Az oktatási rendszer a máz fontos része. Az oktatási rendszer feladata, hogy kezelhetővé tegye az embereket. Az iskola célja, hogy tekintélyelvűségre neveljen. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy a nyugati, vagy a keleti oktatási rendszer tananyaga teljes egészében hazugságokból áll, mert ez nem volna igaz.
szerző: Julius Andan
Azt azonban bátran kijelenthetjük, hogy
az oktatási rendszer fő feladata, hogy kezelhetővé tegye a tanulókat, és ezt azáltal éri el, hogy elhitet velük néhány alapvető hazugságot.
A tanulás modern definíciója tökéletesen materialista és leginkább a hipnózisra emlékeztet: a tanulás feltételes reflex kialakítása, kondicionálás, annak sulykolása, hogy a tanuló adott ingerre (ez esetben többnyire adott kérdésre) mindig az el re meghatározott reakciót (választ) adja.
Ma az iskolában hazugságokat, jelentéktelen igazságokat sulykolnak emberekbe. Jelentéktelen igazságokat, hiszen azok
semmivel sem teszik könnyebbé az életet.
Sőt! A szakmai képzés más lapra tartozik, mint az általános képzés, de a szakmai képzés tekintetében is a tananyag jó része hamis, az igazságok pedig vagy jelentéktelenek, vagy kizárólag a szakmai feladatok végrehajtásához nyújtanak segítséget. Aki már próbált egy szakmát iskolában megtanulni, az tudja, hogy nem lehet – az iskolaévek után még hosszú évekre van szükség ahhoz, hogy az ember tényleg belejöjjön a választott mesterség gyakorlásába.
A Föld majdnem minden országában hivatalosan elfogadott – de ettől még továbbra is teljesen alaptalan – világkép a materializmus. A materializmus szerint csak egy élet van.
Az emberek ennek az állítólagos egy életüknek igen jelentős részét (10-15-20 évet) fordítják arra, hogy bizonyos információkkal találkozzanak, amelyeknek 80-85 százalékát egyszerűen elfelejtik miután kikerülnek az oktatási rendszerből, a fennmaradó hányad jelentős részét pedig semmire sem használják, legfeljebb beszélgetnek róla.
A tananyag nagyrészt semmire sem használható információkból áll.
Az emberi élet negyedét- harmadát töltjük olyan teljesen értelmetlen tevékenységgel, amit hihetetlenül túlértékelnek.
Mi ez ha nem embertelenség? A hivatalos anyagokban az áll, hogy az oktatás célja az alapműveltség kialakítása az emberekben. Először is: ezt nem tudják elérni. Másodszor pedig: ennek a célnak nincsen semmi értelme, és mérhetetlen mennyiségű dilettantizmust vet fel.
Mire jó a műveltség? Mit kellene kapnunk az alapműveltségtől?
Ki és milyen tudományos tények alapján állapította meg, hogy mit kell alapműveltségnek tekintenünk?
És ami még brutálisabb kérdés: miért valamiféle műveltség kialakítása az oktatás célja, miért nem a felkészítés az ÉLETRE???
A válasz túlontúl egyszerű.
Egyfelől:
mert a legfelsőbb kasztnak nem érdeke életképesebbé tenni bárkit is. Sőt!
Másfelől pedig: mert így sokkal nehezebb lebuknia a pedagógia nevű tudománynak, amely teljesen képtelen arra, hogy bárkinek is bármit megtanítson. Mert ha puszta műveltségről van szó, akkor mi lenne a vizsga? Egy kis memóriateszt. Emlékszik a diák erre meg erre, vagy nem emlékszik? És ennyi.
Az a kérdés, hogy mire megy ezzel az alapműveltség néven nevezett, önkényesen összetákolt irdatlan információhalmazzal az ÉLETBEN, soha még csak fel sem merül!
És mi sem természetesebb, mint hogy nem merül fel! Mert ha ez is számítana, akkor meg lehetne vizsgálni, hogy vajon az oktatási rendszerből kikerült emberi lények ténylegesen életképesebbek lettek-e, és vajon ténylegesen sikert sikerre halmoznak-e az életben? Mert ha ezt egyszer elkezdenék elvárni az oktatástól, akkor azonnal kiderülne, hogy nem működik.
Így pedig, hogy nehogy egyszer kiderüljön, hogy itt igazából egyáltalán nem tanításról van szó, hanem nevelésről (még pontosabban: idomításról) azt mondják, hogy az oktatás célja az alapműveltség megszerzése, és akkor megtehetik, hogy a műveltség címszó alatt összedobálnak mindenféle semmire sem jó információt egy tananyag nevű kosárba MINDÖSSZE azon az alapon, hogy ártani nem árthat, ha a diák erről is hall, meg erről is, erről is stb., stb., stb.
És ezt a mérhetetlen mennyiségű felesleges információt sulykolják az emberekbe hosszú-hosszú éveken keresztül, lekötve az idejüket, lekötve az energiájukat, és elrabolva tőlük az életük jelentős részét.
Az oktatási rendszer, még a tanulás iránti vágyat is kiöli az emberből, aljas módon bemocskolja a tanulás szót, és eléri, hogy a diák egy életre meggyűlölje a tanulást. Az oktatási rendszer egyedüli haszna, hogy megtanít az embereknek két valóban fontos dolgot: az egyik az írni olvasni tudás, a másik a négy matematikai alapművelet.
Ezekhez azonban elegendő lenne egy-két hónap. Mi a tényleges értelme akkor a többi 200-240 hónapnak? Ha az emberek 10-15-20 évet töltenének valóban hasznos dolgok megtanulásával, megváltoztathatnák a világot. Nos, ez az amit a legfelsőbb kaszt nem szeretne.
A legfelsőbb kaszt arra használja az oktatási rendszert, hogy kiölje az emberekből a tanulás vágyát és szeretetét, hogy a tanulás tényleges mivoltát egy hamis definícióval helyettesítse, és ezáltal majdnem teljesen lehetetlenné tegye bármi tényleges megértését, és hogy emberek milliárdjaiba verjen bele hazug nézeteket.
Az oktatási rendszer rendkívül sikeresen ültet gátlásokat a tanulókba, rendkívül sikeres az emberek összezúzásában, szabad akaratuk kiölésében.
A tanításban azonban egyáltalán nem sikeres. Ebben kudarcot vallott. Az oktatás csődje a tanulás és tanítás hamis definícióján alapszik. Annak oka, hogy néhány ember mégiscsak megtanul valamit az iskolában, az egyes tanárok tehetsége, odaadása és elkötelezettsége.
Az intelligencia és a tanulás különös kapcsolatban áll egymással. Ez a kapcsolat a nagy titok egyike. Rengeteg IQ-tesztet dolgoztak ki, számuk több százra rúg, talán az ezret is eléri. Minden teszt egy kicsit más módon közelíti meg az intelligenciát: matematikai, logikai, mértani, némelyik földrajzi vagy zenei alapon, mások más módokon. Szakértők százai és ezrei érezték úgy, hogy a meglévő IQ- tesztekkel valami baj van. Érzéseik hátterében az a megfigyelés állt, hogy az IQ- teszteken nem sikerült kellőképpen magas pontszámot elérniük.
A saját tesztjüket arra alapozták, amiben magukat a legjobbnak gondolták, és addig addig alakítgatták, amíg a teszt nem teljesítette küldetését- azaz alkotóját roppant intelligensnek nem tüntette fel.
Az intelligencia és az IQ materialista definíciója olyan szinten zavaros, hogy egyáltalán nem is tekinthető definíciónak.
Az intelligenciát így határozzák meg: értelmesség, felfogóképesség, műveltség. Tehát, mit csinál az intelligencia, amikor működik? Egy ilyen tisztán gyakorlatias kérdésre a materializmus nincs felkészülve.
Ezért egy nagyon nem gyakorlatias választ ad: az agyban lévő agyi hírvivő és gondolkodó molekulák elektromos jelekké alakított, feszültségkülönbségből adódó …stb. Ezt a definíciót egykoron én találtam ki, és annyira zavaros, hogy még én magam sem értem. Igazából senki nem érti, és azért nem, mert egyszerűen nincs értelme. De ez is volt a cél.
Az intelligenciánk, az eszünk az a képességünk, amellyel problémákat oldunk meg. Egy intelligensebb, okosabb ember hatékonyabban tud problémákat megoldani. Ennyi az egész. Elég sok helyen megtalálja ennek leírását, és némi józan paraszti ésszel bárki könnyen erre a megállapításra juthat.
Tételezzük fel, hogy egy fickó beül egy szobába és ott kitölt egy IQ- tesztet. A szintidő harminc perc, de neki elegendő a kitöltéshez mindössze hét perc, az eredmény mégis a maximális pontszám: a fickó IQ-ja (az idő bónuszokkal együtt) 210. A teszten problémák voltak felsorolva, amiket az illető megoldott. Tehát használta az intelligenciáját. Azután tűz üt ki az épületben, emberünk pedig elevenen elég, mert nem tudott kimenekülni a házból. Egy másik fickó, aki ugyanazon a teszten összesen 98 pontot ért el, gond nélkül kisétál az égő házból, és még meg is ment nyolc másik embert.
Hogy lehet ez? Kijutni egy égő házból ugyanúgy problémák sorozatának megoldásából áll, mint egy ötismeretlenes egyenlet megoldása. Hát akkor? A 210-es IQ-val rendelkező fickó hogyan mondhatott csődöt az intelligencia használatával, amikor ugyanaz a probléma semmit sem jelentett a 98-as IQ-val rendelkező fickónak? Hogyan lehetséges ez?
Egy ember, aki bekerült a rekordok könyvébe, mert egy teszt szerint 288-as IQ-ja van, sohasem lenne képes nem-hogy megoldani, de még ÉSZREVENNI SEM egy égbekiáltó hibát egy szanszkrit versben, ha nem tud szanszkritul és nem ismeri a verselési formát. Érti már? Teljes képtelenség felfedezni egy problémát, ha semmit sem tudunk arról a bizonyos dologról, ha pedig nem vesszük észre, megoldani sem tudjuk.
Hogyan lehet valamiről tudomást szerezni? Tanulással. Az intelligencia egyszerűen tanulással fejleszthető.
Méghozzá tetszőleges mértékben. Ebből pedig következik: az, hogy IQ nem létezik. Az úgynevezett IQ-tesztek nem az úgynevezett intelligenciát mérik, hanem a műveltséget, az elméleti jártasságot egy adott területen.
Az IQ tehát nem létezik. Legalábbis nem úgy ahogyan mondják.
A szokásos kérdésre, miszerint: Mennyi az IQ-d? , a válasz az kellene, hogy legyen, Melyik IQ-teszt szerint? Mert ahány teszt annyi érték. Nincs tehát abszolút IQ, ami alapján valakit szellemileg alacsonyabb-vagy felsőbb rendűnek ítélhetnénk.
Minden embernek számtalan IQ-ja van-minden területen más és, más. Ki az okosabb: Einstein, vagy Lincoln? A kérdés eleve helytelen. Így a helyes: Miben melyikük az okosabb? Vagyis: melyik területen melyikük rendelkezik jobb képességgel a problémák megoldásában?
Egy hegesztő valószínűleg elaludna egy egész táblát betölt felsőbb matematikai feladat láttán, egy zseniális matematikus, viszont valószínűleg a kórházban vagy a hullaházban esetleg a börtönben kötne ki, ha megpróbálna hegeszteni. Az, hogy adott esetben melyik szakterület a fontosabb, már egy másik kérdés és semmi köze az IQ témájához.
Minden embernek minden egyes területen más és más az IQ-ja és az adott terület IQ-ja egyes-egyedül az adott terület megértésének fokától függ. A tanulás célja, hogy képessé tegye az embert arra, hogy valamit CSINÁLNI tudjon. Azért tanulunk, hogy valamit meg tudjunk tenni és nem azért, hogy legyen miről gondolkodnunk és beszélgetnünk.
A tanulás nem feltételes reflexek kialakítása, hanem a tudás megszerzése.
A tudás nem a tekintélyek közvetítette információk ellenőrzés nélküli elfogadása és vallási áhítattal való babusgatása. Arról, hogy mi van a Hold sötét oldalán, nem úgy lehet valamit megtudni, hogy az ember elolvassa X.Y. véleményét,
hanem úgy, hogy elmegy és megnézi, mi van a Hold sötét oldalán.
Ha a tudás nem valami olyan, ami mi magunk tapasztaltunk meg, amit mi magunk láttunk a saját szemünkkel, akkor a tudás csakis olyan valami lehet, amit elhittünk valakinek. Ha nem a személyes tapasztalat a dönt , akkor nem marad más, mint a tekintélyek. A tanulás az egyik legnagyobb haszonnal járó tevékenység. A tanulás bármilyen magasra eljuttathat egy embert, vagy magát az emberiséget.
Felhasznált irodalom: Julius Andan:Világ a színfalak mögött
