Tehénnel házasodott egy kambodzsai asszony, mert néhai férje reinkarnációjának hiszi az állatot

Szerző képe

Rejtélyek Szigete

Az idős asszony szerint elhunyt férje testesült meg újra az állatban. – írja a The Sun

Különös frigy jött létre a kambodzsai Kratié tartományban. A 76 éves Khim Hang, családja szarvasmarha farmjának egyik tehenével kötötte össze életét, miután férje meghalt.

Hang elmondta, egy nap – nem sokkal férje halála után – az akkor 5 hónapos borjú követte őt házuk emeletére, és az állat viselkedése megdöbbentően emlékeztette őt egykori párjára. A jószág megnyalta a nő haját és nyakát, majd egy „csókot” is adott neki.

Az állat otthonosan közlekedik a családi házban

Az asszony meg van győződve arról, hogy a tehén elhunyt férje reinkarnációja.

„Hiszem, hogy a férjem lelke benne él tovább, mivel pontosan úgy viselkedik, ahogy ő.”

– állítja.

A ragaszkodó állat most abban az ágyban alszik, ahol egykor az asszony férje, Tol Khut hajtotta álomra fejét.

A képhez tartozó alt jellemző üres; tehen-reinkarnacio-02.jpg a fájlnév

Hang egyik fia, anyjához hasonlóan vélekedik a négylábú lakótársról. Mint mondta, „érzi apja szellemét az állatban”, és folyamatosan ügyel arra, hogy az házuk közelében maradjon, és nehogy elkószáljon.

A idős nő megtiltotta gyermekeinek, hogy halála után eladják vagy bántalmazzák a tehenet, és arra is megkérte őket, hogy miután az állat kilehelte a lelkét, emberhez méltó temetésben részesítsék.

Nyugati szemmel nézve talán bizarrnak vagy viccesnek találhatjuk Hang asszony történetét, de ne feledjük, hogy Kambodzsa lakosságának 95%-a buddhista vallású, vagyis sokan hiszik, hogy az ember halála után egy állat testében is újjászülethet.

reinkarnáció
Legújabb cikkek

Súlyos titkokat árult el a holdra szállásról fiának az egykori Pentagon-dolgozó

Sokak figyelmét felkeltette az a bejegyzés, melyet a napokban posztolt egy Reddit-felhasználó. – írja a Daily Star nevű brit lap. ... Tovább

Szeptember végén jár le az amerikai kormány és egy földönkívüli faj közötti 70 éves fegyverszünet – állítja egy UFO-informátor

Az emberiség történelmének egyik legdrámaibb eseménye veszi kezdetét az elkövetkező hónapokban – állítja, Charles McNeal UFO-informátor. A férfi elmondása szerint ... Tovább

Óriás a salvadori dzsungelben?

Óriások. Legtöbbünknek csupán mondabeli szereplők vagy mesefigurák jutnak eszünkbe róluk, ám újból és újból felbukkannak olyan történetek, melyek azt állítják, ... Tovább

Szerencsét hozott az elátkozottnak hitt baba egy ausztrál férfinak

Tulajdonosa semmi pénzért nem válna meg tőle. Kerry Walton igencsak meglepődött, amikor 1972-ben egy ijesztő babára bukkant egy 200 éves ... Tovább

Pár év, és ilyen robotok végezhetik az otthoni házimunkát

Az 1X robotikai cég bemutatta legújabb humanoid robotját, amely úgy néz ki, mozog és viselkedik, mint egy valódi ember. Lenyűgöző ... Tovább

A vienne-i zsinat és a templomos rend kincsei

A vienne-i zsinat 1311. október 16-án ült össze, hogy meghallgassa a templomosrend elleni vádakat, és megreformálja az egyházat. A pápai ... Tovább

You cannot copy content of this page

Send this to a friend