnek olyan emberek, akik képesek tudati úton tetszőleges távolságból információt szerezni. Egyes kísérletek alkalmával ugyanis a laboratóriumban lévő, mondhatni „bezárt” embert transzállapotba juttatták – vagy juttatta ő saját magát -, és ekkor megkérték, küldje el tudatát egy meghatározott városba, ott is egy előre meghatározott címre.
Az épületen belül fel kellett keresnie egy bizonyos szobát, és a kísérletvezetőnek el kellett mondania, milyen kép lóg a falon, vagy mi olvasható a polcon található konkrét könyv valahányadik oldalán. Ezek után szinte hihetetlen események következtek: a kísérleti alany tudata több-kevesebb pontossággal – néha viszont félelmetesen pontosan! – beszámolt arról, mit talált a jelzett helyen.
Ne feledjük, az ilyen képességű ember nagyon ritka! Régebben, amikor még nem ennyi ember élt a Földön, nyilván még kevesebben voltak. Viszont remény van arra, hogy – a Föld lakóinak szaporodási ütemét követve – mind több paraképességű ember lesz közöttünk, és akkor az efféle kísérleteket is nagyobb számú személlyel lehet majd lefolytatni.
Ami pedig a lényeget illeti – bizony, a tudomány csak sötétben tapogatózik. A kutatók sem tudtak többet tenni, mint hogy bebizonyították, a jelenség létezik, és valóban képes néhány ember az ismert érzékszerveken kívüli módon is információt szerezni. Ez minden. Egyelőre – mert a jövőben folytatódnak a kutatások, és egyszer ezt a titkot is megfejti az emberiség.
