Ma az emberek többsége csak legyint az ismeretlen földsugárzásokra. Schultz Tihamér évtizedeken keresztül ámulatba ejtette a legbigottabb természettudósokat: ahol ő a földre mutatott, ott bizony víz volt, érc volt, rég elfeledett bányajárat futott a mélyben.
Ha föld alatti vízerekről, káros vagy annak mondott földsugárzásról van szó a “tudomány nevében”, szinte minden esetben a szkepticizmus, a vérmérséklettől függő, akár bősz tagadás viszi a prímet.
Modern korunkra a hit helyét átvette a tudomány, legalábbis ami világunk megismerésének dolgát illeti: hiszem ha látom, ha mérni, bizonyítani tudom.
Ám az embernek néha be kell látnia, a természetben egyes dolgok úgy is működnek, hogy azt érteni vagy akár érzékelni, műszerekkel mérni tudnánk.
A föld alá látott
Az utóbbi időben geológusokkal az “állítólagos” vízerekről beszélgetve rendszeresen szóba került a nemrégiben elhunyt Schultz Tihamér neve.
Sopronban végzett erdészmérnökként, mégis a földtudományok művelői közt tett szert széleskörű ismertségre, és akik személyesen is találkoztak vele, azok szívében szeretetre, tiszteletre.
Egy varázsvesszővel évtizedeken keresztül segítette geológusok és geofizikusok munkáját: föld alatti ércteléreket, vizeket, rég feledésbe merült bányákat keresett, kutakat jelölt ki csaknem hét évtizedig, még túl a kilencvenen is kiment a terepre, és soha nem tévedett.
„Amit a kezem művel, ellentétes mindennel, amit tanultam, tapasztaltam, hiszek és vallok a természet törvényeiről”
– nagyjából ezzel foglalható össze a vele dolgozó természettudósok reakciója.
Minden úgy volt ott, ahogy ő mondta
Horváth János geológus 30 évig kutatott együtt Schultz Tihamérral. Elkötelezett természettudósként nem tudja megmagyarázni a jelenséget, de pont ezért nem is tagadja a tényeket.
Először 1987-ben találkoztak, a geológus feladata a rég elfeledett aranybányák, vájatok, telérek felkutatása volt Telkibányán, a középkori magyar aranybányászat egyik fellegvárában. A geológia és a geofizika teljes elérhető eszköztárát bevetve dolgoztak, amikor egyszer csak jelentkezett Schultz Tihamér, hogy segítene.
„Kétkedve fogadtuk, és igencsak furcsán néztünk rá, amikor megérkezett a varázsvesszőjével, megmutatta orvosoktól, hatósági személyektől kapott referenciáit. Majd fel-alá sétálgatott egy kicsit és közölte: itt ássatok”
– mondja Horváth János.
A szakemberek pedig kibontották a földet, persze mindenki szkeptikus volt, titkon egy kevés kárörömben reménykedtek, amikor majd nem találnak semmit. De találtak:
„Tihamér évente 4-5 hetet töltött Telkibányán, pontosan felmérte, lerajzolta a bányajáratokat, az ércteléreket. Mindig, minden úgy és ott volt, ahol ő mondta. Eleinte nem hittem a szememnek.”
Ha az atombomba a fejedre esne
Aztán még három évtizedig dolgoztak együtt, kutakat jelöltek ki, partfalakat, lejtőket stabilizáltak, pincéket mentettek. Horváth János pedig folyamatosan kereste a magyarázatot, vagy legalábbis megérteni, megtanulni a varázsvessző működését, használatát, de ez csak részben sikerült.
Tihamér varázsvesszője egy meghajlított fém pálca volt, egy “sima” meggörbített drót, amelynek segítségével valójában a föld alatti inhomogenitásokat érezte meg, ilyenkor a vessző vége kilengett, mint egy műszer mutatója.
De itt nem a műszeren volt a hangsúly, hanem a használóján: Tihaméron kívül nagyon kevés ember kezében jelzett – mondja Horváth János. Sőt:
„Nekem néha, ritkán sikerült, egyszerűen nem vagyok rá fogékony. De ha úgy használtam, hogy közben Tihamér megfogta a kezem, a pálca máris jelzett. Viccesen azt mondta nekem: János, annyira érzéketlen vagy a sugárzásra, hogy az atombomba is csak akkor ölne meg, ha pont a fejedre esik”
– idézi vissza a geológus.
Nem tudjuk miért és hogyan, de működik
Ahol a hagyományos geofizika csődöt mondott, ott Schultz Tihamér segített. Hollóházán például – körülbelül tizenöt éve – komoly erőfeszítéseket tettek a hegyomlások, földcsuszamlások megakadályozására, több szakember is dolgozott rajta, végül elhárították a bajt.
„Amikor megindult még egy hegyoldal, az önkormányzat minket hívott vissza. Tihamér berajzolta a vízereket, megmutattuk, hol létesítsenek szivárgókat, kifolyókat, és sikerrel el is vezették a csuszamlásokat okozó vizet”
– fogalmaz Horváth János.
Sem Horváth János, sem más, általunk megkérdezett geológus nem tud arról, hogy Schultz Tihamér valaha is tévedett volna.
Tudunk olyanról is, amikor évfolyam találkozón földtani szakemberek egykori professzoraikkal, köztük a fizika és a kémia művelőivel szórakozásból kezdtek játszani egy varázsvesszővel. Volt, akinek megmozdult a kezében, ekkor bekötötték az illető szemét, megforgatták és ismét útjára bocsátották a kertben: csalás, tréfa kizárva, a pálca mégis konzekvensen, mindig ugyanott jelzett.
Hangsúlyozzuk, a természettudományok irányában elkötelezett, komoly emberekről, tudósokról van szó. Magyarázat nincs, de a tények magukért beszélnek.
Hivatalosan nem létezik
Azért nem adjuk fel, tovább faggatjuk Horváth Jánost, hiszen a neten töméntelen mennyiségben olvasunk a bolygót négyzetrács-szerűen behálózó vízerekről, káros sugárzásokról, sőt úgynevezett geopatogén energiákról. Ezeket persze bizonyos tanfolyamot elvégzett emberek jó pénzért felderítik és ártalmatlanítják.
„A tudományos világ hivatalosan nem ismeri el a földsugárzásokat, nem tudja definiálni, mérni, de ez nem jelenti azt, hogy nem léteznek. Idővel biztosan a helyére kerül minden, gondoljunk csak bele, 100 éve még bárkit kinevettek volna, ha UV- vagy infra-sugárzásról beszélt volna”
– véli a geológus.
Hozzáteszi: azt se feledjük, minden szakmában vannak csalók, nem szabad mindent kétkedés nélkül elfogadni.
Léteznek vízerek, de nem “úgy”
Horváth János évtizedekig kereste Schultz Tihamér eredményeinek természettudományos magyarázatát. Arra jutott, hogy a föld alatti inhomogenitásokat volt képes valahogy érzékelni: bármi olyat, aminek anyaga, sűrűsége eltért a környezetétől. Ilyen például a megbolygatott, majd visszatemetődött talaj, a kőzetben futó érctelérek és vízerek.
Ebben az esetben a műszer maga az ember, aki valamiért fogékony ezekre a sugárzásokra, a varázsvessző valójában csak a műszer mutatója.
A vízerekkel kapcsolatban valós dolgokról van szó, de nem sűrű négyzethálóként futnak, a természet nem ismer ilyen mértékű szabályosságot. A vizek kőzetek kisebb-nagyobb repedésein folynak, szivárognak, mígnem valahol forrásként a felszínre törnek, vagy elvesznek a föld alatti járatokban. Bányákban és például a Rudast a Gellért Fürdővel összekötő alagútban is megfigyelhetők a szabálytalanul “betörő” vízfolyások.
Tény: jobban sugároz
Ami káros voltukat illeti, a geológus először ismét Schultz Tivadarhoz kanyarodik vissza: Több tucatnyi orvosi szakvéleményt gyűjtött be arról, hogy miután egyes betegeknél kimérte a vízereket, ágyukat, íróasztalukat, tv-zős foteljukat arrébb húzták, a panaszok megszűntek.
Horváth János Geiger-Müller számlálóval rendre megmérte a sugárzást a Schultz Tihamér által megjelölt vízerek felett, és minden esetben általában 20 százalékkal meghaladta a környezetét.
Ezért lehet az, hogy a sugárzásra érzékeny emberek hosszú idő után valóban megbetegszenek – a hosszú idő itt azt jelenti, ha valaki évtizedekig a magasabb sugárzásnak kitett helyen alszik, vagy dolgozik napi 6-8-10 órákat. Lehet, és nem bizonyított – emeli ki a geológus.
Nem hókuszpókusz
A dolog egyébként nem új, az elmúlt századokban Magyarországon is bevett szokás volt varázsvesszővel kijelölni a kutak, bányák helyét, Schultz Tihamér is a soproni egyetemen tanulta egy idős professzorától a múlt század elején. Mára pedig, ugye, a szakma elutasítja, az iskolában is ilyen szellemben folyik az oktatás.
Márpedig cikkünk konklúziója: föld alatti vízerek vannak, és ugyan nem egzakt módszerekkel, de mérhetők a felszínről is. Létezhetnek eddig ismeretlen sugárzások is, amit egyelőre csak az arra érzékeny emberek képesek érzékelni, de idővel minden bizonnyal lehull róluk is a lepel: mérhetők, definiálhatók, akárha hasznosíthatók lesznek.
