Mint Amerikában oly sok minden, a kísértetek is tudományos kutatások tárgyai lettek. Persze a szkeptikusok úgy vélik, ez csak afféle huszadik (huszonegyedik?) századi folklór lehet, és ilyen szempontból kutatják.

Annál is inkább így tesznek, mert ezek az állítólagos kísértetek szinte minden államban, minden autósztrádán felbukkannak. Bárhol és bármikor. 

Már majdnem fél évszázada látni vélik a kísérteteket. Sokan esküsznek, hogy találkoztak, sőt beszéltek is velük. A kísértetek legtöbbször fiatal, szép lányok, akik világos vagy éppen fehér ruhát viselnek. Ritkábban gyerekek, de akadtak már köztük fiatal férfiak is. Közös bennük továbbá az is, hogy mindig férfiak által vezetett kocsikat stoppoltak le, és konkrét helységet, címet mondtak be.

No és miután egy ideig ott ültek a vezető mellett, sőt azzal kedvesen elbeszélgettek, váratlanul eltűntek – menet közben. A rémült sofőrök egyszer csak azt vették észre, hogy már egyedül ülnek a robogó kocsiban. Nemegyszer előfordult az is, hogy a biztonsági öv be volt csatolva, ámde az utasnak hűlt helye maradt az ülésen… 

A titokzatos eltűnés után olykor egy-egy vezető kíváncsiságból elment arra a címre, amit a kísértet közölt úti célként. E kitartó és kutató kedvű emberek a helyszínen általában újabb sokkot élhettek át, mert rendre azt hallották a helyi lakosoktól, hogy azon a címen előzőleg – olykor évtizedekkel korábban – lakott egy fiatal nő vagy kislány, aki közúti balesetben vesztette életét – pontosan ott, ahol bekéredzkedett az ő kocsijába… 

Az is előfordult állítólag, hogy a kísértetek valami hamarosan bekövetkező, fontos eseményt jósoltak meg. Ha ez is igaz, és a jövőbeli eseményt annak bekövetkezte előtt mesélték el a vezetők, akkor ez kiütheti a fegyvert a kételkedők kezéből. Mert azt ugyan lehet tagadni, hogy valós lenne a kísértet, de az kétségtelen, hogy a jóslatról valahogy tudomást kellett szerezniük a vezetőknek! Ha pedig a megjósolt esemény bekövetkezik, annyit mindenképpen kénytelenek vagyunk elismerni, hogy „valami van a dologban”. 

A kaliforniai egyetem kutatói már az 1980-as években kezdték gyűjteni az efféle történeteket. Ma már több száz magnetofontekercs őrzi mindazok beszámolóját, akik autóstoppos kísértetekkel találkoztak. Mielőtt valaki azzal vádolná meg a gépkocsivezetőket, hogy általában egyszerű, hiszékeny és főleg műveletlen emberek lettek volna – érdemes megvizsgálni a kutatók statisztikai adatait.

Jegyzeteikből egyértelműen kiderül, hogy a kísértetet látó vezetők között minden korosztály képviselve volt, a foglalkozásukat illetően pedig éppen úgy akadt köztük középfokú végzettségű, mint kevéssé iskolázott ember is. Voltak köztük rendőrtisztek, magas rangú katonák, vadászpilóták, sőt… tudósok is! 

Mindnyájukról azt a jellemzést adták a munkahelyükön, hogy nem hajlamosak a fantáziálásra, történetek kiagyalására. Még egyetemi matematikaprofesszorok is meséltek arról, hogy bizony az ő kocsijukba is beszállt egy fiatal nő vagy férfi, aki aztán menet közben eltűnt. Úgy tűnik, mintha a fantom nem lenne képes egy bizonyos távolságnál messzebb kerülni az egykori halálos balesete színhelyétől…