exöszájzbúk

A tudatod minősége szabja meg az életed minőségét

Mi a legfontosabb számodra ebben az életben? Nos, mit válaszoltál? Az egészség? A család? A gondolataid? A munkád? A fagyi?

Az én válaszom erre a kérdésre: a tudat. Tudat nélkül nincs semmink. Tudat nélkül nem szeretheted a házastársadat vagy a gyerekeidet, nem végezheted a munkádat, és nem kortyolgathatsz kávét egy kávéházi teraszon üldögélve. A legtöbb lényeges dolog tekintetében tudat nélkül tulajdonképpen nem is létezel. A tudat nem azonos az elmével. Ha az elmét egy villanykörtének képzeled el, akkor a tudat az elektromosság, amely a villanykörtét meggyújtja.

A tompa tudat zavart és meg nem értést okoz az elmében, és végül szenvedést vált ki. A ragyogóan tudatos elme ezzel szemben nyugodt és fókuszált. Békét és nyugalmat áraszt, amely másokra is átragad. Ha úgy tekintesz a tudatra, mint valami „belső fényre”, akkor közel jársz hozzá, hogy megértsd, miért olyan életbevágóan fontos. A tudatod minősége szabja meg az életed minőségét. Ezért fontos, hogy tudatod élénk és éber legyen.

Tegyük fel, hogy egy teljesen elsötétített szobában ülsz, az ablakhoz közel. Még éjszaka van, de amikor lenézel egy alaktalan folthoz a lábadnál, azt látod, hogy a hajnali fény kezdi megtölteni a szobát. Hirtelen, nagy rémületedre rájössz, hogy ez az alaktalan dolog nem más, mint egy összetekeredett, támadásra kész kígyó.

Ledermedsz a félelemtől, moccanni sem mersz, nehogy a kígyó rávesse magát a mozgó célpontra. Agyadban csak úgy kavarognak a kérdések: „Mi van, ha ez egy mérges kígyó? Megtámad, ha megmozdulok? Ha megharap, hogyan fogok segítséget kérni?”

Kővé dermedten ülsz tovább a helyeden, míg a fény teljesen elárasztja a szobát. Konstatálod, hogy valamilyen oknál fogva a kígyó még mindig nem támad. Kissé megnyugszol, és kezdesz higgadtabban gondolkodni. Agyadon gyorsan átfut, milyen útvonalakon lehetne elmenekülni, de tested továbbra is merev és mozdulatlan marad. A nap a horizont fölé emelkedik, és első sugarai az ablakon keresztül meleg, aranysárga fénnyel árasztják el a szobát.

Ekkor, mintha csak vakító villámfény villanna az éjszaka sötétjében, hirtelen ráébredsz, hogy amit kígyónak véltél, az valójában egy öszszetekert kötél. Féltél. Az agyad valósággal lefagyott a félelemtől, majd a gondolataid darabokra törtek, mint egy üvegpohár. Megmerevedett tested mindvégig stresszhormonokat pumpált a véredbe, hogy felkészítsen a küzdelemre. Ez alatt a pár perc alatt szinte hónapokat öregedtél. És miért? Mert fenyegetést véltél látni ott, ahol nem is volt semmi.

A sötétség ebben a példában a tudat hiányát szimbolizálja. A túl sok munka, a kevés testmozgás, a kemikáliák, az alkohol, a hiányos táplálkozás, a harag vagy a szomorúság mind elhomályosítják a tudatot, és megakadályozzák, hogy a világot veszélytelennek lásd. Az életünket teljesen kitöltik a veszélyként felfogott dolgok. Mérges kígyókat látunk a pénzügyeinkben, a munkánkban, a családunkban.

Még akkor is, amikor valamilyen kellemes élményhez közeledünk, például egy filmet akarunk megnézni, vagy a tengerpartra igyekszünk, elronthatja a hangulatunkat a forgalom, felmehet tőle a vérnyomásunk, és valósággal felrobbanhatunk a dühtől. Az akut stressz generációja vagyunk, veszélyt sejtünk minden utcasarkon. Hogyan lehetne változtatni, hogy ne ilyennek lássuk a világot? Hogyan érjük el, hogy a nappali világosság fényében felismerjük, hogy félelmeink kígyói valójában ártalmatlan kötélkupacok?

Nos, egyszerűen csak tudatosabbnak kell lennünk.

A tudatosság olyan, mint a napfény. Felderíti az érzéseket, és megvilágosítja az elmét. A tompa elme és a zavaros érzelmek rosszul tükrözik a tudatot. Az észleléshez a tudat adja az energiát. A tiszta tudatot nem tudja megtéveszteni holmi kötélcsomó.

Elménket legtöbbször robotpilóta vezérli. A szüntelenül zakatoló elme a menekülő tudat legbiztosabb jele. A hiperaktív gondolkodás olyan gyakori manapság, hogy ezt tekintjük normálisnak, pedig óriási energiákat emészt fel, és folyton bajba keveri az embert. Ehhez hasonló tünet a félelem a jövőtől, a rágódás a múlton, az unalom, a frusztráció, a harag, a szorongás és a félelem. Ezek mind olyan kötélkupacok, amelyek kígyónak tűnnek.

A tompa tudat változtatja a világot félelmetes hellyé.

A tudat mindenhol mindig jelen van, egyszerűen csak nem figyelünk oda rá. Tudom, hogy ez egy kicsit furán hangzik, de így van. Általában el vagyunk foglalva a mindennapjainkat kitöltő dolgokkal, emberekkel, gondolatokkal. Tudatában vagyunk ezeknek a dolgoknak — de tudatában vagyunk-e a tudatnak? Nem valami gyakran. Legtöbbünk akkor se ismerné fel a tiszta tudatot, ha az odalépne hozzá, és kezet rázna vele.

A tiszta tudatot nem lehet képzelet útján megragadni. A tiszta tudatról nem lehet képet alkotni. A tudat nem dolog, és nem is gondolat vagy érzés. Ezért olyan frusztráló beszélni róla, ha az értelmeddel akarod magadévá tenni. A tudat nem fizikai dolog, ezért nem lehet megragadni, mint egy kalapácsot, és odaütni vele. Mindazonáltal, ha egyszer közvetlenül megtapasztalod, vagy éppen meg nem tapasztalod, mindez tökéletes és gyönyörű értelmet fog nyerni.

Felhasznált irodalom: Frank J. Kinslow: Az azonnali gyógyulás titka (Édesvíz kiadó)