A Vigyorgó Ember – Legenda vagy valóság?

A paranormális jelenségek kutatóinak a mai napig nincs egységes álláspontja arról, hogy a “Vigyorgó Embernek”( The Grinning Man) nevezett személy ki is valójában.

Bizonytalanságuk jórészt abból fakad, hogy az esetleírások gyakran igen eltérő képet mutatnak eredetével kapcsolatban. Egyes beszámolók földönkívüliként vagy a titokzatos, feketeruhás férfiakkal kapcsolatban álló személynek írják le, máskor a szellemvilág részeként hivatkoznak rá.

Az alábbiakban megnézzük a legismertebb eseteket, a konklúziót pedig – mint általában – olvasóinkra bízzuk.

A Vigyorgó Emberről szóló beszámolók már közel hat évtizedes múltra tekintenek vissza. Kinézetéről többnyire megegyeznek a leírások. Aki látni vélte vagy találkozott vele,  körülbelül két méter magas, beesett szemű lényként jellemezte, arcán egy fültől fülig érő baljós vigyorral. Erről sok szemtanúnak a “Maszk” című film főhőse ugrott be, leszámítva azt, hogy előbbit nem minden esetben találták olyan barátságosnak, mint a Jim Carrey által megszemélyesített figurát.

Különféle ábrázolások a Vigyorgó Emberről a szemtanúk leírása alapján

Az első találkozás a Vigyorgó Emberrel

Az első dokumentált találkozás a Vigyorgó Emberrel, 1966 október 16-án történt, New Jerseyben. Két fiú, Marvin Munoz és James Yanchitis az esti órákban épp hazafelé tartottak a Fourth Streeten, amikor egy furcsa alakot pillantottak meg egy kerítés mellett, aki követni kezdte őket. A srácokat ez eléggé megrémítette, így futni kezdtek, s végül sikerült lerázni üldözőjüket.

“Jimmy meglökött, és azt mondta: “Nézd azt a fickót a kerítésnél!”. Körülnéztem, és ott volt… pont a kerítésnél. Csak állt ott…majd megfordult, és egyenesen ránk vigyorgott”. – emlékszik vissza Munoz.

Leírásuk messzemenően egyezett az eddigi beszámolókkal, magas termet és egy lehetetlenül széles, gonosz vigyor. Nem sokkal ezután egy helyi lakos azt állította, hogy egy “magas, zöld ruhás ember” volt a nyomában, ugyanabban az utcában, ahol a két fiatal is találkozott a Vigyorgóval.

Marvin és James esete felkeltette a neves ufológus, író és paranormális ügyekre szakosodott nyomozó, John A. Keel figyelmét is, aki hírnevét többek között, a “The Mothman Prophecies” (A Molyember-próféciák) című könyvével alapozta meg.

John A. Keel

Keel néhány nappal az eset után megkereste mindkét fiút, természetesen külön-külön kikérdezve őket, hogy egyikük se befolyásolja a másik válaszait. Személyleírásuk egybecsengett: körülbelül két méter magas férfit láttak, akinek a ruházata az utcai lámpák fényében egy “csillogó, zöld overálnak” tűnt. Egyikük sem emlékezett arra, hogy a furcsa alak arcán bármiféle hajat, fület vagy orrot láttak volna, viszont határozottan emlékeztek “rosszindulatú” vigyorára.

Hasonló beszámolók érkeztek az ország különböző részeiről, köztük a nyugat-virginiai Parkersburg városából, amely nagyjából 40 mérföldre van Point Pleasant-től, a híres Molyember-észlelések helyszínétől.

1966. november 2-án az éjszakai órákban,  Woodrow Derenberger  varrógép-kereskedő, éppen hazafelé tartott teherautójával. Útja az Ohio állambeli Mariettából a Nyugat-Virginiai Mineral Wells felé vezetett a 77-es főúton át. Már csak pár kilométer volt hátra, amikor Parkersburg mellet haladva, egy szokatlan hangra lett figyelmes, mely leginkább egy nagy csattanásra vagy robbanásra hasonlított. Ezzel egy időben egy objektum jelent meg mögötte, látszólag a semmiből, majd sebesen elszáguldott mellette, s mikor Derenberger teherautója elé került, drasztikusan lelassított, majd keresztbe állt az út közepén, meggátolva a kereskedő tovább haladását.

Woodrow Derenberger

Derenberger később úgy írta le a kb 10 méter hosszúságú járművet, mint a legfurcsább dolgot, amit valaha látott.  Alakja leginkább egy hagymához vagy egy régi petróleum lámpához hasonlított.  Elmondása alapján, ezután egy fényes, zöld ruhába öltözött ember(?) szállt ki az autóból, aki odasétált a jármű jobb oldalához és telepatikus kommunikációba kezdett vele. “Indrid Cold”-ként mutatkozott be, és megnyugtatta a férfit, hogy nincs mitől tartania és a környéken történt UFO-észlelésekről akart minél többet megtudni.

Egy korabeli illusztráció a találkozásról

Munoz és Yanchitis beszámolójához hasonlóan Derenberger is úgy írta le az alakot, mint akinek széles, hátborzongató vigyora volt, és azt is megjegyezte, hogy a lénynek kissé “megnyúlt” szemei voltak. Ijesztő külsejét leszámítva azonban rendkívül barátságosan viselkedett a megrémült sofőrrel.

Másnap, november 3-án Derenbergerrel élő adásban készített interjút Glenn Wilson, a WTAP-TV-től, melynek hanganyagát Susan Sheppard odaadó munkájának hála sikerült megmenteni az utókor számára.

Derenberger később elárulta, hogy a rendhagyó találkozás után többször is kapcsolatba lépett a különös idegennel, majd meredekebb állításokkal is előhozakodott, mely szerint a Vigyorgó Ember – alias Indrid Cold – nemcsak információkat adott át neki szülőbolygólyáról, a Lanulosról, de el is vitte őt oda. “A bolygó lakói színes ruhákat viseltek, és írásjeleik leginkább a hieroglifákhoz hasonlítottak.” Derenberger egyébként “Látogatók a Lanulosról” című könyvében bővebben is beszámol az idegen világban szerzett tapasztalatairól.

A következő eset a hatvanas évek közepén, Point Pleasant-ben történt, épp akkoriban amikor a Molyember nevű lényt is sokan látni vélték a városban. A Lilly család otthonában már nem egyszer tapasztaltak poltergeist jelenségeket, de volt közöttük egy, ami a többinél is furcsább volt. Lányuk, Linda egy éjszaka arra ébredt, hogy a Vigyorgó Ember ott áll az ágya mellett és őt figyeli. A lány sikítva takarója alá bújt, s mire újra összeszedte a bátorságát, hogy előbújjon, a vigyorgó alaknak már nyoma sem volt.

A hat évtized alatt több hasonló beszámoló is érkezett a Vigyorgó Emberről, igaz a rejtély megoldásához nem jutottak közelebb a kutatók.  Kilétét illetően tehát maradnak a találgatások és a különféle hipotézisek.

A Vigyorgó Ember története egyébként a filmkészítőket is megihlette, melynek eredményét az alábbi rövidfilmben láthatjuk.

error:
Share via
Copy link
Powered by Social Snap